Egymás ellen

Az első Miskolcon rendezett Diósgyőr - Újpest mérkőzésre 77 és fél évvel ezelőtt, az első NB I.-es évünkben, 1941. március 30-án került sor. A DiMÁVAG-ot irányító Csapkay Károly a Gáspár - Bohus, Felföldi Kalocsay, Turán, Barta, Füzér, Berecz, Fazekas, Barna, Turbéki összeállításban küldte pályára a csapatát. A mérkőzésről így számol be a korabeli sajtó:

"A 15. percben a Turbéki buktatása miatt megítélt 11-est Gáspár kapus lövi kollégája hálójába, és ezzel vezetést szerez, de azután a vendégek megfordítják a mérkőzés állását. A Turán sérülése miatt sokáig tíz emberrel játszó hazaiak veszítenek."

Bár az első mérkőzésünk nem sikerült, nem sokáig kellett várni az első hazai győzelemre. Egy évvel később - 1942. március 29-én - ugyanis már annak örülhetett a diósgyőri publikum. Csapkay mester csapata a Gáspár - Bohus, Felföldi, Keszthelyi, Turán, Barta, Mészáros, Füzér, Kertész, Fazekas, Turbéki összeállításban vette fel a harcot a fővárosiakkal és Turbéki István góljával le is győzte nagynevű ellenfelét.

A következő találkozásunk alkalmával 1942. október 4-én aratta a Diósgyőr a legnagyobb győzelmét. A DiMÁVAG a Károlyi - Bohus, Felföldi, Radnai, Turán, Barta, Füzér, Kertész, Klimek, Fazekes, Penderi felállásban lépett pályára és Kertész (2), Klimek, Fazekas és Penderi góljaival 5-2-re verte az Újpestet.
"A mérkőzés Penderi mérkőzése volt. Ő volt a mezőny legjobb embere. Lehetetlen helyzetből, képtelen szögből lőtt kapura, gyors is volt, bátran ment minden labdára. Az ő lendülete vitte győzelemre a DiMÁVAG-ot."

Az egyik legszebb emlékeink közé tartozik az 1999. augusztus 29-én lejátszott DFC - Újpest mérkőzés, amelyen 4-1-re győzött a Temesvári Miklós vezette együttesünk. A Nagy Z. - Timko, Hompoth, Kovács T., Szakos (Harnócz) - Páling, Lipták, Radu (Dukon), Buliga - Komi (Filipović), Frunza összeállítású csapatunk a később a liláknál is megforduló román légiósunk, Danut Frunza két góljával, valamint Radu és Komi találataival már négy góllal is vezetett. A vendégek - a később Diósgyőrbe igazoló - Tamási révén csak szépíteni tudtak.

A 2006/2007-es bajnokság nyitányán 2006. július 30-án is legyőztük a vendégeket. Az akkori edzőnk, Csank János a Szalma - Mogyorósi, Rubint, Elek N., Farkas V. - Szögedi (Faggyas), Sipeki (Lipusz), Katona, Vitelki - Simon A. (Stanić), Binder összetételben küldte pályára a Diósgyőrt, és akkor Farkas Viktor találatával mindhárom pontot sikerült itthon tartanunk.

A 2011/2012-es bajnokságban spanyol légiósunk, Fernando góljával 1-0-ra nyertünk a fővárosiak ellen. Benczés Miklós vezetőedző a Radoš - Vági, Gal, Nagy T., Gohér - Gallardo (Arze, 46.), Sekour, Fernando (Abdouraman, 86.), Luque (Dobos, 90.) - Tisza, Seydi csapatnak szavazott bizalmat.
 

 

A szép sorozat folytatásaként 2012/13-as bajnokság első fordulójában a Sisa Tibor vezette DVTK a Ribánszki - Vadász, Raković, Nagy T., Gohér - Abdoruaman, Fernandez - Gosztonyi, Gallardo (Tisza, 52.), Luque (Elek Á., 77.) - Seydi (Bacsa, 71.) összeállításban 2-0-ra múlta fölül a fővárosiakat Fernando és Seydi góljaival.
 

 

Az OTP Bank Liga következő kiírásában is győzött a DVTK az Újpest ellen. Ekkor már Szivics Tomiszláv irányította a csapatot, amely Radoš - Vági, Vadász, Kádár, Husić - Takács P. (Alves, 71.), Abdouraman (Bacsa, 59.), Kostić, Nikházi (Gosztonyi, 81.) - Barczi, Tisza összeállításban Kostić és Kádár góljával 2-0-ra múlta felül a vendégeket.
 

 

A 2014/2015-ös kiírásban sorozatban negyedszer sikerült legyőznünk az Újpest csapatát hazai pályán, ráadásul egy sokáig emlékezetes végjáték után. Asmir Suljić vezető találata után Elek Ákos még az első félidőben egalizált, majd Georges Griffiths a szezon utolsó percében szerzett felhőfejese után kezdetét vette a diósgyőri örömünnep. A DVTK az Antal - Okuka, Szalai V., Kádár, Eperjesi - Egerszegi, Elek Á. (Barczi, 68.) - Takács T. (Bacsa, 57.), Grumić (Gosztonyi, 46.), Marjanović - Griffiths összeállításban játszott.
 

 

Az OTP Bank Liga 2015/2016 évi kiírásában háromszor találkoztak a csapatok, ebből kétszer Újpesten. A miskolci találkozón az előző évi izgalmakat is sikerült felülmúlni. A találkozó elején Balogh Balázs büntetőből szerzett vezetést, amit egészen a 92. percig őrzött is az Újpest. Akkor azonban jött Bognár István, és előbb szabadrúgásból egyenlített, majd szögletből Tamás Márk fejére varázsolta a labdát, és a védő kihasználta a lehetőséget, a DVTK pedig fordított, sorozatban ötödször legyőzve az Újpestet. Bekő Balázs vezetőedző a Radoš - Eperjesi, Lipták, Tamás, Nemes - James (Takács T., 75.), Egerszegi - Bacsa, Nikházi (Bognár I., 34.), Barczi (Takács T., 75.) - Novothny csapatban találta meg a nyerő 11-et.
 

 

A 2016/2017 évi bajnokságban a 2. fordulóban utazott először Diósgyőrbe az Újpest. Az első félidőben egy egészen furcsa szituáció után megítélt büntetőből szerzett vezetést a vendégcsapat, azonban a második játékrészben Bognár István szöglete után Oláh Bálint parádés gólt fejelt, majd ismét Bognár István lett főszereplő: 17 méterről védhetetlenül lőtte ki a kapu bal oldalát. Horváth Ferenc csapata az Antal - Okuka, Lipták, Tamás, Nemes - Elek, Oláh B. - Vela (Bacsa, 60.), Bognár, Nikházi  (Eperjesi, 80.)- Griffiths (Dausvili, 60.) összeállításban szerezte meg a három pontot.  
 

 

A harmadik körben Mezőkövesden fogadta a DVTK az újpestieket, és a találkozó első játékrészében Makrai Gábor volt a főszereplő. Előbb gólt szerzett, majd kiharcolt egy büntetőt, amit Ugrai Roland értékesített. A második félidőben Lázok fejese okozott kisebb izgalmakat, de Dejan Karan fejese eldöntött mindent. A DVTK végig uralta a mérkőzést, és Bódog Tamás Radoš - Eperjesi, Lipták (Jagodinskis, 88.), Karan, Tamás - Vela (Szabó I B., 90+3.), Mevoungou, Nono, Ugrai - Makrai (Ternován P., 83.), Szarka összeállítású csapata  teljesen megérdemelten győzött.
 

 

Az előző bajnokságban kétszer is hazai pályán játszott a DVTK az Újpest ellen. A 11. fordulóban , az első félidőben egy diósgyőri kapufa, és egy elmaradt büntető jelentette a legfőbb eseményeket. A második játékrészben Márkvárt Dávid góljával a DVTK szerzett vezetést, azonban a vendégek egy szerencsés és egy egyéni hibát követő góllal megfordították az eredményt.

Diósgyőri VTK - Újpest FC 1-2 (0-0)

DVTK: Antal - Brković, Karan, Tamás M. (Hasani, 90+3.) - Shestakov, Tóth Ba., Márkvárt,  Tajti M. (Mazalović, 72.), Juhar - Mihajlović (Vernes, 62.), Bacsa. Vezetőedző: Fernando Fernández.
ÚFC: Pajović - Balázs B., Bojović, Ristevski,  Bureković -  Sanković, Onovo - Nwobodo, Zsótér (Lukács D., 66.), Beridze (Mohl, 90+3.) - Novothny (Pauljević, 85.). Vezetőedző: Nebojša Vignjević.

Gólszerző: Márkvárt (1-0) az 58., Beridze (1-1) a 75., Beridze (1-2) a 89. percben.

 

A bajnokság utolsó fordulójában a DVTK számára a bennmaradás, a vendégeknek pedig az EL-selejtezőben indulás lehetősége volt a tét. Az első félidőben Tajti Mátyás góljával a DVTK szerzett vezetést. A szünet után az idő előrehaladtával egyre inkább döntővé vált a DVTK fölénye, amit segített egy újpesti piros lap is. A csereként beállt saját nevelésű Korbély Kristóf góljával eldőlt a találkozó, és a bennmaradás kérdése is. Florent Hasani találata már "csak" az örömünnepet indította be.

Diósgyőri VTK - Újpest FC 3-0 (1-0)

DVTK: Bukrán - Polgár, Brković, Karan, Tamás M. - Márkvárt (Ndzoumou, 85.), Szabó B. - Hasani, Tajti M. (Mihajlović, 76.), Bacsa (Korbély, 81.) - Prosser. Vezetőedző: Fernando Fernández.
ÚFC: Banai - Balázs B., Bojović, Ristevski, Bureković - Sanković (Kovács L., 40.), Onovo - Zsótér (Simon K., 76.), Rácz B. (Nagy D., 65.), Pauljević - Solomon. Vezetőedző: Nebojša Vignjević.

Piros lap: Solomon a 79. percben.
Gólszerző: Tajti M. (1-0) a 36., Korbély (2-0) a 82., Hasani (3-0) a 90+1. percben.

 

Legutóbb a nyári felkészülés során is találkozott a két csapat, és akkor 3-0-s vendégsiker született.

Az eddig lejátszott Diósgyőr- Újpest összecsapások az NB I.-ben

  1. 1940/1941
    DiMÁVAG - Újpest 1-3 G.: Gáspár
  2. 1941/1942
    DiMÁVAG - Újpest 1-0 G.: Turbéki
  3. 1942/1943
    DiMÁVAG - Újpest 5-2 G.: Kertész (2), Fazekas, Klimek, Penderi
  4. 1943/1944
    DiMÁVAG - Újpest 4-2 G.: Csepregi (2), Suhai, Telegdi
  5. 1945/1946
    DiMÁVAG - Újpest 3-4 G.: Pesti, Dobai, Szűcs (öngól)
  6. 1951
    Di.Vasas - Bp. Dózsa 1-3 G.: Vékony
  7. 1952
    Di. Vasas - Bp. Dózsa 0-7
  8. 1954
    Di. Vasas - Bp. Dózsa 1-1 G.: Szigeti
  9. 1955
    Di. Vasas - Bp. Dózsa 0-0
  10. 1957/1958
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-2
  11. 1958/1959
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-1 G.: Iván
  12. 1959/1960
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-0
  13. 1960/1961
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-1 G.: Papp
  14. 1964
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-0 G.: Ráczi
  15. 1966
    DVTK - Újpesti Dózsa 3-1 G.: Kovács (2), Vass
  16. 1967
    DVTK - Újpesti Dózsa 2-2 G.: Sikora (2)
  17. 1968 (MVSC pálya)
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-1 G.: Szucsányi
  18. 1969
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-4 G.: Horváth
  19. 1970
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-1 G.: Csuhány
  20. 1970/1971
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-1
  21. 1971/1972
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-1 G.: Görgei
  22. 1972/1973
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-4
  23. 1974/1975
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-0
  24. 1975/1976
    DVTK - Újpesti Dózsa 2-2 G.: Horváth A., Kiss
  25. 1976/1977
    DVTK - Újpesti Dózsa 2-5 G.: Görgei, Koleszárik
  26. 1977/1978
    DVTK - Újpesti Dózsa 2-2 G.: Tatár, Dunai III (öngól)
  27. 1978/1979
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-0
  28. 1979/1980
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-2 G.: Fükő
  29. 1980/1981
    DVTK - Újpesti Dózsa 2-2 G.: Szlifka (2)
  30. 1981/1982
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-0
  31. 1982/1983
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-1 G.: Borostyán
  32. 1983/1984
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-0
  33. 1991/1992
    DFC - UTE 2-2 G.: Petcu, Vitelki
  34. 1992/1993
    DFC - UTE 3-3 G.: Adzsojev (2), Szvisztun
  35. 1997/1998
    DFC - UTE 0-2
  36. 1998/1999
    DFC - Újpest FC 1-1 G.: Ternován F.
  37. 1999/2000
    DFC - Újpest FC 4-1 G.: Frunza (2), Radu, Komi
  38. 2004/2005
    DVTK - Újpest FC 1-3 G.: Gáspár
  39. 2005/2006
    DVTK - Újpest FC 0-1
  40. 2006/2007
    DVTK - Újpest FC 1-0 G.: Farkas V.
  41. 2007/2008
    DVTK - Újpest FC 1-4 G.: Leo
  42. 2008/2009
    DVTK - Újpest FC 0-0
  43. 2009/2010
    DVTK - Újpest FC 1-2 G.: Balajti
  44. 2011/2012
    DVTK - Újpest FC 1-0 G.: Fernando
  45. 2012/2013
    DVTK - Újpest FC 2-1 G.: Fernando, Seydi
  46. 2013/2014
    DVTK - Újpest FC 2-0 G.: Kostić, Kádár
  47. 2014/2015
    DVTK - Újpest FC 2-1 G.: Elek, Griffiths
  48. 2015/2016
    DVTK - Újpest FC 2-1 G.: Bognár I., Tamás M.
  49. 2016/2017 (1. kör)
    DVTK - Újpest FC 2-1 G.: Oláh B., Bognár I.
  50. 2016/2017 (3. kör, Mezőkövesd)
    DVTK - Újpest FC 3-1 G.: Makrai, Ugrai, Karan
  51. 2017/2018 (2. kör, Debrecen)
    DVTK - Újpest FC 1-2 G.: Ugrai
  52. 2018/2019 (1. kör)
    DVTK - Újpest FC 1-2 G.: Márkvárt
  53. 2018/2019 (3. kör)
    DVTK - Újpest FC 3-0 G.: Tajti M., Korbély, Hasani

Hazai mérlegünk: 53 mérkőzés, 15 győzelem, 21 döntetlen, 17 vereség, 71 rúgott és 83 kapott gól.

Újpest FC

Alapítva: 1885
Először az élvonalban: 1905
Legjobb bajnoki eredmény: 20 alkalommal bajnok (1929/1930, 1930/1931, 1932/1933, 1934/1935, 1938/1939, 1945 tavasz, 1945/1946, 1946/1947, 1959/1960, 1969, 1970 tavasz, 1970/1971, 1971/1972, 1972/1973, 1973/1974, 1974/1975, 1977/1978, 1978/1979, 1989/1990, 1997/1998)
Élvonalban töltött évek: 103
Folyamatosan  az élvonalban: 1916/1917 óta

Az Újpesti Torna Egylet a magyar sportklubok közül a - Nagykanizsai TE után - a második legnagyobb múltra tekinthet vissza, hiszen még a XIX. században alakult. 1885. június 16-án az alapító tagok az "Egység, Épség, Egyetértés" hármas jelszóval határozták meg az új sportklub értékrendjét.

Az alapítás óta eltelt években a fővárosi lila-fehérek 20 bajnokságot nyertek (legutóbb 1998-ban), 11 alkalommal elhódították a Magyar Kupát és 3 alkalommal a Szuperkupát is.

Az előző bajnokságban az 5. helyet szerezték meg az újpestiek, a házi gólkirály 9 találattal a tél végén távozó Novothny Soma lett. 

OTP Bank Liga 2019/2020

Rosszul kezdte az Újpest a bajnokságot, sima vereséget szenvedtek a PAFC ellen.

  1. forduló: Újpest - PAFC 1-3

A legutóbbi mérkőzésen a Pajović - Pauljević, Litauszki, Ristevski, Bureković (Balázs B., 32.) - Onovo, Nwobodo, Sanković - Simon K. (K. Mészáros, 84.), Koszta M., Zsótér (Bjarnason, 73.). összeállításban játszottak.

Nyári játékosmozgás

Az Újpest kerete még messze nem teljes, például mindenképpen pótolni szeretnék a nyári felkészülésen meg nem jelenő Lacina Traorét.

Érkezett
Aron Bjarnason (izlandi, Breidablik)
Koszta Márk (Mezőkövesd)
Karol Mészáros (szlovákiai, Haladás)

Távozott
Mijuško Bojović (montenegrói, Kesla FK)
Alassane Diallo (mali)
Nagy Dániel (Mezőkövesd)
Theophilus Solomon (nigériai, Partizani Tirana)
Szűcs Kristóf (Vác - kölcsönbe)
Hajnal Balázs (Vác - kooperációs kölcsönbe)
Giorgi Beridze (grúz, KAA Gent - kölcsönből vissza)
Lukács Dániel (Bp. Honvéd - kölcsönből vissza) 

Az Újpest kerete

Kapusok
1 Filip Pajović (SRB) 1993.07.30.
23 Banai Dávid (HUN) 1994.05.09.
35 Gundel-Takács Bence (HUN) 1998.04.06.

Mezőnyjátékosok
8 Aron Bjarnason (ISL) 1995.10.14.
21 Balázs Benjámin (HUN) 1990.04.26.
68 Dženan Bureković (BIH) 1995.05.29.
11 Marko Filpović (SRB, HUN) 1999.12.09.
19 Koszta Márk (HUN) 1996.09.26.
27 Kovács Lóránt (HUN, ROU) 1993.06,06
5 Litauszki Róbert (HUN) 1990.03.15.
55 Máté Zsolt (HUN) 1997.09.14.
70 Karol Mészáros (SVK) 1993.07.25.
6 Obinna Nwobodo (NIG) 1996.11.29.
30 Vincent Onovo (NIG) 1995.12.10.
49 Branko Pauljević (SRB, HUN) 1989.06.12.
24 Rácz Barnabás (HUN) 1996.04.26
4 Kire Ristevski (MKD) 1990.10.22.
18 Bojan Sanković (MNE) 1993.11.21.
7 Simon Krisztián (HUN) 1991.06.10.
10 Zsótér Donát (HUN) 1996.01.06.

A vezetőedző

A csapat vezetőedzője a 49 éves szerb Nebojša Vignjević. Labdarúgóként a Rad Beogradtól Ciprusra igazolt, majd játszott az Egyesült Államokban és Kanadában is, pályafutását Tatabányán fejezte be. Edzőként Szerbiában vezette a Hajduk Kula, a Rad Beograd és a Vojvodina csapatát, ezt követően lett 2013 októberében az Újpest vezetőedzője, azóta vezeti a csapatot.