Karakó Ferenc 1983-ban született Nyíregyházán.

A játékvezetői vizsgát 2008-ban tette le, 2009-ben lett NB III.-as minősítésű bíró, ahol a Tisza-csoportban tevékenykedhetett. 2010-ben országos utánpótlás kerettag, 2011-től NB II.-es játékvezető. Első élvonalbeli mérkőzését (Győri ETO - KTE) 2015. április 4-én vezette.

focibiro.hu statisztikája szerint pályafutása során idáig 59 élvonalbeli mérkőzésen működött közre játékvezetőként, ezeken 300 sárga és 16 piros lapot osztott ki. 

Karakó Ferenc az idei pontvadászatban egy mérkőzésen működött közre játékvezetőként a DVTK meccsein, a januári ZTE - DVTK mérkőzésen fújta a sípot. 

Az OTP Bank Ligában a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Karakó Ferenc segítői az oldalvonal mellett Georgiou Theodoros és Kóbor Péter, míg az alapvonalon Andó-Szabó Sándor és Csonka Bence lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Horváth Zoltán látja el.

Karakó Ferenc a DVTK mérkőzésein

2019/2020
2020. január 25. ZTE - DVTK 1-3

2018/2019
2019. március 9. DVTK - PAFC 1-0
2018. július 28. DVTK - PAFC 2-2

2017/2018
2018. április 7. DVTK - Haladás 1-2
2017. október 28. Haladás - DVTK 0-3

2016/2017
2017. május 6. Gyirmót - DVTK 1-1

2015/2016
2015. október 17. Vasas - DVTK 0-1

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2019/2020)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1. Bognár Tamás Tóth II Vencel Vígh-Tarsonyi Gergő Berke Balázs Andó-Szabó Sándor Farkas Balázs
2. Farkas Ádám Ring György Szalai Balázs Solymosi Péter Takács János Horváth Róbert
3. Bogár Gergő Huszár Balázs Szalai Dániel Szőts Gergely Vad II István Király Krisztián
4. Andó-Szabó Sándor Georgiu Theodoros Szert István Pillók Ádám Vad II István Garai Péter
5.  Bognár Tamás Kóbor Péter Szalai Balázs Farkas Ádám Szőts Gergely Vígh-Tarsonyi Gergő
6. Iványi Zoltán Albert István Horváth Róbert Takács János Lovas László Szalai Dániel
7. Berke Balázs Király Krisztián Farkas Balázs Georgiu Theodoros Solymosi Péter Vad II István
8. Erdős József Vígh-Tarsonyi Gergő Szécsényi István Solymosi Péter  Ducsai József Szalai Balázs
9. Bogár Gergő Szert Balázs Buzás Balázs Berke Balázs Szilasi Szabolcs Garai Péter
10. Kassai Viktor Király Krisztián Becséri Gergely Szilasi Szabolcs Molnár Attila Huszár Balázs
11. Berke Balázs Albert István Medovarszki József Farkas Ádám Ducsai József Csatári Tibor
12. Pintér Csaba Buzás Balázs Szert Balázs Csonka Bence Takács János Ring György
13. Andó-Szabó Sándor Vígh-Tarsonyi Gergő Szalai Balázs Erdős József Molnár Attila Szalai Dániel
14.  Berke Balázs Medovarszki János Horváth Róbert Pillók Ádám Szőts Gergely Bornemissza Norbert
15.  Iványi Zoltán Albert István Berettyán Péter Karakó Ferenc Takács János Csatári Tibor
16. Farkas Ádám Kóbor Péter Szert Balázs Karakó Ferenc Lovas László Medovarszki János
17. Karakó Ferenc Szert Balázs Szalai Balázs Németh Ádám Szilasi Szabolcs Huszár Balázs
18. Solymosi Péter Albert István Becséri Gergely Vad II. István Takács János Szalai Balázs
19. Farkas Ádám Kóbor Péter Garai Péter Takács János Ducsai József Medovarszki János
20. Iványi Zoltán Szalai Balázs Vígh-Tarsonyi Gergő Karakó Ferenc Lovas László Szécsényi István
21 Vad II István Tóth II Vencel Csatári Tibor Csonka Bence Szilágyi Sándor Horváth Róbert
22. Bognár Tamás Albert István Vígh-Tarsonyi Gergő Solymosi Péter Lovas László Medovarszki János
23. Bogár Gergő Buzás Balázs Georgiou Theodoros Csonka Bence Zierkelbach Péter Szécsényi István
24. Erdős József Takács János Szilágyi Sándor Szert Balázs Vígh-Tarsonyi Gergő Horváth Róbert
25.  Berke Balázs Georgiu Theodoros Bornemissza Norbert Szilasi Szabolcs Hanyecz Bence Király Zsolt
26. Iványi zoltán Albert István Buzás Balázs Karakó Ferenc Solymosi Péter Csatári Tibor
27. Karakó Ferenc Georgiou Theodoros Kóbor Péter Andó-Szabó Sándor Csonka Bence Horváth Zoltán