Női Röplabda NB I. 14. forduló

2019. január 12., szombat
19:30 DVTK FUX - Penta Gödöllői RC

Toma Sándor: - A Gödöllő egy mérkőzéssel kevesebbet játszott nálunk, viszont két győzelemmel többet számlál. Hazai környezetben mindenképp arra törekszünk, hogy meccset, de legalább szettet nyerjünk ellenük. Vannak betegeink, ami nehezítette a felkészülésünket erre a találkozóra. Ezzel együtt is bizakodva várom a mérkőzést, és azokra fog több felelősség hárulni, akik egészségesen a rendelkezésemre állnak.

Játékvezetők

A találkozón Csizmarik József és Suba István látja el a játékvezetői teendőket. 

Jegyinfó

A mérkőzés megtekintése ingyenes. 

Helyszín

Generali Aréna
3529 Miskolc, Görgey Artúr utca 19.

Egymás ellen

A bajnokságban november 11-én a 7. fordulóban már találkozott a két csapat Gödöllőn, ahol biztos hazai siker született.

Női Röplabda NB I. 7. forduló

Penta Gödöllői RC - DVTK FUX 3:0 (15, 22, 8)

Gödöllő, Szent István Egyetem Sportcsarnoka, 170 néző. Játékvezető: Gyulai, Barabás.
Gödöllő: Tóth Bagi, Hackl, Nagy, Bálintné, Halla, Körtvélyessy. Csere: Ludman, Király, Kovács (liberó). Vezetőedző. Grózer György.
DVTK FUX: Kundrák, Kiss E., Kiss V., Kovács E., Sitkey, Egri. Csere: Nagy Zs. (liberó), Nagy D. (liberó), Szajkó T., Bertók, Dömsödi, Rohály, Mátyus. Szakmai igazgató: Toma Sándor.