Remekül kezdte a találkozót a magyar válogatott. Az első perctől kezdve irányítottuk a játékot, jól védekeztünk, labdaszerzések után pedig könnyű kosarakat szereztünk a prágai torna második fordulójában. Lelik Réka továbbra is szenzációs formában játszott, de végre visszatért a sérüléséből felépülő Studer Ágnes is, akinek kulcsszerepe lehet a közelgő Európa-bajnokságon. Nyolc perc után már tizenegy ponttal vezettünk, a bosnyákok sem támadásban, sem védekezésben nem tudták felvenni a versenyt a mieinkkel. 26-18-ra nyertük az első tíz percet, a különbség lehetett volna több is, ha az utolsó percben nem lazul fel a védekezésünk.
 
Dubei kosaraival, és bátor magyar játékkal folytatódott a találkozó. Nagyon feszesen védekeztünk, ami nem ízlett az ellenfélnek, és támadásban is egyre több optimizmusra okot adó elemet láthattunk. A negyed felénél 34-18-ra vezettünk. Érthetetlen rövidzárlat következet, “csináltunk” egy 0-8-at, amivel nyakunkra húztuk a bosnyákokat. Határ kosara 34-26-nál úgy kellett, mint egy falat kenyér. Ennek ellenére sikerült elszórakozni a tetemes előnyt. 38-32-es magyar vezetéssel mentek nagyszünetre a csapatok.
 
Jól kezdtük a második félidőt, Határ remek játékának köszönhetően ismét megléptünk. Tizenhárom pont volt a magyar előny. Tizenöt pontnál járt a magyar center. Ugyancsak az ő büntetőivel növeltük tovább az előnyt. Kiss 28. percben dobott ziccerével már 21 volt a javunkra, a bosnyákok szemmel láthatóan megálltak, míg nálunk minden sikerült ezekben a percekben. 61-38, ennyivel vezetett Magyarország a záró rész előtt.
 
Az utolsó negyedre sok izgalom már nem maradt. Az egyetlen kérdés az volt, mennyire lesz három vereség után, önbizalom növelő ez a győzelem. A lányok komolyan is vették végig a találkozót. Székely Norbert az utolsó percig űzte hajtotta a csapatot. Sokszor érthetetlenül kapkodtunk, de így is tartottuk 20 pont körüli előnyünket. Teljesen megérdemelten nyertük meg a találkozót, szombaton Lettország lesz a magyar együttes ellenfele.

Női kosárlabda nemzetközi felkészülési torna, Prága

Magyarország–Bosznia-Hercegovina 83–58 (26–18, 12–14, 23–6, 22–20)

Prága, 20 néző. Játékvezető: Vyklicky, Blahout, Linhart (csehek).
Magyarország: Studer 2, Lelik 7/3, Dubei 10/3, Zele 11/6, Határ 19. Csere: Kiss 2, Horváth B. 8/6, Simon 10, Barnai, Varga Zs. 9, Bálint 2, Pusztai 3/3. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
Bosznia-Hercegovina: Vrancic 1, Dzombeta 18/6, Deura 13/3, Markovic, Dzebo 14. Csere: Domuzin 10/3, Tomasovic 2, Omerbasic, Azinovic. Szövetségi kapitány: Goran Lojo.

Fotó: facebook.com/kosarsport