Marcel Rodman: A vasárnapi zólyomi meccsre változtattunk némileg a játékrendszerünkön, illetve azt kértük a játékosoktól, hogy egyszerűen, kapuratörően játszanak. Ez többé kevésbé meg is valósult, aminek az volt az eredménye, hogy kapura veszélyesen játszottunk és sok gólhelyzetet alakítottunk ki. A folytatásban hasonló felfogásban kell játszanunk, de ezekből a helyzetekből többet kell értékesítenünk. A következő napokban sok mérkőzést fogunk játszani, két hét alatt hatszor is szerepelni fogunk, de úgy gondolom, hogy ez nem fog nehézséget okozni. Nyáron azért dolgoztunk olyan keményen, hogy az ilyen napokon is a legjobbunkat tudjuk nyújtani. A legfontosabb célunk most az, hogy ismét elkezdjük gyűjteni a pontokat. Természetesen hétfőn is van edzésünk, kedden egy átmozgató tréning, valamint videók alapján is felkészülünk a MAC elleni meccsre. Kedden nem az ellenfél személye a legfontosabb, a saját játékunkra kell koncentrálnunk, azt kell tökéletesítenünk. Biztos, hogy egy kemény, kiélezett meccs lesz, amit meg akarunk nyerni. De ebben a magas szinvonalú bajnokságban a legtöbb meccsre ez elmondható. Szeretnénk kiszolgáni a szurkolóinkat, akik remélhetőleg ezúttal is sokan kilátogatnak majd a meccsünkre.

Tipsport Liga

15. forduló

2019. október 22. kedd (Miskolci Jégcsarnok)
18:00 DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda

A forduló további mérkőzései

HC Kosice - HC Mikron Nové Zámky
HC07 Detva - HC'05 Banská Bystrica
HK Poprad  - HKM Zvolen
HK Nitra - HK Dukla Ingema Michalovce
HC Slovan Bratislava - MHk 32 Liptovský Mikuláš

Tabella

# CSAPAT J GY GYH VH V LG KG GK P
1. HC ‘05 iClinic Banská BystricaHC ‘05 ICLINIC BANSKÁ BYSTRICA 13 8 2 1 2 39 23 16 29
2. HKM ZvolenHKM ZVOLEN 13 9 0 0 4 48 32 16 27
3. HC Slovan BratislavaHC SLOVAN BRATISLAVA 13 7 2 1 3 40 27 13 26
4. HC KošiceHC KOŠICE 13 7 2 1 3 38 26 12 26
5. Dukla MichalovceDUKLA MICHALOVCE 13 6 1 2 4 32 29 3 22
6. HK DUKLA TrenčínHK DUKLA TRENČÍN 13 6 1 1 5 35 35 0 21
7. HC 07 DetvaHC 07 DETVA 13 5 1 0 7 39 40 -1 17
8. HK PopradHK POPRAD 13 3 2 4 4 34 35 -1 17
10. MAC ÚjbudaMAC ÚJBUDA 13 5 0 1 7 37 47 -10 16
11. HK NitraHK NITRA 13 4 1 1 7 34 39 -5 15
12. HC Nové ZámkyHC NOVÉ ZÁMKY 12 4 0 0 8 30 37 -7 12
13. MHk 32 Liptovský MikulášMHK 32 LIPTOVSKÝ MIKULÁŠ 13 2 1 0 10 20 54 -34 8

Közvetítés

A találkozót a Digi Sport 1 élőben közvetíti, valamint angol nyelvű élő eredménykövetés elérhető a hockeyslovakia.sk oldalon.

Jegyinfó

A belépőjegyek megvásárolhatóak a mérkőzés helyszínén, illetve online a jegy.hu oldalon. 

                                                                                                                                                     Jegyár (forint)

Nem ülőhely

Könyöklő

világos zöld

-

Álló

narancssárga

1500

Palánk

kék

1500

Vigadó álló

világosbarna

1500

Ülőhely

A szektor

fehér

1800

B szektor

sárga

2200

C szektor

sárga

-

D szektor

fehér

1800

E szektor

fehér

1800

F szektor

sárga

2200

G szektor

sárga

2200

H szektor

sárga

2200

I szektor

sárga

2200

J szektor

fehér

1800 (€6)

Vigadó ülő

piros

2200