- Az MLSZ hozta létre a tehetségközpontokat, mi pedig a program lezárását követően is folytattuk a kezdeményezést - tájékoztatott Sütő Szilárd, a DVTK Labdarúgó Akadémia igazgatója. - Ennek keretében havi egy alkalommal közös edzésre, különböző felmérésekre hívjuk össze a régió legtehetségesebb labdarúgóit a Sajóvölgye Focisuli vadonatúj Elek Ákos Utánpótlás Központjában. Külön köszönöm Kádár Zsolt és Koleszár György egész éves tökéletes szervező munkáját!

- Év végén egymás közötti tornával zártuk a programot, ahol a régió csapatai négy korosztályban (U11, U10, U9, U8) mutatták meg magukat a DVTK Edzőközpontban - folytatta a sportvezető. - Öröm volt egy helyen látni, milyen sok tehetséges fiatal bontogatja szárnyát régiónkban, akik a DVTK korosztályos csapataival is összemérték erejüket. A torna végén nem hirdettünk végeredményt, mert ez a délután nem a versengésről szólt, hanem a bemutatkozásról. A gyerekek részt vettek egy stadiontúrán is, ahol megismerhették, sok és kemény munka árán milyen körülmények várják őket a régió csúcsklubjában, a DVTK-ban.

- Végezetül szeretnénk megköszönni az összes partnerklubnak, személy szerint Kopka Viktornak (Salgótarjáni BTC), Vitányi Lászlónak (Eger SE), Koleszár Györgynek (Sajóvölgye Focisuli), Balázs Andrásnak (Miskolc Népkert Volán SE) és Tóth Lászlónak, valamint László Istvánnak (Mezőkövesd), hogy támogatják ezt a programot! Nagyszerű érzés egy olyan régióban dolgozni, ahol minden klub felismerte, csak közösen tudjuk fejleszteni a térség labdarúgását. Köszönjük a felkészítő edzők, a szakmai vezetők és a klubvezetők egész éves munkáját, valamint a DVTK vezetőinek a támogatását az évzáró megrendezésében! - zárta Sütő Szilárd.

A résztvevők névsora

DVTK

U11
Gyuricskó Botond
Koltai Bence
Korály Bence
Szabó Marcell
Juhász Kristóf
Farkas Ruben
Szalánczi Szabolcs
Lippai Attila
Béres Balázs
Dudás Botond

U10
Varga Hunor
Krompaszki Gyula
Zaccaria Zsombor 
Katona Tamás
Bordás Balázs
Tóth Balázs
Farkas Zetény
Győrfi Levente 
Lupkovics Gergő 

U9
Vass Ádám
Almási Ádám
Martis Márk
Gabriel Radoš
Bialkó Zoltán
Kelemen Zénó
Kudlák Ádám 

U8
Vígh Vencel
Tamás Bálint 
Váradi Soma 
Tóth Milán 
Johan Menougong 
Palotás Ádám 
Szőke Ádám 

DVTK SE

U8

Apró Márk
Baumann Bernát
Juhász Bercel
Kormos Ádám
Lukács Noel
Rózsa Márton
Várkonyi Norbert
Veczán Ádám

Sajóvölgye VSE

U11
Kassai Bence (kapus)
Toth Dusán 
Balázs Ádám
Gyebróczki Dávid
Kovács Kristóf
Ibi Ferenc
Lévai Norbert Krisztián
Siket Kevin
Molnár Zoltán

U10
Czigány Péter (kapus)
Nagy Dániel 
Hanász Vanda
Sivák Márton
Beregszászi Flórián
Iski Levente
Kovács Dániel
Bogdan Szabolcs Bendegúz
Szabó Máté

U9
Ludánszki Zsombor (kapus)
Dancs Balázs
Koszta Vince
Angyal Dávid
Lévai Kristóf
Vincze Zoltán
Horváth Bálint

U8
Váradi Milán (kapus)
Vermes János
Kovács Benedek
Bárány Kristóf
Sőregi Noel
Grégász Leonidasz
Kollár Balázs

Eger SE

U11
Csuhaj Zalán
Kis Atilla 
Kiss Gábor 
Szabad Gergő 
Hajdú Ákos 
Török Ádám 
Meggyesfalvi Balázs
Papp Kelemen 
László Soma

U10
Tarnóczy Noel
Berta Csanád
Meggyesfalvi Bence
István Márk
Kis Kevin
Hajdú Roland
Szabó Áron
Márton György

U9
Salga Benjamin
Hegedűs Keve
Bozó Zsombor
Országh András
Szemes Levente
Kovács Áron

U8
Móré Kende
Persze Patrik
Juhász Martin
Popov Martin
Szaniszló Csanád
Sós Bulcsú  

SBTC

U11
Gulyka Zsombor
Hegedűs Zsombor
Nagy Kristóf
illés Lambert
Botos Albert
Danyi Balázs
Gáspár Szabolcs
Harrach Máté
Harrach Bence

U10
Juhász Viktor
Simó Bence
Chován Bálint
Szekeres Bence
Galamb Vince
Kovács Botond
Babják Bence
Gáspár Szabolcs

U9
Juhász Dániel
German Alex
Repelita Kevin
Czene Bálint
Godó Szebasztián
Bakos Milán

U8
Smelkó Tamás
Angyal Gellért
Szabó Ádám
Sulyok Bence
Dóra Lottih
Kiss Ádám
Orosz Olivér

Népkert VSE

U11
Győri Roland
Vinga Zente
Hegedűs Botond
Orosz Mátyás
Vorona Máté
Takács Jónás
Kátai Zalán
Takács Márk

U10
Krajnyák Péter
Csordás Bence
Árvai Roland
Zilahy Bence
Mátyus Levente
Nagy Levente
Kakuk István
Roppantó Gergő

U9
Boholy Hunor
Orbán Máté
Matiscsák Dominik
Varga László
Fojt Zalán
Ritli Zétény

Mezőkövesd-Zsóry FC

U11
Vámos Balázs
Nyeste Benjámin
Kapusi Zsombor
Gyenes István
Takács Gábor
Kriston Kristóf
Vég-Gabaj Alen
Bencsik Milán
Juhász Ágoston

U10
Szemán Ádám
Nagy Szabolcs
Sallai  Kornél
Farkas Panna
Mádi-Nagy Zsolt
Sebestyén Csanád
Tóbik Soma
Seres Noé
Deutsch Bálint

U9
Kőszegi Marcell
Lakatos Bátor
Viszokai Vendel
Lányi  Csanád
Lengyel Zsombor
Bodnár  Zsolt
Nagy Erik

U8
Méhész Máté
Kovács Ábel
Lengyel Zsombor
Varga Zsolt István
Révész Dávid
Sebe Soma
Gyenes Péter.