- Az U14-es korosztály speciálisnak számít, mert a gyerekeknek élettani szempontból nagyon eltérő a fejlettségi szintjük – szögezte le előre Nagy Attila, a DVTK U14 vezetőedzője. - Ebben az időszakban vannak olyanok, akik  az érettségüket tekintve előrébb tartanak a többieknél, ugyanez természetesen fordítva is igaz. Az eltérőségek értelemszerűen megmutatkoznak a pályán is, ám a különbségek a következő egy-két évben kiegyenlítődnek. A fiúkkal kapcsolatban tehát nem a jelent, sokkal inkább egy hosszabb folyamatot kell nézünk a serdülő kor küszöbén.

A DVTK U14-es csapatában a játékosok egyéni képessége alapján többeknek szép jövőt jósolnak a szakemberek. Természetesen emellett megtalálható egy jó átlagot képviselő mag is, amelybe a keret többi tagja tartozik bele.

- Érezhető, hogy mindenki küzd a csapaton belüli helyéért, ez pedig előre viszi az ügyünket – folytatta Nagy Attila. – Azért dolgoznak a fiúk, hogy minél meghatározóbb szerepet harcoljanak ki maguknak, esetleg több időt tölthessenek a pályán a felkészülési, majd a bajnoki mérkőzéseken. Az igyekezet jó út, de egyszersmind érthető is, hiszen ősszel már az akadémiai korosztályba lépnek át, ami komoly ugrás lesz a pályafutásukban. A keret valamennyi tagjának az a célja, hogy be tudjon lépni ebbe a rendszerbe, és akár a felnőtt futballig végig vigyék ezt a folyamatot.

Nagy Attila szerint ebben a korosztályban is az egyén fejlődése, a fiatal labdarúgók képzése a legfontosabb feladat, ez viszont nem zárja ki az eredményesség lehetőségét.

- Attól, hogy nincs megszabva egy feszített, eredménycentrikus tempó, még mindenki arra vágyik, hogy sikeres legyen, minél többször nyerjen, nincs ezzel semmi probléma – folytatta a DVTK U14 vezetőedzője. -  A sportban ez alapvető tényező. Versenyzünk, jók akarunk lenni, meg akarjuk mutatni hogy milyen ügyesek vagyunk. A csapat összességében arra van programozva, hogyha az aktuális ellenéllel szemben kimegy a pályára, akkor a tanultak alkalmazásával arra törekedjen, hogy legyőzze az ellenfelét. Ez szerintem egy fontos dolog. Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a győzelem érdekében tilos eltérni a képzési céloktól.

A DVTK U14-es együttesének vezetőedzője kiemelte: az őszihez képest tavasszal minden szempontból előrelépést vár. Úgy az egyén teljesítménye, mint a csapat játéka szempontjából.

- Már benne vagyunk a nagypályás futballban, ezért igyekszünk a játék különböző elemeiben folyamatosan fejlődni. Azért dolgozunk az edzéseken, az egyéni képzéseken, hogy az előrelépést a keret minden tagjánál elérjük. Reményeink szerint az előttünk álló hónapok az őszi szezonhoz képest  több sikerélményt hoznak majd. Fontos, hogy  így történjen, hiszen ez kovácsolja össze a fiúkat, és ez teszi majd őket pozitív szemléletű labdarúgókká - zárta gondolatait Nagy Attila