David Rodman eredményes pályafutását szülőhazájában kezdte, majd két sikeres kanadai esztendőt követően megkezdte az első EBEL-es szezonját az EHC Linz csapatában. Ezt követően a HK Jesenice, a Vienna Capitals és a Graz 99ers csapataiban összesen 345 mérkőzésen lépett jégre az osztrák bajnokságban, ezeken 308 pontot szerezve. Szerepelt a svéd és a német másodosztályban is, ahol ugyan azt a ponterős játékot mutatta közel pont/meccs átlaggal. 2017-ben kipróbálta magát a francia első osztályú Grenoble színeiben is, ahol 92 bajnoki mérkőzésen 109 egységig jutott. Az elmúlt szezont szülővárosa csapatában, a HDD Jesenicében töltötte, ahol az Alpesi Liga elődöntőig, illetve szlovén bajnoki döntőig jutott. 

A szlovén nemzeti csapatban 2004 óta szerepel, részt vett két olimpián, hat elit és hat Divízió 1-es világbajnokságon is.

- Üdvözlök minden kedves szurkolót! – kezdte nyilatkozatát David Rodman - Úgy gondolom, velem egy technikás játékossal bővült a csapat, aki jól bánik a koronggal és jól hozza helyzetbe társait. Igyekszem ésszel is játszani, valamint az emberelőnyös játék még az erősségem. Amit várhatnak tőlem, hogy kiegyensúlyozottan teljesítsek minden nap. Akkor érzem magam igazán jól, ha növekszik a tét, ilyenkor tudok a legjobban teljesíteni. Önmagam legnagyobb kritikusa is én vagyok, mindig jobbra törekszem. Jól ismerem a DVTK-t, többször kerestek már az utóbbi években, valamint a Kontinentális Kupa küzdelmek során kétszer is találkoztam a csapattal, ráadásul mindig legyőztek minket.(DVTK Jegesmedvék - Arconi Jesenice 4-1Grenoble BdL - DVTK Jegesmedvék 1-2 - szerk.) Így tudom, hogy jó csapat, nagyon jók a magyar játékosok, valamint a szurkolók is. Rittenben lenyűgözött, hogy mennyien elkísérték a csapatot egy ilyen távoli helyszínre, nagyszerű dolog, hogy ennyi fanatikus szurkolója van a csapatnak. Alig várom, hogy kezdődjön az év!

- Milyen érzésekkel vágsz neki az évnek, tudatában annak, hogy a testvéred lesz a vezetőedző?

- Mivel én vagyok fiatalabb kettőnk közül, már gyerekként is hozzászoktam, hogy folyamatosan irányítani próbál. Viccet félre téve, mindketten profik vagyunk, úgyhogy ez nem fog semmilyen problémát szülni. Nagyon sok éven át együtt játszottunk, nagyon jól ismerjük egymást, tudjuk mire számíthatunk a másiktól. Tudom, hogy milyen edző lesz, hiszen az előző  évben is ő volt az edzőm Jesenicében. A pályán kívül nagyon jó barátok is vagyunk, de az öltözőben szigorúan profin viselkedünk. Tudom, hogy mennyire elkötelezett a munka irányába, úgy érzem remek év elé nézünk.

- Nyilvánvalóan nagyon jól ismerem Davidot. – mondta Marcel Rodman, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője - Úgy gondolom, hogy a tapasztalatával segíteni fogja a csapatot. Magas játékintelligenciával rendelkezik, remekül látja és olvassa a játékot. Ő az a fajta játékos, aki a legfontosabb meccseken nyújtja a legjobbját és képes ezeket a találkozókat eldönteni. Az ő kreativitásával és a többi játékosunk sebességével nagyon veszélyesek leszünk támadásban.

Névjegy

Név: David Rodman
Születési hely: Jesenice, Szlovénia
Születési idő: 1983. szeptember 10.
Magasság: 185 cm
Súly: 83 kg
Poszt: Csatár

Pályafutása

2019/2020 DVTK Jegesmedvék (Tipsport Liga)
2018/2019 HDD Jesenice (Alpesi Liga)
2017/2018 Grenoble (Ligue Magnus)
2016/2017 HDD Jesenice (Alpesi Liga)
2016/2017 Grenoble (Ligue Magnus)
2015/2016 Dresdner Eislöwen (DEL2)
2014/2015 Graz 99ers (EBEL)
2013-2015 IK Oskarshamn (Allsvenskan)
2012/2013 Bietigheim Steelers (DEL2)
2011/2012 IK Oskarshamn (Allsvenskan)
2009-2011 Vienna Capitals (EBEL)
2008/2009 HK Jesenice (EBEL)
2007/2008 Vienna Capitals (EBEL)
2004-2007 HK Jesenice (IEL, EBEL)
2003/2004 EHC Linz (EBEL)
2001-2003 Val-d’Or Foreurs (QMJHL)
2000/2001 HK Kranjska Gora (Szlovén bajnokság)

Sikerei

1999/2000 U18 Divízió 1 világbajnoki bronzérem
2000/2001 U18 és U20 Divízió 2 világbajnoki aranyérem, gólkirályi cím
2002/2003 U20 Divízió 1 világbajnoki ezüstérem
2004/2005 Szlovén bajnok
2005/2006 Szlovén bajnok
2006/2007 Divízió 1/B világbajnoki aranyérem
2008/2009 Szlovén bajnok, Divízió 1/A világbajnoki ezüstérem
2009/2010 Divízió 1/B világbajnoki aranyérem
2011/2012 Divízió 1/A világbajnoki aranyérem
2012/2013 Német másodosztály bajnok
2013/2014 Divízió 1/A világbajnoki aranyérem
2016/2017 Francia kupagyőztes