Női Röplabda Extraliga, rájátszás 5-8. helyért

Újpesti TE - DVTK 3:0 (14, 21, 20)

Budapest, UTE Röplabda Csarnok, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Csizmarik József, Varjasi Melinda.
UTE: Bagyinka 2, Rachkovska 4, Bezhandolska 9, Petőváry 14, Kojdova 15, Carabaldi 9. Csere: Karabasheva, Balogh (liberók), Villám, Szabó L. 4. Vezetőedző: Horváth András.
DVTK: Kountoura 2, Kovács E. 8, Kiss E. 1, Beddingfield 6, Horton 14, Szajkó. Csere: Dömsödi (liberók), Kundrák 1, Egri 5, Tóth R. 2, Sitku. Szakmai igazgató: Toma Sándor.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.

Edzői értékelés

Toma Sándor: - Nem értettem az első szettben a lányokat, úgy erőlködtünk, mintha az Etnát akartuk volna felelmelni, el voltunk fehéredve. A folytatásban már kicsit felszabadultabbak voltunk. Amikor a nyitásfogadást betettük, akkor be is támadtuk a labdákat, illetve amikor nyitások is sültek, akkor partiban tudtunk lenni a jó képességű ellenfelünkkel. A továbbiakban sokkal nagyobb önbizalommal kell pályára lépnünk, ha szetteket, mérkőzést szeretnénk nyerni.


A következő mérkőzésre március 24-én szerdán kerül sor a két fél között. A második összecsapás 19 órakor kezdődik a Generali Arénában.