Az Országos Bajnokság a jeges szezon egyik legfontosabb megmérettetésének számít. A versenyt megelőző hetekben a sportolók keményen dolgoztak, napjában többször is edzettek a jó eredmény elérése érdekében különböző beosztásokban Vidrai Szabolccsal, Leskóné Gombos Viktóriával, Osváth Katicával, Osváth Zsuzsannával és Szarka Ivettel.

A Cubs fiúk kategóriájában Gilányi Péter egy összeszedett programmal a dobogó második fokára tudott felállni, ami nagy dicsőség számunkra. Habár idén nem sikerült megszerezni a bajnoki címet, ennek visszahódítása még nagyobb motivációt ad a munkára és a következő szezonra.

Lipták Jázmin és Kardos Gréta a Basic Novice korosztályban indultak: az összes közül ez volt a legnépesebb, a 33 fős mezőnyből Jázmin a 16. helyen, Gréta pedig a 19. helyen zárt. Mindketten sokat fejlődtek a szezon során és technikailag korrekt programokkal mutatták meg magukat. Minden ugrásuk tiszta volt, illetve forgásaikra is megkapták a kijelölt szinteket. Mindkét atléta fiatal még, úgyhogy jövőre is ebben a mezőnyben lesznek, és hitünk szerint már a kategória legerősebb ugrásaival tudnak versenyezni.

Rákai Dorka először indult Advanced Novice kategóriában Országos Bajnokságon, ami belépő az elitbe. Kissé későn lettek kész a programjai, ennek ellenére magabiztosan korcsolyázott mindkét napon. A rövid program után 4. helyről folytathatta a versenyt. Szabad programjának bemutatása összességében remekül sikerült: ebben a harmadik helyen zárt és legyőzött egy Héraklész keretes kiemelt korcsolyázót is, ami biztató Dorka számára. Végül a 4. helyre volt elég az összetett pontszám.

Mini Cubs lányaink, Bodolai Nóra és Fodor Mona is szépen korcsolyáztak, jelentős fejlődés és minőségi változás látható rajtuk. Ahhoz képest, hogy az idén kezdték a nagypályás versenyzést, motiváltak és éhesek a sikerre, tudják, hol tart a kategóriájuk és kőkeményen hajtanak, hogy odaérjenek. Norka a 18. helyen, Mona a 19. helyen zárta a versenyt. A lányok bár gyakorlásnál szép programokat szoktak futni, az izgalmat és a versenydrukkot még meg kell tanulniuk kezelni, mert ezen okból jó pár pontot elveszítettek.

Chicks lányok kategóriában Lukács Panna képviselt minket, karrierje eddigi legszebb és legtartalmasabb programját mutatta be nekünk és a bíróknak. Ez most a 9. helyre volt elég, hiszen a mezőny nagyon erős, így dolgozunk tovább, hogy különböző nehezítéseket rakhassunk a kűrbe.

Bodolai Dávid is sokat fejlődött az elmúlt időszakban: egy igazi korrekt és felépített programot láttunk tőle. A MOKSZ szövetségi kapitánya, Ipakjan Jeranjak is megdicsérte és jelezte, hogy számítanak rá a jövőben. Dávid 4. helyen végzett a Mini Chicks kategóriában.

Mini Chicks lányaink is kitettek magukért. Ebben a korosztályban a korcsolyázótudás, a csúszástechnika a prioritás, mégis az egyik legnehezebb ugrást, a mindenki által célul kitűzött Axelt összesen 3 korcsolyázó mutatta be. Ebből kettő a DVTK versenyzője: Rózsa Emma és Késmárky Nóra Rege. Bár sok még a munka a csúszás, tartás és egyéb technikai elemek fejlesztésében, az Axel ugrás bemutatása egy fontos mérföldkő a jövőjükre nézve.

Emma összeszedett programmal ezüstérmet hozott a klubnak. Odatette magát, rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban és tudása révén reálisan küzdhetett a bajnoki címért is. Ez most nem jött össze, de a névjegyét letette az asztalra. Bár a kűr ugrásaiban rontott, ennek ellenére nagyon boldogok voltunk, mert nem gondoltuk, hogy két hét alatt sikerül egy szintet megugrani a forgások terén, de nagyon kitartóan dolgozott, aminek meg is lett az eredménye, mert tökéletesen bemutatta a nehezített elemeket.

Rege, életében első alkalommal mutatott Axelt a kűrben, mindjárt kettőt is. És bár nem volt tökéletes, küzdött értük és megmutatta, hogy tisztán meg tudja csinálni ezt a nehéz ugrást. Végül 9. helyezést ért el, és mivel ez volt a szezonban a harmadik versenye, ezért ez nagyon szép eredménynek számít. Az első és második versenyéhez képest egyértelműen látszik a fejlődés, hisz az ugrások mellett a forgáskombinációjára is megkapta a várt pontszámot. Az elkövetkezendő hetek elsődleges feladata a korcsolyázás és a mozgás szépítése lesz.

Az Országos Bajnokságon futott programokat kielemeztük a versenyzőkkel és edzőkkel, és mindenki a kapott instrukciók alapján folytatja a következő időszakban a felkészülést.