Némi meglepetésre a hazai csapat kezdte jobban a mérkőzést, két perc elteltével ötpontos előnyt harcolt ki magának, Mokango négy jó büntetőjével azért tartotta a lépést a vendég csapat, sőt a kongói center akciógóljával még tovább zárkózott (9-6). Walker-Kimbrough hármasával egyenlő lett az állás, de a következő négy pontot a PINKK jegyezte Sánta és Szűcs Réka révén (13-9). A következő periódus viszont egyértelműen a diósgyőrieké volt, hiszen Shatori és Mokango góljaival előbb újfent egyenlítettek, majd Medgyessy triplájával a mérkőzésen először a vezetést is átvették. Škorić kettesére Marković válaszolt büntetőkből, de aztán Medgyessy és a remek formában játszó Mokango találataival ellépett ellenfelétől a DVTK (15-22). A negyed végére még magabiztosabb lett a vendégelőny, hiszen Walker-Kimbrough és Zele is hibátlanul büntetőzött (15-26). 

A második negyedben sokáig tartani tudta a lépést a PINKK a Diósgyőrrel, állandósult a "közte tíz", Walker-Kimbrough, Kiss, Zele és Škorić  szállították a pontokat (26-36). Laczka Miklós időkérése után először Szűcs Réka volt eredményes a negyed felénél, majd Jáhni is betalált, közelebb jött a házigazda. Sánta egy jó büntetője és Szabó Fanni valamint Podrug kosárváltása után öt pontra csökkentette hátrányát a PINKK, de aztán megrázták magukat a vendégek és csináltak egy 8-0-ás rohamot. Nem csoda, hogy Walker-Kimbrough hármasa után ismét időt kértek a hazaiak (33-46). Szűcs Réka két sikeres büntetőjével folytatódott a játék, majd Vári középtávolijával tízen belülre került a pécsi csapat, de csak nagyon rövid ideig, mert az ellentámadásból Kányási szórt egy hármast (37-49). A félidő eredménye aztán Walker-Kimbrough büntetői és Szűcs Réka közeli kosarával alakult ki (39-51). 

A fordulás után Zele négy pontjára Podrug válaszolt, majd Mokango két duplája közt Szűcs Réka vágott be egy hárompontost (44-59). Ez a tizenöt pontos különbség változatlan maradt, hiszen Walker-Kimbrogh kettesére Szűcs Réka, míg Mokango középtávolijára Jáhni válaszolt hasonló távolságból (48-63). A mérkőzés következő szakaszában elsősorban a fantasztikus napot kifogó Mokango jóvoltából tovább tudta növelni előnyét a DVTK és a 27. percben természetesen Mokango büntetőivel húsz pont fölé tornázta előnyét a Diósgyőr (50-71). Vári közelijére Kiss Angelika reagált egy 2+1-es akcióval, majd Sánta és Walker-Kimbrough voltak eredményesek (54-76). A játékrészből hátralevő egy percbe Zele két jó büntetője után befért Maja Škorić remek hármasa is, még magabiztosabbá téve a piros mezesek előnyét. A negyed végeredményét azonban Jáhni alakította ki egy jól irányzott büntetődobással (55-81). 

Miután a lényegi kérdések eldőltek, már csak az maradt kérdéses az utolsó negyedre, hogy az őszi mérkőzéshez hasonlóan ismét eléri-e a száz dobott pontot a DVTK. Zele igyekezett ezért tenni, majd nemsokára több mint harminc pontosra duzzadt a vendégek előnye Kiss kettese után (59-90). Angelika gólja után zsinórban szórt hat pontot a hazai csapat, mire fiatal centerünk újra villant, majd Podrug is betalált (67-92). Škorić középtávolija után Marković büntetőzött pontosan, majd Zele hármasa és Kiss találata után közel került a fentebb említett bravúrhoz az Aluinvent DVTK (69-99). Marković szórt ugyan egy hármast, de a túloldalon szabó másolta le ezt a mutatványt, így száz pont fölé kúszott Cziczás László együttese. A végeredményt Kányási duplája után végül a hazaiak legjobbja, Szűcs Réka alakította ki második hármasával, de az ő kiemelkedő játéka is kevés volt a több jó teljesítményt is felmutató DVTK ellen (77-104). 

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 15. forduló

PINKK Pécsi 424 - Aluinvent DVTK 77-104 (15-26, 24-25, 16-30, 22-23)

Kozármisleny, 300 néző. Játékvezető: Györffy Pál Attila, Kovács Nimród, Győrfy Ruben.
PINKK: Dzankić 4, Szűcs R. 22/6, Jáhni 9, Sánta 12/3, Podrug 8. Csere: Marković 9/3, Vári 11/3, Szűcs L., Zsilinszki 2, Raus. Vezetőedző: Laczka Miklós.
DVTK: Medgyessy 5/3, Walker-Kimbrough 20/6, Škorić 13/3, Kiss A. 13, Mokango 27. Csere: Kányási 5/3, Zele 16/3, Szabó F. 5/3., Eperjesi. Vezetőedző: Cziczás László. 

Edzői értékelés:

Laczka Miklós: - Nem tudtuk száz pont alatt tartani ellenfelünket, egyrészt azért, mert lassú volt a visszarendeződésünk, illetve van néhány olyan játékosa a DVTK-nak, akiket egész egyszerűen nem tudtunk megfogni. Ezzel együtt vannak pozitívumai is a mérkőzésnek, elsősorban az, hogy támadásban csináltunk szép dolgokat, és nálunk is akadt egy-két jó teljesítmény.

Cziczás László: - Egy roppant kellemetlen stílusú csapat ellen tudtunk egy kötelező győzelmet abszolválni. Nagyon örülök annak, hogy sérülés nélkül fejeztük be a mérkőzést, és így nyugodtan tudunk készülni a jövő heti Győr elleni rangadónkra. Gratulálok az ellenfélnek, hősiesen küzdöttek, de a mai napon megérdemelten győztünk.

A mérkőzés reészletes staisztikája itt olvasható