- Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagymúltú klubhoz fogok kerülni nyártól - mondta el Hegedűs János. - Örülök annak is, hogy a vezetőedző mellett a szakmai stáb több tagjával is ismerjük egymást, és hogy felkeltettem az érdeklődésüket. Nem utolsó sorban, szeretném megemlíteni a szurkolótábort, amely köztudottan az egyik erőssége a DVTK-nak, és bízom benne, hogy a jövőben is a csapat mellett fognak állni. Amit a magam részéről ígérhetek, hogy mindent meg fogok tenni a DVTK sikereiért.

- Hegedűs János nem ismeretlen a szakmai stáb számára, hiszen többen is dolgoztak vele korábban, többek között jómagam is - nyilatkozta Benczés Miklós sportigazgató. - Személyében egy olyan belső védőt sikerült igazolnunk, aki nagyon technikás, remek rúgótechnikával és kiváló fizikai adottságokkal rendelkezik. Nagyon fontos szerepe lehet azoknál a játékelemeknél, amikor mélységből történik a játékfelépítés, hiszen kiválóak a mélységi passzai és indításai. Emellett a kombinatív játékra is alkalmas, hiszen a rövidpasszos játékban is kiemelkedik technikai képességei nyomán. Köszönöm a tulajdonos úrnak és az ügyvezetésnek azt, hogy proaktívak lehetünk az átigazolásokban, hiszen az egész klubfilozófia erre épül. Próbálunk alkotómunkát végezni, előre gondolkozni, hiszen János már a nyári erősítési terveink első lépése.

Hegedűs János 15 éves korában lett az Illés Akadémia növendéke, ahol néhány nappal a 16. születésnapja után mutatkozott be az NB II.-ben szereplő második csapatban. Az élvonalbeli debütálás sem sokáig váratott magára, 19 évesen rögtön végigjátszotta az első találkozót. Egy év budaörsi kölcsön után visszatérve a Haladás alapembere lett, ahonnan a Puskás Akadémiába vezetett az útja. A másodosztályú bajnoki cím után a következő két élvonalbeli bajnokságban is rendre ő szerepelt a felcsútiak védelmének közepén, miközben rendszeresen játszott az U21-es válogatottban. Az edzőváltást követően most ősszel azonban csak a kispadig jutott a PAFC első csapatában, pályára nem lépett. Jelenlegi szerződése lejártát követően 2020 nyarán érkezik Diósgyőrbe.

Névjegy

Név: Hegedűs János
Születési idő: 1996. október 4.
Születési hely: Budapest
Állampolgárság: magyar
Magasság: 189 centiméter
Poszt: középső védő
NB I.-es mérkőzés: 54/5

Sikerei

U21-es válogatott 5/0
NB II.-es bajnok (2016/2017, PAFC)

Pályafutás

2020/2021 Diósgyőri VTK
2019/2020 ősz Puskás Akadémia (NB I.) 0/0
2019/2020 ősz Puskás Akadémia II (NB III.) 4/0
2018/2019 Puskás Akadémia (NB I.) 22/2
2017/2018 Puskás Akadémia (NB I.) 14/2
2017/2018 Puskás Akadémia II (NB III.) 2/0
2016/2017 tavasz Puskás Akadémia (NB II.) 7/0
2016/2017 ősz Szombathelyi Haladás (NB I.) 16/1
2015/2016 Budaörs (kölcsönben, NB II.) 29/2
2014/2015 ősz Szombathelyi Haladás (NB I.) 2/0
2013/2014 Szombathelyi Haladás II (NB III.) 7/2
2012/2013 Szombathelyi Haladás II (NB II.) 6/0
2011-2015 Illés Akadémia utánpótlás
2009-2011 Budaörs utánpótlás
2007-2008 Törökbálint utánpótlás
2007 tavasz Újpest utánpótlás
2003-2007 Törökbálint utánpótlás