A hazai csapat soraiból ezúttal Vas, Hajós és Ritó hiányzott, azonban először lépett jégre a DVTK Jegesmedvék felnőtt csapatában a 17 éves, saját nevelésű Lövei Dávid. A találkozó első perceiben folyamatos játék alakult ki a jégen, kevés játékmegszakítással, így gyorsan pörögtek a másodpercek. Kapuralövések tekintetében a vendégek voltak aktívabbak, de Vay magabiztosan hárított minden kísérletet. Az első komolyabb lehetőség Magosi előtt adódott, akinek a 7. percben egy cserén belül 3 lehetősége is adódott a gólszerzésre. Egy perccel később az első kiállítás is megszületett, Bača gáncsolta Vojtkót, de a két perces emberelőny kihasználatlan maradt. A következő helyzetre a 13. percig kellett várni, amikor Somogyi került szembe a Kislistynnel, azonban lövése elkerülte a kaput, majd két perccel később Pance szólója maradt ki. Folytatódott a hazai lehetőségek sora, hiszen Láda lövése után a gólvonalról mentett egy vendég védő, majd ezután Uhrík lökte palánkra Crawfordot, így újabb miskolci emberelőny következhetett. Mindössze egy percig tartott a létszámfölény ugyanis Somogyit is a büntetőpadra küldték a játékvezetők. A harmad utolsó cseréjében a kiállításból visszatérő Somogyi adott nagyszerű passzt a támadást követő Crawfordnak, aki egy igazítás után pontos lövéssel lőtt a kapuba jobb oldalába (1-0).

 

A második harmadban az eddiginél is nagyobb sebességben játszottak a csapatok, és a helyzetek száma is megnőtt. Négy perce játszottak a csapatok a középső játékrészben, amikor Huna hagyott kihasználatlanul egy lehetőséget. Az akció végén Szirányi kapott két perces büntetést, ami alatt Vay két nagy védést is bemutatott. A játék ezen szakaszában is több lövés érkezett Vay kapujára, de a miskolci ellentámadásokban is bőven akadt lehetőség. Mindkét kapus magabiztosan védett, kevés korong pattant ki róluk. A 34. percben Galanisz kiállítását jegyezhettük fel, ami szintén kihasználatlan maradt.


A harmadik játékrészből mindössze 73 másodperc telt el amikor megszületett az egyenlítő találat, Nádašdi a kék vonalról lőtt kapura, Vay előtt pedig jól takartak a csatárok, így a korong a jobb kapuvasról a hálóba pattanhatott (1-1). Öt perc múlva visszaállt az egy gólos hazai vezetés, Harrison kapu mögül visszatett korongját Gőz lőtte laposan a hosszú alsóba (2-1). Ezt követően Miskolczi ziccerét védte bravúrral Kislistyn, majd a két cserével később ismét egyenlített a liptószentmiklósi csapat, akik Somogyi kiállítása miatt emberelőnyben játszhattak. Kuráli az alapvonalról centerezett, a korong pedig Vay testéről a kapuba pattant (2-2). A folytatásban mindkét csapat előtt adódott lehetőség a vezetés megszerzésére, újabb gólt pedig a mérkőzés hajrájában Ziga Pance lőtt. Egy szép korongkihozatal után a szlovén csatár csuklóból leadott lövéssel talált a rövid felsőbe (3-2). Két perccel a végső dudaszó előtt ismét Pance volt a főszereplő, aki elkorcsolyázott Kislistyn mögött, a kapus pedig elesett, így a hátralévő időt emberhátrányban kellett töltenie a hazai csapatnak. Anton Tomko időt kért, és lehozta kapusát, így hat vendég játékos támadott négy védő ellen, de újabb találat már nem született, a DVTK Jegesmedvék mindhárom bajnoki pontot begyűjtötte.

 

 

Tipsport Liga

39. forduló

2019. január 6. 17:30

DVTK Jegesmedvék - MHk 32 Liptovský Mikuláš 3-2 (1-0, 0-0, 2-2)

Miskolci Jégcsarnok, 1.015 néző, játékvezetők: Peter Lokšík, Ondrej Kalina, Michal Orolin, Daniel Konc

DVTK Jegesmedvék: Vay (Adorján) - Crawford, Kiss, Szirányi, Slovák, Milam, Gőz, Láda, Kulmala, Galanisz, Pance, Magosi, Harrison, Loiseau, Somogyi, Miskolczi, Vojtkó, Lövei, Vezetőedző: Glen Hanlon

MHk 32 Liptovský Mikuláš: Kislistyn (Holly) - Kuráli, Suchy, Nádašdi, Bača, Mezovský, Lendák, Nemec, Fereta, Kriška, Ro. Huna, Ri. Huna, Varga, Tamáši, Uram, Piatka, Števuliak, Sukel, Oško, Uhrík, Žiak, Vezetőedző: Anton Tomko

1-0 19:54 Crawford (Somogyi)
1-1 41:13 Nádašdi (Fereta, Tamáši)
2-1 46:05 Gőz (Harrison, Magosi)
2-2 48:53 Kurali (Huna, Suchy)
3-2 56:39 Pance (Galanisz, Kulmala).

Statisztika

Lövés 25-36
Védés 34 (94.44 %) : 22 (88.00 %)
Büntetés percek 10-6
Buli elhozatal 39/75 (52.00 %) : 36/75 (48.00 %)

Értékelés

Strenk Hunor: Küzdelmes, nem túl szép mérkőzésen vagyunk túl, ahol a legfontosabb, hogy begyűjtöttük a három pontot. Minden játékos nagyot harcolt és maximálisan odatette magát. Pozitívumként három fontos dolgot emelnék ki a mai találkozóból. Örülök, hogy két védőnk is góllal tudott hozzájárulni a sikerhez. A második, hogy bemutatkozott a csapatban saját nevelés játékosunk Lövei Dávid. 17 évesen egy ilyen erős ligában szerepelni említésre méltó. Utoljára pedig meg kell említenem, hogy ebben a nehéz helyzetben, amikor sérülések és betegségek hátráltatnak minket, fontos volt, hogy újra győztesként zárjunk egy meccset.

Anton Tomko: Sajnos a mai már sorozatban a harmadik olyan mérkőzésünk, amit szoros csatában veszítettünk el. Jó tempóban indult a meccs, mindkét oldalon voltak lehetőségek, de a harmad végén kaptunk egy elkerülhető gólt. A második játékrészben sok helyzetünk volt, de Vay remekül védett. Sikerült kétszer is egyenlítenünk de a végén Pance eldöntötte a meccset. Nem voltunk ma rosszabbak az ellenfelünknél, de sajnos pontot nem tudtunk szerezni.

A forduló további eredményei

HKM Zvolen - HK Poprad 4-0
HK Nitra - MAC Újbuda 6-1
Dukla Trencin - MsHK Žilina 5-4
HC Kosice - HC'05 Banská Bystrica 3-5
HC 07 Detva - HC Nové Zámky 5-0

Tabella

#

Csapat

LM

GY

HGY

HV

V

G

P

1.

HC 05 Banska Bystrica

41

24

4

4

9

140:96

84

2.

HC Kosice

41

25

2

3

11

135:88

82

3.

HK Nitra

41

22

5

3

11

158:101

79

4.

HKM Zvolen

41

22

4

5

10

145:96

79

5.

HK Poprad

41

21

6

2

12

121:103

77

6.

HC Nove Zamky

41

19

4

3

15

107:98

68

7.

Dukla Trencin

41

19

4

2

16

99:93

67

8.

DVTK Jegesmedvék

41

17

3

4

17

109:113

61

9.

HC 07 Detva

41

14

2

5

20

110:132

51

10.

MAC Újbuda

41

12

2

5

22

111:139

45

11.

MHK 32 L. Mikulas

41

12

2

3

24

97:127

43

12.

MsHK Zilina

41

8

5

2

26

105:153

36

13.

HK Orange 20

24

0

0

2

22

30:128

2


Összefoglaló