Zoran Zekić január 7-én vette át a DVTK vezetőedzői posztját, és rövid felkészülés után télen és tavasszal 18 bajnoki mérkőzésen irányította a csapatot. Öt hónap alatt 6 győzelmet aratott csapatával (az FTC, a Fehérvár elleni idegenbeli, valamint a PAFC elleni hazai sikerre az egész ország felkapta a fejét) és öt döntetlent játszott, míg 7 alkalommal veszített. Idén tavasszal 54 megszerezhető pontból 23-at gyűjtött a DVTK, ami 42,59%-os teljesítmény, és az elmúlt 10 év 4. legjobb edzői eredménye.

Azonban ez sem volt elég az ősszel összeszedett tetemes hátrány ledolgozásához, és a bennmaradás kivívásához, ezért az idény végén megszűnt Zoran Zekić szerződése, a DVTK pedig magyar játékoskerettel és magyar edző stábbal folytatja.

További pályafutásához sok sikert kívánunk!

Búcsúzik Zoran Zekić

Az alábbiakban Zoran Zekić búcsúszavait tolmácsoljuk.

"Szeretnék köszönetet mondani a klub minden munkatársának az elmúlt hónapokban végzett odaadó munkájáért! Végül sajnos kudarcot vallottunk, de szeretném hangsúlyozni, hogy a stábom és én mindent megpróbáltunk, keményen dolgoztunk, és maximális tiszteletet mutattunk a klub és az ország iránt.

Sajnáljuk, hogy nem volt lehetőségünk a híres diósgyőri szurkolótábor előtt játszani. Nagyon hiányoztak a drukkerek, biztosak vagyunk abban, hogy a klub iránti szenvedélyük és szeretetük óriási támogatást nyújtott volna játékosainknak a döntő pillanatokban.

Szeretném megköszönni mindannyiuknak a bizalmat és a kedvességet, amelyet irányunkban mutattak. Mostantól számíthatnak egy őszinte rajongóra Horvátországból. Gyors visszatérést kívánok az élvonalba magam és a stábom nevében, mert a város és a klub megérdemli ezt!

Üdvözlettel: Zoran Zekić"