A Mezőkövesd ellen váratlant húzott a DVTK vezetőedzője azzal, hogy Hegedűs János előbb támadó, majd védekező középpályásként kapott szerepet. Elsőként azt kérdeztük, hogy az ellenfél játékára reagált ezzel, vagy mostantól bármikor elő lehet venni ezt a megoldást?

- Molnár Gábor korábbi sérülése nem javul, továbbra sem áll rendelkezésre, ezért folyamatosan keresem a legjobb megoldást a középpálya megerősítésére - árulta el Zoran Zekić. - Egy olyan játékosra van abban a pozícióban szükség, aki kellően labdabiztos, és meg tudja játszani a társait. Vezetőedzőként sok döntést kell hoznom, sosem akarok hibázni, néha mégsem ül az elképzelésem, de addig soha nem nyugszom, amíg meg nem találom a megoldást. Polgár Kristóf viszont elkezdte az edzéseket, igaz, először utol kell érnie magát, és rajta kívül is többen is kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódnak.

Kellemes emlékeket őrizhet a DVTK legutóbbi FTC elleni idegenbeli találkozójáról Zoran Zekić, hiszen a DVTK 1-0-ra nyert. Fel tudta-e használni ezt a kedd esti bajnokira való felkészülésre? - tértünk át a következő találkozóra.

- Minden edzésen próbálok önbizalmat csöpögtetni a játékosokba, mert az első közös találkozónkon bebizonyították, hogy tudnak 90 percen keresztül koncentrálni, és a bajnokesélyes ellen győzni idegenben. Ám ez már másfél hónappal ezelőtt történt, kedd este egy vadonatúj mérkőzés következik. A helyzetünk viszont ugyanaz, azzal a különbséggel, hogy egyre fogy a hátralévő mérkőzések száma.

A múltkor sikerült meglepni az FTC-t. Működhet-e ugyanaz a taktika ezúttal is, vagy változtatni kell rajta? - folytattuk a kérdezősködést.

- Elsősorban azért működött a taktika, mert úgy küzdött a csapat, mintha az életéért harcolt volna - emlékezett vissza a horvát sportszakember. - Védekezésben most is ugyanazt a küzdőszellemet és kompakt helyezkedést várom a csapattól, mint januárban. Támadásban viszont lehetőség szerint többet, mert csak a múltkorinál gyorsabb, és kapura veszélyesebb játék vezethet sikerre. Azonban ne feledjük, az FTC egy jó csapat, nem csak a kedd esti mérkőzés, hanem az egész bajnokság elsőszámú esélyese.

Január 20-án Asmir Suljić csereként lépett pályára, mint később kiderült, győztes gólt szerzett, majd átadta helyét Dejan Karannak. Most több időt kaphat?

- Meglátjuk - reagált a vezetőedző. - Azt próbálom megértetni a játékosokkal az öltözőben, hogy ne azt számolják, ki hány percet játszik, hanem inkább a rendelkezésre álló időben - legyen ez 5-30-45-60-90 perc - tegyenek meg mindent a csapat sikeréért.

A március 15-ig meghosszabbított 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet értelmében zárt kapus a mérkőzés, kérjük szurkolóinkat, ne induljanak útnak!