Első harmad 

Ahogy arra számítani lehetett, a fiatal észt csapat ellen a mieink játszottak fölényben már az első tíz percben is, aminek a végén Hári János révén megszereztük a vezetést (1-0). Négy és fél perccel a játékrész vége előtt Rajna Miklósnak is akadt dolga, de ez volt az egyetlen az első harmadban.

Második harmad

Emberhátrányban kezdtük a második harmadot, de az észtek nem tudtak mit kezdeni vele. Az első öt perc után beszorítottuk az észteket a harmadukba, aminek először egy kiállitás, majd egyegy emberelőnyös gól lett az eredménye: Hári középtávolija talált utat a kapuba (2-0).

A meccs feléhez közeledve Terbócs István találta magát szembe az észt kapussal, de nem tudta a kapuba lőni a korongot. Nem úgy Kirill Lodeikin, aki a bal szélről vette be Rajna kapuját (2-1). Hamar elrontotta azonban a jókedvüket Hári, aki kicsivel a kékvonal mögül bombázta be a harmadik gólját az ellenfél kapujába (3-1).

Az utolsó öt percben kétszer is emberelőnyben játszottunk, de a sok próbálkozás ellenére nem született újabb gól.

Harmadik harmad

Fórban kezdtük az utolsó harmadot, de nem sikerült növelni az előnyt. Tíz perccel a vége előtt nagyot kellett védenie Rajnának, míg a másik oldalon szinte minden kapu mellé ment. Kivéve Csányi Karol középtávoliját a hajrában, amellyel 4-1-re módosult az állás. S ez lett a végeredmény, hajtós, jó iramú meccsen nyertünk az észtek ellen.

forrás: jegkorongszovetseg.hu, fotó: Szűcs Attila