A világjárvány miatt ebben az évben sem lesz mód a városi kitüntetések és díjak átadására a hagyományos május 11-ei időpontban. Ehelyett - 2020-hoz hasonlóan - a tervek és a veszélyhelyzetre irányadó szabályok szerint augusztus 20-án adnák át a díjazottaknak az elismeréseket.

"Az év sportolója" díj: Medgyessy Dóra

Medgyessy Dóra, az Aluinvent DVTK NB I-es, élvonalbeli női kosárlabdacsapatának játékosa, az együttes csapatkapitánya. Az eredményes szereplés egyik kulcsembere. Az irányító poszton szereplő kosaras sokszoros felnőtt magyar válogatott, nem csak a normál pályás, az 5 az 5 elleni játékban, hanem a 3x3-as szakágban is. A kosárlabdázó 2018 nyarán szerződött a diósgyőri csapathoz, amellyel a 2018/19-ben magyar bajnoki ezüstérmet és Magyar Kupa ezüstérmet szerzett. A tavalyi, 2019/20-as bajnokság - pandémia miatti - félbeszakadásakor az alapszakasz zárásakor, a rájátszás kezdete előtt a 2. helyen állt csapatával. Medgyessy Dórának, a magyar női 3x3-as kosárlabda válogatott tagjaként esélye van arra, hogy kijusson a 2021-ben sorra kerülő nyári olimpiai játékokra, sportolói pályafutásának befejezése előtt. Ezzel a csapattal 2019-ben, mint diósgyőri kosaras, világbajnoki ezüstérmet szerzett Magyarországnak.

Medgyessy Dóra sportolói pályafutásának sikerei

Sokszoros felnőtt magyar válogatott
Európa-bajnoki résztvevő (2017)
Az év női kosárlabdázója Magyarországon, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége döntése alapján (2017)
3x3 Európa-bajnok, az Eb MVP-je, vagyis legjobb játékosa (2016)
3x3 világbajnoki ezüstérmes (2019), 3x3 világbajnoki résztvevő (2018)
3x3 Európa-bajnoki résztvevő (2017), 3x3 Európa-bajnoki résztvevő (2019)
Magyar bajnoki ezüstérmes (2018/2019, Aluinvent-DVTK)
Magyar bajnoki bronzérmes (2016/2017, Ceglédi EKK)
Magyar Kupa-ezüstérmes (2017, Ceglédi EKK)
Magyar Kupa-bronzérmes (2019, Aluinvent-DVTK)

Medgyessy Dóra sportolói pályafutása, példaértékű elkötelezettsége, szorgalma, eddigi sikerei megfelelő alapot jelentenek arra, hogy megkapja „Miskolc Város Év Sportolója”-díjat.

"Az év sportolója" díj: Tugyi Levente

Az 1994-ben Miskolcon született Tugyi Levente 11 évesen, a Diósgyőri Tájékozódási Futó Clubban kezdte sportpályafutását. 2011-ben tagja lett a magyar ifjúsági válogatottnak, majd ezt követően gyakorlatilag állandósította helyét a különböző korosztályos nemzeti csapatban, így rendszeres résztvevője volt az Európa- és világbajnokságoknak. Évek óta a felnőtt magyar válogatott meghatározó tagja. Legjobb eredményeit mindkét nemzetközi verseny tekintetében a magyar vegyes-váltó tagjaként érte el. 2016-ban, a csehországi kontinensviadalon a 15., 2018-ban a lettországi világbajnokságon a 18. helyet érdemelte ki társaival. 2017-ben szerezte meg első felnőtt, egyéni magyar bajnoki címét.

Levente a tájfutással párhuzamosan rendszeres résztvevője a hazai és külföldi terep és utcai hosszútávfutó versenyeknek, ahol szintén szép sikereket ér el. Példaként, 2019-ben megnyerte a Miskolci Barátság Maraton klasszikus távját, 2020. februárjában pedig Olaszországban, a Verdy Maratonon bizonyult a legjobbnak.

2020. júliusában lágyéksérv és vakbélműtéten esett át, ami jócskán keresztül húzta a szezon további részére vonatkozó terveit. Igazi sportemberként az operáció után a lehető leghamarabb elkezdte az edzéseket. Tehetségére jellemző, hogy az őszi rövidtávú tájfutó országos bajnokságon ismét aranyérmet akasztottak a nyakába. Motivációja töretlen, úgy érzi a következő években is szép sikerekkel tudja öregbíteni szülővárosa jó hírét.

Az élsport mellett Tugyi Levente fontosnak tartja, hogy tanulmányaiban is helytálljon. A Miskolci Egyetemen 2017-ben mechatronikai mérnöki diplomát szerzett alapfokon, majd 2019-ben vegyipari gépészmérnökként diplomázott, mester szakon. Jelenleg PhD-hallgatóként folytatja tanulmányait.

Tugyi Levente sportolói pályafutása, példaértékű elkötelezettsége, szorgalma, eddigi sikerei megfelelő alapot jelentenek arra, hogy megkapja „Miskolc Város Év Sportolója”-díjat.

"Az év sportolója" díj: DVTK Jegesmedvék U21 csapata

A miskolci jégkorongsport történelme egészen 1978-ig nyúlik vissza és 43 év elteltével a DVTK Jegesmedvék U21-es csapata olyan sikert ért el, amelyre eddig még nem volt példa a klub történetében, hiszen először ünnepelhet korosztályos bajnoki címet.

A látvány csapatsportágak közül Miskolc városa jégkorongban Magyarország egyik fellegvárává nőtte ki magát az évek során, amelyet a felnőtt csapat MOL-Liga bajnoki-, Magyar Kupa-és Magyar bajnoki címein kívül, az utóbbi 3 évben történő szlovák Tipos Extraligában való indulás is bizonyít, amely európai viszonylatban is egy erős és nívós bajnokságnak számít.

A sikerhez vezető út nem volt könnyű a fiatal sportolóknak, hiszen már az elődöntőben a Vasas jégkorongcsapata ellen is a végletekig kiélezve, a mindent eldöntő ötödik mérkőzésig kellett várni, hogy melyik csapata kvalifikálja magát a végső körre. A hosszabbítás 70. percében szerezték meg a mindent eldöntő gólt és ezzel váltak jogosulttá a döntőre a Jegesmedvék, ahol a Fejér megyei ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia várt Rusznyák Szilárd, vezetőedző csapatára.

Döntőhöz hűen, az aranyérem sorsa az utolsó összecsapáson dőlt el, ahol is a Jegesmedvék játékosai hősiesen küzdve – irigylésre méltó küzdeni akarásról, kitartásról, hitről, magabiztosságról és győzni akarásról tanúbizonyságot téve –, az utolsó percekben megfordítva a mérkőzést, teljesen megérdemelten szerezték meg a bajnoki trófeát.

A DVTK Jegesmedvék U21-es bajnokcsapata: Hegedüs Levente, Gratzl Gellért, Lehoczki László, Praták Dávid, Szilágyi Soma, Kamarási Balázs, Fazekas Erik, Illés Márton, Hadobás Zétény, Szalay Boldizsár, Molnár Márk, Ráduly Szabolcs, Kocsis Botond, Lövei Dávid, Farkas Márton, Tóth Tamás, Mattyasovszky Gergely, Galajda Zsombor, Pecsét Bálint, Demkó Csaba, György Szilárd, Banka Dániel, Barkó Gergő, Ujj Zalán, Kunsági Soma, Rőczei Zsolt, Kiss Mátyás, Balogh Máté, Trozsák Ádám, Csiki Hunor, Révész Marcell, Vezetőedző: Rusznyák Szilárd Edző: Strenk Hunor. Erőnléti edző: Orosz Szilveszter, Kapusedző: Farkas Tamás

A DVTK Jegesmedvék U21-es csapata kiemelkedő és történelmi eredménye alapján méltó a „Miskolc Város Év Sportolója” díjra.

"Miskolc Város Sportjáért" díj: Király Sándor

Király Sándor 1955-ben Kecskeméten született, és ott ismerkedett meg a kosárlabdával, az utánpótláscsapatokból egészen a felnőtt együttesig vezetett az útja. Játékosként több alkalommal is pályára lépett a kecskeméti gárdában, élvonalbeli férfi mérkőzésen, de mivel nem tudta magát tartósan beverekedni az alapcsapatba, ezért 23 évesen úgy döntött, hogy felhagy az élsporttal.

Egy évvel később, 1979-ben kezdett el edzősködni, a kecskeméti felnőtt NB II-es női együttes munkájának az irányítására kérték fel, és rögtön az első edzői évadjának végén az első osztályba vezette a csapatot. 1988-ban a Soproni Postás NB I-es gárdájának szakvezetője lett, majd egy évvel később, a DVTK invitálását elfogadva, a diósgyőri női kosárlabda együttes szakmai munkájának irányítását vette át.

Közel kilenc éven át volt a piros-fehérek vezetőedzője, ez alatt három bajnoki ezüstérmet (1992, 1994, 1996), és két bronzérmet (1993, 1995) szerzett az együttes az élvonalban, valamint két alkalommal Magyar Kupát nyert (1993, 1994), egyszer pedig kupaezüstöt érő helyen végzett (1997). Király Sándor miskolci edzői korszaka idején játszotta első nemzetközi tétmérkőzéseit az európai női kupasorozatban az akkoriban DKSK néven szerepelt csapat, amely az 1992/93-as évadtól kezdődően, az edző 1998-as búcsújáig folyamatos szereplője volt a Ronchetti Kupának (ezen időszak alatt több alkalommal a nyolcaddöntőig jutott a Diósgyőr). Mivel a felnőtt válogatottba is folyamatosan adott játékosokat a diósgyőri együttes, a klub munkáját elismerendő, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 1993-ban Miskolc Megyei Jogú Város részére „A Kosárlabdasport Városa” címet adományozta.

2012-ben tért vissza Miskolcra, hogy a miskolci, diósgyőri női utánpótláscsapatnál vállaljon szerepet. Szakmai igazgatóként előbb a megyeszékhelyen túli járási központokban szervezte meg a leány kosárlabda edzéseket, több száz fiatal számára. 2014 nyarán a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége vezetése tett javaslatot arra vonatkozóan, hogy a Király Sándor szakmai vezetésével működő sportszervezet igazolja át a diósgyőri felnőtt kosárlabda közvetlen utánpótlását biztosító miskolci székhelyű sportszervezet korosztályos sportolóit, és szerződtesse az utánpótlás csapatok sportedző szakembereit, annak érdekében, hogy az addig őket versenyeztető, foglalkoztató, szakmai, és anyagi gondokkal küszködő miskolci sportiskolától egy olyan klubba kerüljenek át, amely erős szervezeti keretekkel rendelkezik. Ennek eredményeként az addigi 300 fős sportolói létszámot több mint 400 főre növelték, és a csapatlétszámot tízzel megemelve, összesen 25 (!) együttest versenyeztettek a 2014/15-ös évadban.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 2017-es év végén akadémiai cím odaítéléséről döntött, amit 2018. január 16-án jelentett be a szervezet vezetése a nyilvánosság előtt. Hivatalosan ekkortól viselheti a Nemzeti Akkreditált Kosárlabda Akadémia elnevezést a sportszervezet.

A kitüntető címet többek között azzal érdemelte ki a sportszervezet, hogy 2017-ben átadásra került Miskolcon, egy felújított kollégiumi szint, amely három éve folyamatosan lehetővé teszi, hogy négy apartmanban, összesen 16 nem miskolci utánpótlás sportoló kerüljön elhelyezésre, ezzel is bővítve – a megyehatáron átnyúló – regionális szerepét a diósgyőri leány kosárlabda utánpótlás bázisnak.

A DVTK Kosárlabda Akadémia keretein belül zajló magas színvonalú szakmai munkát jelzi, hogy a felnőtt élvonalbeli női bajnokságban szereplő Aluinvent-DVTK 12 fős keretének egyharmada, összesen 4 sportoló, a diósgyőri utánpótlásból került fel az első csapathoz (Kiss Angelika, Vég-Dudás Anna, Frindt Nikolett, Bacsó Zsófia). A miskolci és a magyar sport terén végzett kimagasló, példaértékű és sokrétű munkája eredményeként méltó a „Miskolc Város Sportjáért” díjra.

Miskolc városának további kitüntetettjei ide kattintva olvashatók.