- Személy szerint jó hetet zártál, hatalmas gólt lőttél a Paks ellen, Balassagyarmaton pedig mindkét gól előkészítésében szerepet játszottál.
- Köszönöm szépen, a kupában továbbjutottunk, azonban a bajnoki eredmények nem a tervek szerint jönnek. Bízom benne, hogy a jövő héten pontokat tudunk szerezni, és elindulunk a felfelé vezető úton, mert ennek a csapatnak előrébb kell állni a tabellán.

- Mi a titka az egy ilyen szép szabadrúgásgólnak?
- A gyakorlás az alap, és már a mérkőzés előtti bemelegítés során is szinte pont ugyanonnan pont ugyanoda lőttem, igaz, akkor nem állt előttem a sorfal, és kapus sem próbált hárítani. Ezen kívül úgy álltam a labda mögé, hogy be fogom lőni a labdát a kapuba, mert szükségünk van erre a gólra, főleg a második félidő elején. Sikerült, utána azonban a mérkőzést elbuktuk. Legközelebb jobban kell koncentrálni a meccs végéig, és akkor nyerni fogunk.

- Az sem könnyítette meg Hegedüs Lajos dolgát, hogy Gheorghe Grozav és Florent Hasani is ott állt a labda mögött. Ki dönti el, hogy ki vállalkozhat?
- Ezt mindig megbeszéljük, szerencsére sok jó rúgótechnikával rendelkező csapattársam van. A közelebbieket általában én lövöm, de ha távolabbi a szabadrúgás, akkor jöhetnek a többiek, mert az jobban fekszik nekik. A változtatás jogát persze fenntartjuk.

- Nem játszottad végig a mérkőzést. Te el tudsz képzelni olyan mérkőzést, amikor lecseréled magad?
- Soha, és ebben teljesen biztos vagyok. Ugyanakkor megértem Feczkó Tamás döntését, mert ami bennem van, azt mindig kiadom, ezúttal teljesen elfáradtam, kellett a frissítés a csapatnak.

- Térjünk át a kellemesebb emlékre! Balassagyarmaton gólpasszt adtál, majd a szögleted után duplázta meg az előnyét a DVTK.
- Az első gól előtt a bedobást követően megküzdöttem a védőmmel, visszafejeltem  a labdát, de őszintén szólva a feladat nehezét Ghicu (Gheorghe Grozav - a szerk.) végezte el, nagyon jól eltalálta a labdát, és csodás gólt lőtt. Ezzel megszereztük a fontos vezetést, és akkor azt gondoltam, könnyebb lesz a folytatás. Azonban a helyzetkihasználással gondjaink akadtak, de a második gólunk végleg eldöntött mindent. Ott Polgi fejesét emelem ki, nagyon jól csúsztatta meg a labdát, Hege (Polgár Kristóf és Hegedűs János - a szerk.) pedig jó helyen állt.

- Budafokon milyen diósgyőri gólokat vársz? Molnár Gábor szabadrúgásból, Molnár Gábor átlövésből, Molnár Gábor egy cselsorozat végén?
- Egy csapat vagyunk, egy célért küzdünk, teljesen mindegy ki lövi a gólt, ki adja a gólpasszt. Budafokon már az első perctől mindent bele kell adnunk, nincs miért spórolni. Nagyon fontos számunkra a három pont, mert egy idegenbeli győzelemmel ismét a helyes irányba állhatunk.