Gercsák Szabina a 70 kg-os súlycsoportban az első mérkőzésén a belga Gabriela Willems ellen lépett tatamira. Több jó dobásindítás után, bokadobásból elért ipponnal nyert és lépett a 16 közé.

Második mérkőzésén a DVTK judósa a kameruni Arrey Sophina ellen egy gyors fojtàsos ipponnal győzött és jutott a legjobb nyolc közé.

Az elődöntőbe jutásért a japánok többszörös világbajnokával, Arai Chizuru-val találkozott, aki ellen egy szép dobással wazari előnyt szerzett Szabina. Ezt nem sokkal később kiegyenlítette Arai, majd mindketten 2 intést kaptak. A mérkőzés elképesztően hosszú, 12 percig tartott, kiegyenlített küzdelemben végül a japán lányt hozták ki győztesnek.

Az utolsó mérkőzésén a venezuelai Elvismar Rodriguez ellen hosszabbítás után maradt alul, így a 7. helyen zárt két győzelemmel, úgy hogy két nagyon szoros mérkőzésen is közel állt a sikerhez a diósgyőriek kiválósága.

- Szabina jól küzdött az első három mérkőzésén, a négy közé jutásért mindent kiadott magából - mondta Flórusz János, Gercsák Szabina edzője. - Megmutatta, hogy számolni kell vele az olimpiai kvalifikáció végkimenetelében. Összességében elégedettek lehetünk, készülünk a folytatásra, van még öt nagy pontértékű viadal. Három hét múlva a tbiliszi Grand Slam verseny következik.

Fotó: International Judo Federation