Egymás ellen

Első alkalommal 1972 november 6-án játszott a DVTK a ZTE ellen az élvonalban.A 4000 néző előtt rendezett mérkőzésen 1-0-ra győzött Kiss Ferenc góljával a Diósgyőr. Preiner Kálmán vezetőedző a Veréb - Kolláth, Salamon J., Kendi, Hajdú, Tamás I. (Hajas), Váradi, Udvarev (Görgei), Kiss T., Fekete F., Sikora összetételű csapatot küldte a pályára.

Legközelebb, 1974 őszén Horváth András és Görgei János találatával 2-0-ra győzött a DVTK. Az ekkor már Szabó Géza által irányított csapat a Veréb - Kovács, Salamon J., Hajas, Kutasi, Oláh F., Horváth A., Görgei, Horváth E. (Egri), Káplár, Koleszárik összeállításban arartott sikert.

Egy döntetlent követően újabb öt alkalommal győzőtt zsinórban a DVTK. 

Az 1976/1977-es és az 1977/1978-as kiírásban egyaránt 3-0-ra nyert a DVTK. Első alklommal  Oláh Ferenc duplázott, a harmadik gólt pedig Görgei János szerezte. Szabó Géza nyerő csapat így állt össze: Veréb - Szántó G., Salamon J., Váradi, Kutasi, Oláh F., Hajas, Tatár (Fükő), Borostyán, Fekete F. (Koleszárik), Görgei. Egy évvel később Tatár György lőtt két gólt, és ismét beköszönt Oláh Ferenc. Ezúttal a Veréb - Szántó G., Salamon J., Váradi, Kutasi, Oláh, Tatár, Görgei, Borostyán, Fükő (Kerekes), Fekete L. (Szalai I.) csapat fogadta a meccs után a gratulációkat.

Egy évvel később még egy lapáttal rátett a diósgyőri aranycsapat, és 4-0-val küldték haza Zalaegerszegre az ellenfelet. A gólokon testvériesen megosztozott Teodoru Borisz és Teodoru Vaszilisz, valamint Tatár György és Borostyán Mihály. A DVTK a Szabó L. - Szántó G., Salamon, Teodoru B., Kutasi, Oláh F., Fükő, Tatár, Borostyán (Szalai I.), Grolmusz (Teodoru V.), Fekete L. összeállítsban játszott.

1979 nyarának végén ismét beköszönt a zalaegerszegieknek Teodoru Vaszlisz, és ugyan ezúttal nem akadtak társai, mégis győzött a DVTK 1-0-ra. Szabó Géza vezetőedző a Szabó L. - Szántó G., Salamon J., Váradi (Görgei), Kutasi, Oláh F., Fükő, Tatár, Borostyán, Teodoru V., (Magyar B.), Fekete L. összállítást adta meg.

Az 1980/1981-es idényben öt gól esett Diósgyőrben, és Fükő Sándor, Fekete László és Szemere Zoltán révén ismét a DVTK lőtt többet. Szabó Géza választása ezúttal a Veréb - Szegő, Néder, Szántó G., Teodoru B., Oláh F., Tatár, Görgei (Magyar B.), Borostyán (Szemere), Fükő, Fekete L. csapatra esett.

1981-ben tudott először győzni a vendégcsapat, utána azonban ismét diósgyőri siker következett. Dr. Puskás Lajos Gulyás I. - Szlovák, Salamon J., Teodoru B., Görgei, Oláh F., Tatár, Kerekes, Feledi., Teodoru V., (Lippai S.), Borostyán összeállítású csapata Borostyán Mihály, Feledi László és Lippai Sándor góljával 3-1-re győzött.

Hétéves másodosztályú szereplést követően tért vissza az élvonalba a DVTK az 1991/1992-es idényben. A ZTE elleni hazai találkozón Bém Gábor utolsó perces hatalmas bombagóljával szerzett pontot az ekkor már Tornyi Barnabás által irányított Knotz - Leskó Dancs, Budai T., Bém,  Molnár I., Petcu, Farkas J. (Váczi), Szabó Zs., Szvisztun, Kiser összetételű alakulat. 

A következő találkozóig 1997-ig kellett várni. Az ismét Tornyi Barnabás által irányított csapat Kulcsár Sándor duplájával, Kákóczki István találatával és Csóka öngóljával 4-0-ra győzött. A nyertes csapat így állt fel: Rácz R. - Földvári T., Téger, Farkas J., Kovács T., Ternován F. (Farkas A.), Kiser (Buzás), Buliga, Kákóczki, Jakab, Kulcsár S.

Az 1999/2000-es idényben is sikerült itthon tartani a pontokat Vladan Filipović és Danut Frunza góljaival. Temesvári Miklós utolsó hazai találkozóján a Nagy Z. - Pozder, Szakos (Takács V.), Hompoth, Harnócz, V. Filipović, Lipták L., Buliga (Konyha), Kákóczki (Lippai Á.), Komi, Frunza csapatot küldte pályára.

A 2004/2005-ös bajnokságban már annak is örülhettek a szurkolók, hogy egyáltalán élvonalbeli mérkőzésen szurkolhattak. Először az alsóbb osztályokat megjárva alulról verekedte vissza magát a DVTK az NB I.-be, másodszor a DVTK - ZTE találkozó eredeti időpontja előtt megvonták a diósgyőri licencet, és el kellett halasztani a találkozót. Amikor rendeződtek a papírok, Gálhidi György Kövesfalvi - Mogyorósi, Horváth T., Máté P., Hornyák, Katona A., Vitelki, Belényesi, Tisza (Hompoth), Virág A. (Krjancz), Polyák (Pap G.) összeállítású csapata Tisza Tibor duplájával győzött.

A következő bajnokságban még magabiztosabban 3-0-ra győzött a DVTK Vitelki Zoltán, Sipeki István és Horváth Ferenc góljával. Pajkos János vezetőedző győztes csapata így került be a jegyzőkönyvbe: Kövesfalvi - Farkas N., Katona A., Gáspár J., Farkas V., Vámosi, Halgas (Binder), Pintér Z. (Lipusz), Vitelki, Sipeki, Horváth F. (Siminic).

A következő győzelemre 2008 őszéig kellett várni, akkor Đorđe Kamber és Kazuo Homma találatával 2-1-re győzött a DVTK. Vágó Attila vezetőedző csapata a Köteles - Búrány, Sebők, Kamber, Miličić, Stanić, Pelecaci (Ahodikpe), Pintér Z., Homma (Lipusz), Tóth M., Szabó V. (Szélpál) összeállításban játszott.

A 2009/2010-es idényben az első negyedórát követően előnybe kerültek a vendégek, amit Ivancsics Gellért büntetőből egyenlített. Egy kiállítást követően a 40. percben létszámhátrányba került a DVTK, de hősiesen sikerült kivédekezni a találkozó hátralévő részét. Aczél Zoltán a  Kovács Z. - Lakatos, Jeknić, Visković, Gohér -  Vukadinović, Búrány (Szabó V., 73.), Lippai (Huszák, 83.), Lipusz - Apostu (Miličić, 43.), Ivancsics csapatot küldte a pályára. 

Az élvonalban legutóbb a 2011/2012-es idény első fordulójában látogatott legutóbb a ZTE Miskolcra, és súlyos vereséget szenvedtek.

Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 4-1 (3-0)

DVTK: Radoš - Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér - Gallardo (Dobos, 74.), Abdouraman, Lippai, Luque  - Menougong (Carreño, 81.), Seydi (Pál Sz., 60.). Vezetőedző: Benczés Miklós 
ZTE: Vlaszák  - Turcsik , Bulatović, Sherif , Varga R. - Szalai (Stanisavljević, 46.), Kamber, Horváth A. (Rajcomar, 38.),  Hervás  - Turkovs (Bujor, 66.),  Balázs. Vezetőedző: Csank János

Kiállítva: Bulatovic a 82. percben
Gólszerző: Seydi (1-0) a 28., Luque (2-0) a 42., Seydi (3-0) a 45., Varga (3-1) a 86., Gohér (4-1) a 89. percben.

Legutóbb a Magyar Kupa előző évi kiírásának 7. fordulójában találkozott a két csapat Zalaegerszegen. Az első félidőben Nagy Tibor góljával szerzett vezetést a DVTK Zalaegerszegen, majd a második játékrészben Florent Hasani duplázta meg az előnyt, így magabiztosan jutott tovább a DVTK.

Zalaegerszegi TE FC - Diósgyőri VTK 0-2 (0-1)

ZTE: Szemerédi - Németh E., Kiss M., Lesjak, Gergényi - Bedi, Hudák - Horváth K. (Babati, 69.), Barczi (Balázs Zs., 81.), Madarász - Popin (Novák, 61.). Vezetőedző: Dobos Barnabás.
DVTK: Radoš - Polgár, Brković, Tamás - Nagy T., Márkvárt (Tajti M., 74.), Mazalović, Szabó B., Juhar - Hasani (Tóth Bo., 84.), Vernes (Bacsa, 64.). Vezetőedző: Fernando Fernández.

Gólszerző: Nagy T. (0-1) a 44., Hasani (0-2) a 79. percben.

Az eddig lejátszott DVTK - ZTE bajnoki mérkőzések

  1. 1972/1973
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-0 G.: Fekete F.
  2. 1974/1975
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 2-0 G.: Horváth A., Görgei
  3. 1975/1976
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 2-2 G.: Fükő, Kiss T.,
  4. 1976/1977 
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-0 G.: Oláh F. (2), Görgei
  5. 1977/1978
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-0 G.: Tatár (2), Oláh F.
  6. 1978/1979
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 4-0 G.: Teodoru B., Teodoru V., Tatár, Borostyán
  7. 1979/1980
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-0 G.: Teodoru V.
  8. 1980/1981
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-2 G.: Fükő, Fekete, Szemere
  9. 1981/1982
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 0-1
  10. 1982/1983
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-1 G.: Borostyán, Feledi, Lippai S.
  11. 1983/1984
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-2 G.: Lippai S.
  12. 1991/1992
    Diósgyőri FC - Zalaegerszegi TE 1-1 G.: Bém G.
  13. 1997/1998
    Diósgyőri FC - Zalaegerszegi TE 4-0 G.: Kulcsár S. (2)., Kákóczki, Csóka (ög.)
  14. 1998/1999
    Diósgyőri FC - Zalaegerszegi TE 1-1 G.: Egressy
  15. 1999/2000
    Diósgyőri FC - Zalaegerszegi TE 2-1 G.: V. Filipović, Frunza
  16. 2004/2005
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 2-1 G.: Tisza (2)
  17. 2005/2006
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-0 G.: Vitelki, Sipeki, Horváth F.
  18. 2006/2007
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-4 G.: Csóka (ög.)
  19. 2007/2008
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-1 G.: Sebők V.
  20. 2008/2009
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 2-1 G.: Kamber, Homma
  21. 2009/2010
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-1 G.: Ivancsics
  22. 2011/2012
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 4-1 G.: Seydi (2), Luque, Gohér

Örökmérleg a DVTK pályaválasztása mellett: 22 mérkőzés, 14 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség, 45 lőtt és 20 kapott gól.

Zalaegerszegi TE

Alapítva: 1920
Első év az NB I.-ben: 1972
Legjobb helyezés: 1. hely (2001/2002)
Élvonalbeli évek: 37 év
Folyamatosan az NB I.-ben: újoncok

A Zalaegerszegi Torna Egylet 1920-ban alakult, azaz jövőre lesz 100 éves a klub. 1972 óta néhány év kihagyással a labdarúgó NB I.-ben szerepelnek, az éppen most lezárul hétéves szünet volt a leghosszabb. Legnagyobb sikerük a 2001/2002-es idényben nyert bajnoki cím. 

Az előző bajnokságban megnyerték az NB II.-t, legeredményesebb gólszerzőjük a 15 találatig jutó Babati Benjámin volt.

OTP Bank Liga 2019/2020

  1. forduló: Mezőkövesd - ZTE 1-0
  2. forduló: ZTE - FTC elhalasztva szeptember 22-re
  3. forduló: DVSC - ZTE 3-2
  4. forduló: Kaposvár - ZTE 0-4
  5. forduló: ZTE - PAFC 1-1

A legutóbbi mérkőzésen a Demjén - Bolla, Lesjak, Devecseri, Tamás K. - Kocsis G. - Barczi, Bedi, Mitrović (Hudák, 91.), Radó A. (Bobál G., 81.) - Ikoba (Stieber, 52.) összeállításban játszottak.

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Bobál Dávid (Paks)
Demjén Patrik (MTK)
Oleh Holodiuk (ukrán, Haladás)
Eduvie Ikoba (amerikai-nigériai, Dartmouth College)
Nikola Mitrović (szerb, Keshla FK)
Radó András (PAFC)
Stieber Zoltán (D. C. United)
Bolla Bendegúz (Fehérvár - kölcsönbe)
Tamás Krisztián (Fehérvár - kölcsönbe)

Távozott
Farkas Balázs (Soroksár SC)
Gajdos Zsolt (Szeged-Csanád GA)
Macher Dávid (Hévíz)
Szmola Bálint (Vasas)
Aljoša Vojnović (horvát, Kaposvár)
Szökrönyös Dániel (NK Nafta Lendava - kölcsönbe)
Novák Csanád (Mezőkövesd - kölcsönből vissza)
Zöldesi Illés (Kisvárda - kölcsönből vissza) 

A ZTE kerete

Kapusok
1 Demjén Patrik (HUN) 1998.03.22.
34 Szemerédi Norbert (HUN) 1993.12.08.
46 Köcse Bence (HUN) 200202.25.

Mezőnyjátékosok
4 Zoran Lesjak (CRO) 1988.02.01.
13 Devecseri Szilárd (HUN) 1990.02.13.
5 Bobál Dávid (HUN) 1995.08.31.
19 Szépe János (HUN) 199603.15.
17 Sebestyén Lóránt (HUN) 200101.29.
25 Tamás Krisztián (HUN) 1995.04.18.
27 Bedi Bence (HUN) 1996.11.14.
44 Gergényi Bence (HUN) 1998.03.16.
77 Bolla Bendegúz (HUN) 1999.11.22.
91 Kiss Máté (HUN) 1991.04.30.
21 Kocsis Gergő (HUN) 1994.03.07.
11 Oleh Holodiuk (UKR) 1988.01.02.
22 Nikola Mitrović (SRB) 1987.01.02.
94 Hudák Martin (HUN) 1994.02.22.
31 Barczi Dávid (HUN) 198902.01.
18 Miroslav Grumić (SRB, HUN) 1984.06.29.
8 Stieber Zoltán (HUN) 1988.10.16.
10 Babati Benjámin (HUN) 1995.11.29.
7 Radó András (HUN) 1993.09.09.
12 Bobál Gergely (HUN) 1995.08.31.
23 Eduvie Ikoba (NGR, USA) 1997.10.26.

A vezetőedző

Dr. Dobos Barnabás vezetésével jutott fel az élvonalba a ZTE, és idén is ő irányítja a csapatot. Korábban Dunaújvárosban az NB I.-ban, illetve a Dunaújváros, a Videoton és a PAFC korosztályos csapatai mellett dolgozott.

Ismerősök a másik oldalon

Barczi Dávid három idényt töltött Diósgyőrben 2013 és 2016 között. Összesen 76 bajnoki mérkőzésen 6 gólt szerzett. Tagja volt a Ligakupa-győztes, és Magyar Kupa-döntős csapatnak, az Európa Liga selejtezőjében pedig Máltán szerzett látványos gólját emlegetik ma is a szurkolók.

Miroslav Grumić Pécsről igazolt Diósgyőrbe 2014 februárjában, és két és fél év alatt 53 bajnoki mérkőzésen 9 gólt szerzett. Ő is tagja volt a Ligakupa-győztes, és Magyar Kupa-döntős csapatnak, az Európa Liga selejtezőjében pedig rendkívül fontos gólt szerzett Lovecsben.

Kocsis Gergő a 2017/2018-as bajnokságban szerepelt kölcsönben a DVTK színeiben, összesen 25 bajnokin lépett pályára.

Sallói István zalaegerszegi sportigazgató 2005 és 2007 között a DVTK klubvezetőjeként dolgozott