- Nagyon örülök hogy megkaptam életem első profi szerződését - kezdte Zsiga Máté. - Kilenc éve vagyok a DVTK labdarúgója, nagyon sokat tanultam ez idő alatt, és a DVTK is óriásit fejlődött mind infrastrukturálisan, mind szervezettségben. Tényleg csak a futballra kell koncentrálnia annak, aki a DVTK-ban játszik, és nagyon örülök, hogy én továbbra is részese lehetek ennek. Személy szerint rengeteget fejlődtem az utóbbi években. Igyekszem meghálálni a bizalmat, és olyan teljesítményt nyújtani, amivel segítségére lehetek az együttesnek. Minden adott, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból, ráadásul úgy, hogy a hétköznapokon az első csapattal edzhetek a lehető legjobb lehetőség számomra, hiszen nap mint nap kitűnő játékosok között fejlődhetek. Bízom benne, hogy rövidesen én is bemutatkozhatok az élvonalban is a DVTK színeiben, ami nem lesz könnyű feladat, de mindent meg fogok tenni ezért.

- Máté már egy éve az első csapattal edz, és ez idő alatt megmutatta, komolyan lehet számolni vele - mondta Fogarasi Zoltán, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia igazgatója. - Amikor 2017-ben az U19-es csapat vezetőedzőjeként megismertem, már akkor lehetett látni, hogy szép pályát futhat be. Örülök, hogy akadémiánk újabb növendéke kapott profi szerződést, mert ez kellően motiváló a többi fiatalnak. Máté az előttünk álló bajnokságban pályára léphet az NB I.-ben vagy az NB III.-ban, de akár kooperációs szerződés keretében az NB II.-ben is.

Névjegy

Név: Zsiga Máté
Születési idő: 2000.06.13.
Születési hely: Miskolc
Poszt: középpályás
Mezszám: 20

Pályafutás
2020/2021 Diósgyőri VTK (NB I.)
2020/2021 DVTK tartalék (NB III.) 3/0
2019/2020 DVTK tartalék (NB III.) 18/2
2018/2019 DVTK tartalék (NB III.) 29/1
2018/2019 DVTK U19
2017/2018 DVTK U19
2016/2017 DVTK U17
2015/2016 DVTK U16
2014/2015 DVTK U15
2013/2014 DVTK U14
2012/2013 DVTK U13
2011/2012 DVTK U12
2005-2011 Encs utánpótlás