Álomszerűen kezdte a találkozót a magyar válogatott. Határ Bernadett négy pontjával, Yvonne Turner triplájával és Studer Ágnes duplájával 9-2-re léptünk el négy perc alatt. A folytatásban 6-8 egység között állandósult a differencia. A negyed végén Turner megszerezte második hármasát, és így az első tíz perc után 19-11-re vezettünk.

A második szakasz közepén 20-14-nél érkezett el a fordulat, amikor a félidőig 10 pontig jutó Natalie van den Adel vezetésével felzárkóztak a hazaiak. Ennek eredményeként előbb 23-23-nál már egyenlítettek, és a nagyszünetre ismét utolértek minket a hazaiak. A statisztikát nézve a nyolc eladott labda és a 30% alatti mezőnymutató elég vészjósló volt.

A fordulás után sem változott a játék képe. A kiválóan védekező hazaiak mellett nem tudtunk könnyű pontokat szerezni. Loyce Bettonvil triplája után 37-29-nél már 14-3-as hazai sorozatot regisztrálhattunk. Innen még sikerült két pontra visszajönni, de a hajrában újra a hollandok kerültek fölénybe. Az előnyük 4-6 egység között állandósult. Mindkét oldalon fellazult a védekezés, annyi mezőnykosarat láthattunk tíz perc alatt, mint előtte a teljes első félidőben. Az utolsó negyed kezdetén 50-46 állt az eredményjelzőn.

A záró szakaszban négy percen át nem találtunk be, és ez idő alatt tíz ponttal elléptek a hazaiak. Becsülettel küzdött válogatottunk, és hiába érte el a hazaiakat is egy több mint három perces kosárcsend, ezt nem sikerült kihasználni. A hajrának 56-47-ről mentek neki a csapatok. Ekkor két holland tripla is célt ért, amivel lényegében eldőlt a mérkőzés. Mivel minden pontnak lehet jelentősége, így 66-50 után sem engedték el a meccset a mieink és sikerült 66-56-ra visszajönni. Yvonne Turner 20 pontot ért el, Határ Bernadett pedig 15 pont, 17 lepattanós dupla-duplát. A hollandoknál a 18 pontos Emese Hof teljesítményét kell kiemelni. Folytatás vasárnap este Sopronban Szlovákia ellen, ami hasonlóan nehéznek ígérkezik.

Női Kosárlabda Európa-bajnoki selejtező, H-csoport, 1. forduló

Hollandia – Magyarország 66-56 (11-19, 15-7, 24-20, 16-10)

Amszterdam, Sporthallen Zuid. Játékvezető: Yalman (török), Jacobs (belga), Boubert (francia).
Hollandia: Cornelius 1, L. Bettonvil 5/3, Van den Adel 12/3, van Grisven 8, Hof 18. Csere: K. Kuijt 12/6, Van der Keijl , J. Bettonvil 3/3, Driessen 2, Westerik 2, F. Kuijt 3/3, Jongeling. Szövetségi kapitány: Hakim Salem.
Magyarország: Studer Á. 6, Turner 20/9, Dubei 5, Kiss V., Határ 15. Csere: Horváth B., Zele 4, Weninger 2, Barnai 2, Lelik 2, Bálint, Pusztai. Szövetségi kapitány: Székely Norbert.

A mérkőzés részletes statisztikája itt olvasható. 

A magyar válogatott programja

2019 november 17., vasárnap
20:30 Magyarország - Szlovákia (Sopron, Novomatic Arèna)

2020 november 15., vasárnap
Magyarország - Hollandia 
    
2021 február 4., csütörtök
Szlovákia - Magyarország