A péntek esti edzésen megsérült Katona Szidónia nélkül volt kénytelen felvenni a küzdelmet az Aluinvent DVTK a feltörekvő fővárosi együttes otthonában. A piros-fehérek kezdték jobban a találkozót és két perc elteltével négy pontos vezetésre tettek szert. Kányási középtávolija és Mokango centergólja között Walker-Kimbrough is bedobta az egyik büntetőjét (1-5). Medgyessy hármasa után azonban a házigazda is szép fokozatosan belelendült a játékba, Austria szórt egy triplát, majd Mokango közelijére Nagy-Bujdosó egy újabbat, és máris a Csatánál volt az előny (11-10). A következő kosárváltást a fiatalok követték el, előbb Kiss Angelika dobta be mindkét büntetőjét, erre Lelik válaszolt közelről, majd a diósgyőriek 17 évese villant egy 2+1-es akcióval. Kiegyenlítetten folytatódott a játék, a negyed végén Walker-Kimbrough elkapta a fonalat és zsinórban szerzett nyolc pontjának is köszönhetően a DVTK három ponttal megnyerte az első játékrészt (22-25).
 
A második felvonásból közel két perc telt el, mire kosár született. A Csata friss igazolása, a szerb Európa-bajnok Jovanović tette le a névjegyét egy hárompontossal, Putnina büntetőivel azonban visszavette a vezetést a DVTK. Jovanović két büntetőjével és Barnai 2+1-esével megfordították a mérkőzés állását a hazaiak, de csak rövid időre (30-27). A remek formában játszó Shatori hintett egy hármast és egy duplát, valamint a két jelenet közti akcióban Škorić is megcsinált egy 2+1-est, nem csoda, hogy időt kért Tursics Krisztián (30-35). De hiába, mert lendületben maradtak a vendégek, ismét Walker-Kimbrough és Škorić dobásai találtak utat a gyűrűbe. Kevesebb mint másfél perc volt már csak hátra a félidőből, Jovanović és Putnina gyors kosárváltása után egy-egy időkérés következett. Az utolsó fél percben Nagy-Bujdosó egy hármassal igyekezett faragni csapata hátrányából, de a félidő eredményét Walker-Kimbrough alakította ki egy büntetővel (35-42). 

A fordulás utáni első, lélektanilag is fontos kosarat a Diósgyőr szerezte Škorić révén, sőt Putnina tovább dagasztotta a vendég előnyt egy remek triplával. Lang két gólja között ismét a DVTK lett légiósa vétette észre magát (39-49). A hazaiak időkérése után ugyan Lelik talált be, de erre egy 6-0-ás DVTK-rohanás volt a reakció, Zele, Škorić és Walker-Kimbrough szállították a pontokat, így Tursics Krisztián kénytelen volt újra megállíttatni a játékot (41-55). Az ihletett formában játszó Shatori középtávolijával folytatódott a játék, majd valóságos hárompontos-párbaj vette kezdetét. Ebből sorrendben Horváth, Lelik, Škorić és Antić vette ki a részét, és közben Barnai is szerzett négy pontot, szorosabbá vált a találkozó eredménye (54-60). 

Gyors Jovanović-duplával kezdődött a záró felvonás, izgalmas végjátékot sejtetett. Idegessé váltak a csapatok és több mint két percet kellett várni az újabb kosárra, szerencsére ezt Kányási jegyezte. A 33. perc végén Horváth közelijével négy pontra zárkózott a hazai csapat (58-62). Kereken egy perc elteltével Mokango rázta meg magát, és szerzett zsinórban hét pontot, ezzel tíz pont fölé tornázva a vendégelőnyt (58-69). A Csata időkérése után Austria fél percen belül visszahozta a reményt négy pontjával, erre a DVTK edzője is időt kért gyorsan. Ez hatott is, hiszen Medgyessy duplája után már csak három perc volt hátra a találkozóból (62-71). A hajrát kontrollálta az Aluinvent DVTK, Angyal büntetőire Mokango válaszolt egy centergóllal, végül Walker-Kimbrough tette fel a koronát saját és egyben csapata remek teljesítményére egy laza hármassal (64-76).

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 14. forduló

NKE Csata - Aluinvent DVTK 64-76 (22-25, 13-17, 19-18, 10-16)

Budapest, Ludovika Aréna 400 néző. Játékvezető: Praksch Péter, Balog György, Kulcsár Tibor.
Csata: Horváth B. 5/3, Austria 11/3, Lelik 7/3, Nagy-Bujdosó 8/6, Lang 5. Csere: Jovanović 11/3, Barnai 9, Antić 3/3, Angyal 5. Vezetőedző: Tursics Krisztián.
DVTK: Medgyessy 5/3, Kányási 4, Walker-Kimbrough 24/6, Škorić 12/3, Mokango 15. Csere: Putnina 9/3, Kiss A. 5, Zele 2, Szabó F. Vezetőedző: Cziczás László.

Edzői értékelés

Cziczás László: - Több sebből vérezve érkeztünk Budapestre, hiszen Katona Szidóniát is elvesztettük erre a szezonra. Ezzel együtt nagyszerű győzelmet arattunk a Csata ellen, köszönhetően a fiataljaink, Kiss Angelika és Kányási Veronika számottevő segítségének is. Ez a Csata már nem az a Csata, amely nekivágott a szezonnak fiatal játékosok A-csoportos szintre hozásának céljával. Most már négy légióssal állnak ki, és jó esélyük van arra, hogy Európa Kupa részvételt jelentő helyezést érjenek el a szezon végén. Mi készülünk a jövő csütörtöki Galatasaray ellen EK-mérkőzésre, és a vasárnapi PEAC elleni bajnokira. Reméljük, hasonlóan sokan látogatnak ki arra az összecsapásra is, mint legutóbb a Sopron ellen.

A mérkőzés részletes statisztikája itt olvasható.