Telt ház előtt kezdődött a találkozó a Tüskecsarnokban. Bekezdtek a svédek, Bálizsnak már az első fél percben kettőt kellett védenie, de aztán a mieink kijöttek a szorításból, és Hári előtt adódott helyzet. Ahogy teltek a percek, egyre bátrabbá vált a magyarok játéka. A 6. percben Benk lehetősége maradt ki. A svédek is feljebb kapcsoltak, és Ted Brithén, a Magyar Jégkorong Szövetség fejlesztési igazgatójának, Jim Brithénnek a fia rontott közelről kétszer is. Nem késett sokat a magyar válasz, Bodó és Sarauer vitt végig egy szép akciót, de nem sikerült betalálni. Bálizs nagy védése után a másik oldalon Sofron próbálkozása akadt el, majd Sárpátki és Vas volt a korong útja, ám a svéd kapus lábbal védett. Távolról is bátran próbálkoztak a magyarok, Varga és Stipsicz bombája is csak kevéssel kerülte el a kaput. Hosszú percekig a magyar válogatott volt fölényben, és Pozsgai életerős lövésével, majd Terbócs kísérletével is közel volt a vezető találat.

A 14. percben Bertilsson kapott két percet, de az előnyben csak Stipsicz lövése jelentett veszélyt. Ahogy kiegészültek a vendégek, felpörgették a játékot, és Bálizsnak is spárgázva kellett hárítania egy lapos lövést. A 18. percben azonban már ő sem tudott védeni: Zaar korcsolyázta körbe a kaput, a visszatett korongot pedig Bristedt vágta be kapásból (0-1). Az utolsó percben a mieink előtt is adódott egy hasonló helyzet, ám Hári lövése nem ment be.

Jól kezdte a második felvonást a magyar együttes, de Macaulay lövését blokkolták, majd Bartalis a vasat találta el, míg Bodó lövése fölé szállt. Varga kapott két percet, de hátrányban is volt magyar lehetőség: Stipsicz iramodott meg, és éles szögből a kapuvasat trafálta telibe. Hári is nagy helyzetbe került, de lecsúszott az ütőjéről a korong, így sem lövésnek, sem passznak nem lett jó. A 26. percben a svédek megduplázták vezetésüket: Bengtsson használta ki, hogy elcsúszott a magyar védekezés, és nagy gólt lőtt (0-2). Három perccel később pedig jött a harmadik találat a Háromkoronásoktól, Andersson lopta a távolságot és a felső sarokba bombázott (0-3).

Nagy Krisztián szólója után közel járt a szépítéshez, aztán Svedberg korcsolyáról pattant be kis híján a korong saját kapujába. A meccs felénél kapust cserélt a magyar edzői stáb, Vay állt be Bálizs helyett. Gyorsan tesztelték is a svédek, de biztosan fogta a lövéseket. A másik oldalon Erdély próbálkozott, de Ersson védeni tudott. A harmad második felében a svédek játszottak fölényben, többet folyt a játék a magyar kapu előtt, a védekezés azonban jól működött. A nyomásból Bodó helyzetével tudott kijönni a magyar csapat.

Nagy iramban kezdődött az utolsó harmad, mindkét oldalon lehetőségekkel. A kiegyenlített játék ellenére a svédek növelték előnyüket, a 46. percben egy gyorsan kijátszott akcióból Rasmussen szerezte meg az újabb gólt (0-4). A középkezdés után rögtön összejött a szépítés, Bartalis talált be közelről (1-4).

Sarauer kapott kiállítás, de emberhátrányban Terbócs iramodott meg a jobb oldalon, középre húzott, majd egy csellel becsapta a kapust is, és a korong becsorgott (2-4). A két gyors találat után ismét nyílt lett a meccs, és a szurkolók buzdítása is még hangosabbá vált.

A vendégeket felpaprikázta a két magyar gól, és alaposan megdolgoztatták Vayt, aki bravúrokat bemutatva tartotta az állást. A nehéz perceket túlélte a magyar csapat, és újfent többször eljutott a svéd kapu elé, több helyzetnél is csak centik hiányoztak. Aztán az 55. percben minimálisra csökkent a különbség: Szirányi nagy lövésébe Sárpátki ért bele a kapu előtt (3-4).

A közönség űzte, hajtotta a magyarokat, akik vérszemet kaptak, és Stipsicz kemény lövéssel kínálta meg a svéd kapust. Az ellentámadásnál Vay óriási bravúrral mentett ziccerben. Bő két és fél perccel a vége előtt a svédek fogyatkoztak meg, ami után Jarmo Tolvanen időt is kért, és a kapust is lehozva, hat a négy ellen támadtak a mieink. Az első percben nem sikerült felállni, aztán viszont beszorította ellenfelét a válogatott, és Nagy, Sofron, majd Hári is közel járt az egyenlítéshez. A svédek kihúzták a hátralévő másodperceket, és ezzel megnyerték a meccset.

A mieink legjobb játékosa Bartalis István, a svédeké Ted Brithén lett.

A felkészülés programja

április 5. Magyarország–Svédország 3-4
április 10. Magyarország–Lengyelország (Miskolci Jégcsarnok)
április 12. Magyarország–Lengyelország (Miskolci Jégcsarnok)

áorilis 17. Magyarország–Szlovénia (Tüskecsarnok)
április 20. Magyarország–Olaszország (Anglia)
április 21. Magyarország–Nagy-Britannia (Anglia)

forrás:MJSZ, jegkorongszovetseg.hu