A Nemzeti Leány Junior Bajnokságban a rájátszást tekintve három csoportban zajlottak a küzdelmek. Az alapszakasz kiemelt csoportjainak 1-4. helyezettjeiből formálódott nyolccsapatos „Piros” csoportból az első hat helyezett már kvalifikálta magát az országos nyolcas döntőbe. A „Piros” csoportot végül a DVTK Akadémia együttese nyerte, akik az elmúlt két hónapban a rájátszásban mindössze egy vereséget szenvedtek. Ezt a Csata DSE otthonában könyvelhették el. A csoport második helyezettje lett a Csata, akik ugyan a rájátszásban háromszor is alulmaradtak, de ezzel együtt előkelő pozíciójuk nem forgott veszélyben.

Az első öt helyezett a „Piros” csoportban kiemelkedett a mezőnyből. A DVTK és a Csata DSE mögött a PEAC - Kosárlabda Akadémia Pécs, a Vasas Akadémia és az Atomerőmű-KSC Szekszárd helye sem forgott veszélyben a nyolcas döntőt tekintve. A hatodik pozícióért viszont a Széchenyi KA, a Kecskeméti KC és a Soproni Darazsak Akadémia között nagy versenyfutás alakult ki. Itt végül a győriek lettek a befutók.

A Kecskemét és a Sopron a nyolcas döntőbe kerülésért a keresztjátékban vesz részt. A kecskeméti gárda a „Fehér” csoportot megnyerő Nyíregyházi Kosársulival mérkőzik kuparendszerű oda-visszavágós párharcban. A Soproni Darazsak Akadémia pedig a „Zöld” csoport első helyezettjével a BEAC-Újbuda Kosárlabda Akadémiával küzdhet.

A nyolcas döntőt idén március 7-10. között rendezik várhatóan Pécsett. 

Forrás: wbasket.hu