- A DVTK vezetése, és kinevezése után személyesen Kondás Elemér vezetőedző is hívott Diósgyőrbe - mondta Szatmári Csaba. - A döntésem meghatározó eleme, hogy ennyire bíznak bennem. Elsődleges célom úgy fogalmazhatom meg, hogy minél előbb jussunk vissza az élvonalba, amihez a saját magam teljesítményével is hozzá szeretnék járulni.

- Szatmári Csaba éveken keresztül a DVSC alapembere volt az élvonalban és legutóbb az NB II.-ben. Elsősorban a labdaszerzésért felel, fizikai adottságainak köszönhetően átlagon felüli a fejjátéka, amit mindkét kapu előterében hasznosítani tud. Leigazolásával tovább erősödik a DVTK védelme - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Új emberként érkezik Diósgyőrbe, azonban nagyon jól ismerik egymást Kondás Elemérrel, ezért biztos vagyok benne, hogy gyors segítséget ad a csapatjáték építésében.


Szatmári Csaba édesapjához hasonlóan a DVSC-ben lett profi labdarúgó. Az akadémiai éveket követően 18 évesen mutatkozott be a felnőttek mezőnyében a tartalékok között, egy évvel később pedig az első csapatban is debütált a Ligakupában és a Magyar Kupában. Az első NB I.-es meccsére sem kellett sokat várni, 2015 májusában kezdőként vette ki a részét az ETO elleni 5-0-s sikerből. A 2017/2018-as idénytől vált a DVSC meghatározó játékosává, összesen 91 élvonalbeli bajnokin viselte a csapat mezét. Az előző bajnokságban Kondás Elemér továbbra is alapemberként számított rá, a tavaszi edzőváltást követően azonban kiszorult a kezdőcsapatból, Huszti Szabolcs még csak be sem cserélte, a tartalékcsapatban játszott.

Szatmári Csaba a feleségével és a kisfiával érkezett Miskolcra, és az ilyenkor szokásos alapos orvosi vizsgálatot követően szerdán aláírta szerződését, és hétfőn várhatóan új társaival kezdi meg a felkészülést Diósgyőrben.

Névjegy

Név: Szatmári Csaba
Születési idő: 1994. június 14.
Születési hely: Debrecen
Poszt: középső védő
Magasság: 198 centiméter

NB I. 91/6
NB II. 44/3

Pályafutás
2020/2021 Debreceni VSC (NB II.) 21/3
2020/2021 DVSC II (NB III.) 4/0
2019/2020 Debreceni VSC (NB I.) 23/2
2018/2019 Debreceni VSC (NB I.) 24/2
2017/2018 Debreceni VSC (NB I.) 28/1
2016/2017 Debreceni VSC (NB I.) 13/1
2016/2017 DVSC-DEAC (NB II.) 12/0
2015/2016 Debreceni VSC (NB I.) 2/0
2015/2016 DVSC-DEAC (NB III.) 16/0
2014/2015 tavasz Debreceni VSC (NB I.) 1/0
2014/2015 tavasz DVSC-DEAC (NB III.) 12/1
2014/2015 tavasz DVSC-DLA U21
2014/2015 ősz Balmazújváros (NB II.) 8/0
2013/2014 Debreceni VSC (NB I.) 0/0
2013/2014 DVSC-DLA (NB III.) 24/1
2013/2014 nyár Létavértes (NB III.) 0/0
2013/2014 DVSC-DLA U21
2012/2013 DVSC-DEAC (NB II.) 15/0
2012/2013 DVSC-DLA U19
2011/2012 DVSC-DEAC (NB II.) 2/0
2011/2012 DVSC-DLA U19, U18
2010/2011 DVSC U19, U17
2009/2010 DVSC U17, U16
2008/2009 DVSC U15
2007/2008 DVSC
2006/2007 DVSC U13
2002-2005 Debreceni Sportcentrum utánpótlás

A DVTK nyári igazolásai 2021/2022