Hollandiai vereségével a magyar válogatott számára kulcsfontosságúvá vált a soproni Szlovákia elleni csoportmérkőzés. Egy esetleges vereség ugyanis nagyon gyorsan nehéz helyzetbe hozta volna Székely Norbert csapatát a továbbjutás szempontjából. Az már a meccs előtti délelőtti dobóedzésen kiderült, hogy a hollandok elleni amszterdami mérkőzésen kisebb bokasérülést szenvedett Dubei Debóra tudja vállalni a játékot, így a csapatkapitány is ott lehetett társai között.

Jakubcová duplájával kezdődött a találkozó, Határ Bernadett és Yvonne Turner kosaraival gyorsan fordítottak a mieink. Keményen, pattogósan védekeztek Dubeiék, így csak nehezen kerültek dobóhelyzetbe a vendégek. Aztán néhány hazai hiba elegendő volt ahhoz, hogy a szlovákok magukra találjanak, s a negyed feléhez érve már náluk legyen az előny (6-9). Ez ébresztőleg hatott Dubeiékre, ismét átvették a játék irányítását (11-9). Mindkét csapat keményen, s nem utolsó sorban jól védekezett, így egy harcos, jó meccset láthatott közönség. Az első játékrész végére kapkodóvá vált a magyar támadójáték, amit a szlovákok két triplával ki is használtak, így éppen a dudaszóra lett a legnagyobb az addigi különbség (13-19).

Határ Bernadett három pontjával igyekezett megállítani a magyar válogatott az egyre lendületesebb riválist, akik ráadásul egyre keményebben vállalták fel az ütközéseket is. A vendégek a labdafelhozatalt is folyamatosan zavarták, s ez nem igazán ízlett a mieinknek, több eladott labdába is sikerült belekergetni Studeréket. Ha lassan is, de közelebb lopóztunk a vendégekhez, s Határ Bernadett két büntetőjével a negyed felénél már csak egy ponttal vezettek a szlovákok (23-24). Egy remek Határ-dupla és egy látványos Studer-Zele akciót követően már ismét nálunk volt az előny, időt is kért Juraj Suja (27-26). Zele Dorina triplája után Studer Ágnes beütötte harmadik hibáját, le kellett cserélni a játékmestert (30-26), ám szerencsére nem esett vissza a játék ritmusa. 
Köszönhetően a magyar védekezésnek, ebben a negyedben jelentősen visszaesett a szlovákok támadójátéka, így érthetően hatalmas volt az öröm a soraikban, amikor Slamová egy dudaszós tízméteres triplával tett pontot a hosszabb gólcsendjük végére (32-29). A magyar csapat támadójátékának kulcsa az első félidőben Határ Bernadett mellett Zele Dorina volt, az ő ponterősségére láthatóan a szlovákok sem számítottak. A félidő előtti utolsó pillanatok ismét a vendégeknek sikerültek jobban, Oroszova gól jó plusz faultos akciójával majdnem övék volt a végső szó, de ismét jött Zele Dorina, s Turner remek passzát begyötörte a gyűrűbe (36-32).

Fordulás után Dubei Debóra a magyar csapat első támadását pontokra váltotta egy szép egyéni akciót követően, majd Határ Bernadett büntetőjével már hét pont volt a magyar előny. A szlovákok továbbra sem találták a ritmusukat, s csak kihagyott dobsokig jutottak. Közben Határ egy támadólepattanót tett vissza, ám az örömbe üröm is vegyült, merthogy Studer Ágnes időközben negyedik faultját is beütötte. Két percre megtorpantak a csapatok, csak a faultokat gyűjtögették felettébb szorgalmasan mindkét oldalon, Turner egy szerencsés, de azért kellően erőszakosan feltett kettesével és Kiss Virág triplájával a magyar csapat lépett túl először a holtponton (46-35). Sőt, Turner villámléptekkel száguldott át a lassan visszazáró szlovákok között, így Suja mester ismét időt kért, hátha meg tudja ezzel állítani a lendületbe jött magyar csapatot (48-35).

Zele viszont ezt nem hagyta, nagyot játszott ezen az estén, Turner passzát dobta be a vendégek centerei között. S ha egy üzlet beindul, Kiss Virág a harmadik tripláját is bedobta, majd Lelik is betalált kintről, s a 28. perc végére húsz pont közelébe kúszott a magyar előny (56-37). Remekül játszottak Dubeiék, nyoma sem volt már a hollandok ellen látott formának. Ugyanakkor az utolsó percben elég volt két figyelmetlenség, s a szlovákok két triplával visszahoztak némi reményt (60-43). Persze ezen a szinten lefutott meccs nincs, a szlovákok is elindultak a veszett fejsze nyele után, Mistonova triplája tökéletes volt. Érdekes módon a vezetés mintha a mieinket zavarta volta meg a záró negyed első peceiben, vissza is hozta Székely Norbert Studer Ágnest és Zele Dorinát. Ez pedig döntőnek bizonyult! A kétperces magyar kosárcsendnek Turner büntetői vetettek véget. Ám közben fél szemmel figyelni kellett a szlovákokat is, akik Oroszová triplájával szépen ismét közelebb lopakodtak (62-59). Oroszova újabb hármasára Studer válaszolt gyorsan, de az látszott, ha lankad a magyar lányok figyelme, akkor arra azonnal lecsapnak a vendégek. Azért mielőtt nagyon beleélhették volna magukat a szlovákok a felzárkózásba, előbb Zele, majd Studer időkérésre késztette őket (71-54). Az idő magyar szempontból ólomlábakon járt, persze a szlovákok szerint alighanem vészesen száguldott. A lényeg, hogy négy perccel a vége előtt mi lehettünk nyugodtabbak. Ez látszott is a pályán, a szlovákok kapkodtak, s csak azért nem nőtt a hazai előny, mert mindent kihagytunk. Két perc volt hátra, amikor Dudasovát hagytuk üresen a sarokban, nem is rontotta el a triplát. Majd a túloldalon Kiss Virág támadóhibája után ismét a vendégek jöhettek, az utolsó esélyt igyekeztek megragadni (71-57). Azonban ehhez már nem volt elég erejük, s a magyar válogatott teljesen megérdemelten győzte le csoportbéli riválisát. A folytatás jövő novemberben lesz, tehát lesz idő még csiszolni a fiatal magyar válogatott játékát.

Forrás: hunbasket.hu

Női Kosárlabda Európa-bajnoki selejtező, H-csoport

Magyarország – Szlovákia 73-59 (13-19, 23-13, 24-11, 13-16)

Sopron, Novomatic Aréna, 1200 néző. Vezette: Juras (szerb), Tomic (horvát), Vulic (horvát)
Magyarország: Studer Á. 5/3, Turner 12, Dubei 5/3, Zele 17/3, Határ 20. Csere: Kiss V. 9/9, Pusztai, Lelik 5/3. Szövetségi kapitány: Székely Norbert.
Szlovákia: Bálintová 13/6, Slamová 10/6, Mistinová 6/6, Jakubcová 4, Hruscaková 4. Csere: Oroszová 14/9, Dudasová 3/3, Sujová 5/3, Palusna. Szövetségi kapitány: Juraj Suja.

A mérkőzés részletes statisztikája itt olvasható.

A magyar válogatott programja

2020 november 15., vasárnap
Magyarország - Hollandia
    
2021 február 4., csütörtök
Szlovákia - Magyarország