Simple Liga 13. forduló

2020. május 28., csütörtök (Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion)
20:00 MTK Hungária FC - DVTK (tv.: M4 Sport)

Az MLSZ korábbi közleményében így fogalmaz: A 13. fordulóból elmaradt MTK Hungária FC - DVTK mérkőzés pótlása után alakul ki a Simple Női Liga záró táblázata, melynek első két helyezettje egy két győzelemig tartó páros mérkőzésen dönti el egymás között a 2020/2021-es női BL-indulás jogát. A bajnokság hivatalos végeredmény nélkül zárul le, nincs bajnok, sem végső helyezettek, illetve kiesők. A 2020/21-es idényben a 2019/20-as bajnokságban résztvevő csapatok jogosultak az NB I.-es nevezésre.

- Minden csapat azért kezdi el a szezont, hogy bajnok lehessen és a Bajnokok Ligájában indulhasson, ez egy nagyon nagy fegyvertény, így mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy az FTC mellett mi legyünk az a klub, amelyiknek erre lehetősége nyílhat - nyilatkozta Fórizs Sándor, a DVTK női labdarúgó csapatának vezetőedzője. - Örülök, hogy folytathatjuk a küzdelmeket, egy dolgot viszont nagyon sajnálok, hogy szurkolók nélkül tehetjük ezt meg. Most nélkülük kell elérni azt, amit velük könnyebben meg tudnánk csinálni. Biztos vagyok benne, hogy sok szimpatizánsunk fog leülni a televízió elé csütörtökön este, mi pedig azon leszünk, hogy örömet szerezzünk nekik. Tudjuk, hogy amikor az FTC ellen játszottunk, 100 ezer család követte figyelemmel a mérkőzést, most egészen biztosan többen lesznek majd. A lányok már rutinosak, nem izgulnak azért, mert tévés mérkőzés lesz. Bízom benne, hogy mindenki oda fogja tenni magát, küzdeni fogunk az utolsó percig. Az MTK-nak új edzője van, láttam a legutóbbi kupameccsüket, akkor egész pályás letámadást alkalmaztak. Nem gondolnám, hogy ellenünk is ezt fogják játszani 90 percen keresztül. Ha mégis megpróbálnák, akkor megvan az ellenszerünk. Mivel nekik a döntetlen is megfelelő, nekünk muszáj lesz gólt szereznünk, de türelmesnek kell lennünk és várni a lehetőséget, amikor meg tudunk indulni és meg tudjuk szerezni a győztes gólt. Ha a csapategység rendben lesz, akkor sikerülhet.

dvtk · Fórizs Sándor - Rádió M 20200522

A Simple Női Liga állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. FTC női FTC női 13 10 1 2 50 9 41 31
2. MTK Hungária FC női MTK Hungária FC női 12 9 1 2 38 8 30 28
4. Astra HFC Astra HFC 13 6 1 6 17 24 -7 19
5. Haladás Viktória Haladás Viktória 13 5 3 5 21 16 5 18
6. ETO FC Győr női ETO FC Győr női 13 3 0 10 13 40 -27 9
7. Kelen SC Kelen SC 13 2 2 9 10 54 -44 8
8. Szent Mihály FC Szent Mihály FC 13 1 3 9 11 34 -23 6