- Összességében hálás vagyok és örülök annak, hogy maradandó egészségkárosodás nélkül megúsztam, de senkinek nem kívánom az elmúlt három hónapot - kezdte Polgár Kristóf. - Nem volt könnyű, de már csak előre tekintek. A legrosszabb a tehetetlenség volt, hiszen egyáltalán nem érzetem magam betegnek. A fertőzést enyhe tünetekkel megúsztam, viszont az ezt követő és ilyenkor kötelező vizsgálatok kimutatták, hogy szövődmény lépett fel és gyulladás van a szervezetemben, ami miatt azonnal eltiltottak minden megerőltető mozgástól. Ha valaki sportolt már életében az tudja mit jelent, ha azt mondom, hogy három hónapig ügyelnem kellett arra is, hogy ne menjen 110 fölé a pulzusom. Gyakorlatilag ez a kutyasétáltatást és egy nagyon lassú szobakerékpározást jelenti.

Az elmúlt hetekben számtalan vizsgálaton vettem részt, a szakemberek szerettek volna minden kétséget kizárni, pénteken pedig jött a jó hír, végre megkaptam a sportorvosi engedélyt arra, hogy ismét edzésbe álljak. Ezúton is szeretném megköszönni az igazi hősök, az egészségügyi szakemberek, az orvosok és ápolók segítségét, valamint a családtagjaim, a csapattársaim és a klub munkatársainak támogatását, hiszen nélkülük nem biztos, hogy ilyen hamar visszatérhettem volna a pályára. Most azon fogok dolgozni, hogy minél előbb utolérjem magam fizikálisan, hiszen új csapat épült, amibe szeretném magam újra beverekedni. Eddig én is a televízió előtt szurkoltam, most azonban már azon van a sor, hogy amennyiben a vezetőedző is úgy dönt, akkor a pályán is segítsem a csapatot - zárta a DVTK védője.