Szerda délután elindult a DVTK a téli edzőtáborba, hogy budapesti alvás után csütörtök hajnalban Ciprusra repüljenek.
A csapattal tart mindhárom új igazolás (Hysen Memolla, José Cortés és Kiss Tamás), valamint a DVTK Labdarúgó Akadémia hét növendéke is. Ugyanakkor a szakmai stáb döntése szerint csak azok a játékosok tagjai az utazó keretnek, akik tökéletes egészségi állapotban vannak, ezért Makrai Gábor egy belgrádi specialistával dolgozik, míg az edzéseket a csapattal kezdő Joachim Adukor itthon maradt.
A DVTK három felkészülési mérkőzést játszik Cipruson, a köztes időt pedig a csapatjáték finomítására fordíthatja Feczkó Tamás vezetőedző és stábja.
![]() |
Orosz Marcell és Hysen Memolla pakolás közben (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián) |
Elsőként a szomszédos település csapata, a másodosztály B-csoportjának 2. helyén álló Onisillos Sotira lesz az ellenfél. A találkozó vasárnap 16 órákor kezdődik (a kezdési időpontokat végig közép-európai idő szerint adjuk meg, a helyi idő egy órával kevesebb).
A további programban edzések szerepelnek, majd a tervek szerint dupla mérkőzéssel zárja a tábort a DVTK. Az első ellenfél hivatalos visszajelzése még nem érkezett meg, a második a 14-szeres lengyel bajnok, a tavaszt a 12. helyről váró Górnik Zabrze már írásban is visszaigazolta a találkozót.
Az edzőtábor eseményeiről a DVTK hivatalos oldala mellett aktuális információkat közlünk a DVTK Twitter csatornáján, valamint képeket és videókat a DVTK Instagram oldalán.
DVTK edzőtáborba utazó kerete
Kapusok
1. Antal Botond
2. Bukrán Erik
3. Danilović, Branislav
Mezőnyjátékosok
1. Brković, Dušan
2. Cortés, José
3. Farkas Marcell (a DVTK LA növendéke)
4. Hasani, Florent
5. Iszlai Bence
6. Ivanovski, Mirko
7. Karan, Dejan
8. Kiss Tamás
9. Korbély Kristóf (a DVTK LA növendéke)
10. Márkvárt Dávid
11. Memolla, Hysen
12. Orosz Donát (a DVTK LA növendéke)
13. Orosz Marcell (a DVTK LA növendéke)
14. Polgár Kristóf
15. Rui Pedro
16. Shestakov, Serhii
17. Szűcs Kornél (a DVTK LA növendéke)
18. Tabaković, Haris
19. Tamás Márk
20. Tóth Borisz (a DVTK LA növendéke)
21. Vági András
22. Zsiga Máté (a DVTK LA növendéke)
![]() |
Szerda délelőtt még a DVTK Edzőközpont műfüves pályáján edzett a csapat (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián) |
A DVTK téli programja
2020. január 3., péntek
14:00 A felkészülés kezdete
2020. január 8., szerda
Edzés, majd indulás Budapestre
2020. január 9., csütörtök
Az edzőtábor kezdete (Ciprus, Ayia Napa)
2020. január 12., vasárnap
14:00 (CET) Onisillos Sotira (ciprusi 2. osztály) - DVTK
2020. január 18., szombat
??? - DVTK
16:00 (CET) Górnik Zabrze (lengyel 1. osztály) - DVTK
2020. január 19., vasárnap
Az edzőtábor vége, utazás haza (Ayia Napa, Larnaca, Budapest, Miskolc)
2020. január 25., szombat
17:00 ZTE - DVTK