Kyle Beach a világ egyik legjobb junior ligájában, a WHL-ben mutatott ponterős játékával hívta fel magára a figyelmet. Ennek köszönhetően a 2008-as NHL draft első körében, a 11. helyen választotta ki a Chicago Blackhawks, nem kisebb neveket megelőzve, mint Erik Karlsson, Jordan Eberle, Braden Holtby, Gustav Nyquist és John Carlson. A 2009/2010-es szezonja kiemelkedően jól sikerült a WHL-ben, hiszen 75 mérkőzésen 95 pontot szerezve gólkirály lett és beválasztották az idény All Star csapatába is. Az NHL-ig ugyan nem jutott, de több mint 200 AHL mérkőzésen szerzett rutint. Az első európai csapata a svéd első osztályú HV71 volt, majd a 2014/2015-ös szezont már a Red Bull Salzburgnál kezdte meg. Első EBEL-es évében máris bajnoki címet szerzett, a rájátszásban 10 góllal segítette csapatát az aranyéremhez, saját magát pedig playoff gólkirályi címhez. A salzburgi együttesnél 14 Bajnokok Ligája találkozón is jégre lépett. 2018-ig szerepelt Ausztriában, majd az elmúlt szezonban a német másodosztályban szereplő Tölzer Löwen csapatát segítette 14 góllal és 29 gólpasszal.

- Üdvözlök mindenkit! Nagyon örülök, hogy a DVTK Jegesmedvéknél folytathatom a pályafutásomat. – nyilatkozta Kyle Beach -  Amit rólam tudni érdemes, hogy egy nagy termetű csatár vagyok, aki nem fél a kapu előtt használni testi erejét. Egy igazi erőcsatárnak mondanám magam, akinek emellett a lövés és a gólszerzés az erőssége. Ugyan mindent nem, de nagyon sokat tudok a magyar hokiról, mert játszottam együtt Sofron Istvánnal, Andrew Sarauerrel és Kevin Wehrsel is. Sokat beszélgettem velük azokban az időkben, és tudom, hogy milyen sokat fejlődött a magyar hoki az utóbbi években. Azt is tudom, hogy a két magyar csapat indulása a szlovák bajnokságban, kiemelt projektje a Magyar Jégkorong Szövetségnek. Célom hogy jó játékkal segítsem a csapatot és hogy ez program sikeres legyen. A DVTK Jegesmedvéknek győztes hagyományai vannak, így nagyon izgatott vagyok, hogy egy ilyen klub kötelékébe léphetek. Megtiszteltetés lesz az egyik leghangosabb szurkolótábor előtt játszani. Büszkén fogom viselni a csapat mezét, hiszen nem csak egy remek csapatot, hanem Magyarországot is képviseljük minden este.

- Kyle egy igazán gólerős támadó, ezt korábban sokszor bizonyította már. – mondta a kanadai csatárról Marcel Rodman vezetőedző - Kiemelkedően jó a csuklólövése, folyamatos fenyegetést fog jelenteni az ellenfél kapujára. Ezen felül keményen játszik, az ellenfelek idegeire megy, amivel kizökkenti őket a játékból. A karakterének köszönhetően az öltözőben is fontos szerepe lesz.

Névjegy

Név: Kyle Beach
Születési hely: North Vancouver, Kanada
Születési idő: 1990. január 13.
Magasság: 191 cm
Súly: 95 kg
Poszt: csatár

Pályafutása
2018/2019 Tölzer Löwen (DEL2)
2017/2018 Villacher SV (EBEL)
2016/2017 Graz 99ers (EBEL)
2015/2016 Graz 99ers (EBEL)
2015/2016 Missouri Mavericks (ECHL)
2015/2016 EC Red Bull Salzburg (EBEL)
2014/2015 EC Red Bull Salzburg (EBEL)
2013/2014 Hartford Wolf Pack (AHL)
2013/2014 HV71 (SHL)
2010-2014 Rockford IceHogs (AHL)
2009/2010 Spokane Chiefs (WHL)
2008/2009 Rockford IceHogs (AHL)
2008/2009 Lethbridge Hurricanes (WHL)
2006/2009 Everett Silvertips (WHL)

Sikerei
2006/2007 WHL legjobb újonca (Jim Piggott trófea)
2009/2010 WHL gólkirály
2014/2015 EBEL bajnok, EBEL Playoff gólkirály
2015/2016 EBEL bajnok
 

A DVTK Jegesmedvék játékosai, akik a 2019/2020-as szezonra jelenleg szerződéssel rendelkeznek

Rajna Miklós
Adorján Attila
Jesse Dudás
Nick Ross
Kiss Dániel
Szirányi Bence
Gőz Balázs
Láda Balázs
Vojtkó Mátyás
Magosi Bálint
Vas János
Kyle Beach
Galanisz Nikandrosz
Ritó László
Miskolczi Márk
Kiss Patrik
Részegh Tamás