A találkozó piros-fehér rohamokkal indult, de az első tíz percben komolyabb helyzet nem alakult ki a kapuknál. Ekkor több lövés is érkezett Kristin kapujára, Harrison próbálkozásánál pedig a kapuvason csattant a korong. Két perccel később Hruska ült ki a büntetőpadra, az első emberelőnyt pedig rögtön sikerült gólra váltani. David Rodman lövése kipattant a kapusról, Részegh Tamás reagált elsőként és a hálóba lőtt, így repülhetett a többszáz plüssállat a jégre (1-0).


A második harmadban még nagyobb tempóra kapcsoltak a csapatok, de sok a sok játékmegszakítás miatt töredezett lett a játék. Az érsekújváriak is eljutottak helyzetig, Adorjánnak két nagy védést is be kellett mutatnia. A 28. percben St.Pierre is a kiállítás sorsára jutott, és a vendégek is rögtön az első emberelőnnyel élni tudtak, szintén egy kipattanóból (1-1). A gól után nekiesett ellenfelének Marcel Rodman csapata, másfél perc alatt két komoly helyzetet is kialakítottak, de Vojtkó kiállítása megtörte a lendületet. A kivédekezett emberhátrány után egy emberelőny következett, ami alatt az érsekújváriak szereztek gólt. Fábry szerezte meg a korongot saját kékvonalán és kiugratta az egyedül meginduló Holovicot, aki a felső sarokba lőtt (1-2). Egy perc sem telt a gól után, amikor jött a válasz, Rodman szép csele után St.Pierrehez került a korong, aki közelről a hálóba lőtt (2-2).


A harmadik játékrész gyors góllal indult, Urban a pálya széléről lőtt nagy gólt (2-3). Ezt követően ismét nagy erőket mozgósított a diósgyőri csapat az egyenlítésért, ami két Adorján bravúr és egy kivédekezett hátrány után sikerült is. A gólszerző David Rodman volt, akinek a lövése után átpattant a korong Kristinen (3-3). Ezt követően folytatódott a hazai kiállítások sora, előbb St.Pierre, majd Vandane ült a büntetőpadra, utóbbi előnyből pedig ismét visszavette a vezetést a szlovák csapat. Stupka volt eredményes Pospisil keresztpasszából (3-4). Három perccel a vége előtt Fábry ütötte le hátulról Rodmant, aki elégtételt vett, így idő előtt befejeződött számára a meccs. A négy a négy elleni játék után már csak másodpercek maradtak az egyenlítésre, Adorján helyett mezőnyjátékos érkezett a jégre. Mindössze négy másodperccel a rendes játékidő vége előtt Vandane egyenlített egy elhozott korongbedobás után, így következhetett a ráadás (4-4).

A hosszabbításban mindkét kapus védett egy hatalmasat, az érsekújváriak pedig a kapuvasat is eltalálták, de a nagy helyzetek ellenére nem dőlt el a meccs, következhettek a büntetőlövések.


A rávezetések során egyedül Ryan Harrison talált a kapuba, Adorján Attila pedig öt nagy védést is bemutatott, amivel a DVTK Jegesmedvék megnyerte a fordulatos meccset (5-4).

Tipsport Liga

30.forduló

2019. december 8. 17:30

DVTK Jegesmedvék - HC Mikron Nové Zámky 5-4 b.u. (1-0, 1-2, 2-2, 0-0, 1-0)

Miskolci Jégcsarnok, 1.075 néző, játékvezetők: Daniel Konc, Miroslav Stefik, Lukás Beniac, Martin Jobbágy

DVTK Jegesmedvék: Adorján (Rajna) - Ross, Dudás, Beauvillier, Vas, Részegh - Láda, Vandane, Harrison, St.Pierre, Rodman - Gőz, Vojtkó, Miskolczi, Galanisz, Kiss P. - Kiss D., Lövei, Vezetőedző: Marcel Rodman

HC Mikron Nové Zámky: Kristin (Pavlas) - Ordzovensky, Hatala, Stupka, Hruska, Pospisil - Fereta, Drtina, Rogon, Urban, Jurik, Mikus, Hain, Andrisik, Holovic, Fábry - Smach, Pavúk, Mikula, Vezetőedző: Miroslav Mosnár 

1-0 14:06 Részegh (Rodman, St.Pierre)
1-1 28:27 Stupka (Ordzovensky, Hatala)
1-2 35:44 Holovic (Hruska, Fábry)
2-2 36:53 St.Pierre (Rodman, Vandane)
2-3 40:46 Urban (Stupka, Fereta)
3-3 46:55 Rodman (St.Pierre, Láda)
3-4 54:20 Stupka (Pospisil, Hatala)
4-4 59:56 Vandane (Beauvillier, Vas)
5-4 65:00 Harrison

Statisztika

Lövés 28-41
Védés 37 (90.24 %) : 24 (85.71 %)
Büntetés percek 42-6
Buli elhozatal 47/73 (64.38 %) : 26/73 (35.62 %)

Értékelés

Marcel Rodman: Úgy gondolom, hogy nem kezdtük jól a meccset. Úgy tűnt, mint ha azt hinnénk, hogy a siker majd könnyebben fog jönni. Nem játszottunk elszántan egészen az utolsó tizenöt perc kezdetéig. Ekkor kezdtünk szívvel, elszántan játszani. Többet korcsolyáztunk és többet támadtuk a kaput. Ezekért a végén győzelem lett a jutalmunk. Ha sikeresek akarunk lenni, akkor erre a karakterre van szükségünk minden meccsen az első perctől kezdve. Boldog vagyok az utolsó tizenöt perc és a győzelem miatt. Az ellenfelünk talán jobban megérdelemte volna, mert egész meccsen jól játszottak, mi pedig nem. Nekünk megvolt a karakterünk, csak nem mutattuk meg a meccs elején. Örülök, hogy a meccs közbe tudtunk váltani és megszereztük a pontokat. A folytatásra ez egy jó lecke volt.

A forduló további eredményei

HC Kosice - HC07 Detva 3-2
HC ‘05 iClinic Banská Bystrica - HK Poprad 1-2
MHk 32 Liptovský Mikuláš - MAC Újbuda 1-2
HK Dukla Ingema Michalovce - HC Slovan Bratislava 2-5
HK Dukla Trencin - HK Nitra 2-0

Tabella

# CSAPAT J GY GYH VH V LG KG GK P
1. HC Slovan BratislavaHC SLOVAN BRATISLAVA 29 17 5 2 5 100 55 45 63
2. HC ‘05 iClinic Banská BystricaHC ‘05 ICLINIC BANSKÁ BYSTRICA 28 15 5 2 6 80 51 29 57
3. HC KošiceHC KOŠICE 27 14 6 2 5 82 53 29 56
4. HK DUKLA TrenčínHK DUKLA TRENČÍN 27 13 3 3 8 82 62 20 48
5. HK PopradHK POPRAD 28 13 2 4 9 79 64 15 47
6. HKM ZvolenHKM ZVOLEN 27 15 0 1 11 83 72 11 46
8. Dukla MichalovceDUKLA MICHALOVCE 28 11 1 5 11 71 78 -7 40
9. HK NitraHK NITRA 28 10 1 5 12 67 76 -9 37
10. MAC ÚjbudaMAC ÚJBUDA 28 8 1 3 16 79 106 -27 29
11. HC 07 DetvaHC 07 DETVA 28 8 2 1 17 66 95 -29 29
12. HC Nové ZámkyHC NOVÉ ZÁMKY 28 6 2 1 19 69 102 -33 23
13. MHk 32 Liptovský MikulášMHK 32 LIPTOVSKÝ MIKULÁŠ 26 5 2 3 16 42 100 -58 22