- Egy pillanatig nem gondolkodtam a válaszon, amikor a DVTK bejelentkezett, és nem kell különösebben magyarázni, hogy miért így döntöttem - mondta Póser Dániel. - Elsődleges célként azt fogalmaztam meg, hogy közösen visszajutassuk a DVTK-t oda, ahová való, az élvonalba. Ehhez minél jobb teljesítménnyel szeretnék hozzájárulni, így hálálva meg azok bizalmát, akiknek köszönhetően Diósgyőrbe kerültem. A gyors beilleszkedést segíti, hogy több ismerőst is találtam az öltözőben, és a szakmai stáb tagjaival is jól ismerjük egymást.

- Póser Dániel egyéni teljesítményét tekintve remek idényt tudhat maga mögött, hiszen a Budafok egyik erőssége volt - mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Kapusposzton szerettünk volna váltani, és a stábbal egyetértésben Póser Dánielre esett a választásunk. Dani már juttatott fel csapatot az élvonalba, hiszen ő védte a BMTE kapuját, amikor a másodosztályból sikerült fellépniük az NB I.-be.

Póser Dániel szülővárosában, Debrecenben nevelkedett, 2009 februárjában egy Ligakupa-mérkőzésen mutatkozott be a DVSC első csapatában, ahol akkoriban Kondás Elemér a szakmai stáb tagja, Igor Bogdanović pedig a játékostársa volt. A következő három és fél évben kölcsönben a fiókcsapatnak számító Létavértes színeiben folytatta, majd Kazincbarcika érintésével lett a Békéscsaba játékosa. Két év után elfogadta az élvonalba feljutó Vasas ajánlatát, ahol a Magyar Kupában védett, az OTP Bank Ligában azonban csak a kispadon ült. A több játéklehetőség reményében Budafokra igazolt, ahol a második évben feljutott csapatával az élvonalba, és 23 mérkőzésen védte a piros-feketék kapuját. Teljesítményére nem egyszer kapta fel a fejét a közvélemény (októberben és decemberben ő mutatta be a hónap védését), bravúrok sorozata fűződik a nevéhez.

Póser Dániel miután megfelelt az ilyenkor szokásos alapos orvosi vizsgálaton, aláírta szerződését, és szerda délután már edzésre jelentkezik Diósgyőrben.

Névjegy

Név: Póser Dániel
Születési idő: 1990. január 12.
Születési hely: Debrecen
Magasság: 189 centiméter
Mezszám: 90

Civil végzettség: sportkommunikátor

Pályafutás
2021/2022 Diósgyőri VTK (NB II.)
2020/2021 Budafoki MTE (NB I.) 23/0
2019/2020 Budafoki MTE (NB II.) 15/0
2018/2019 Budafoki MTE (NB II.) 9/0
2017/2018 Vasas FC (NB I.) 0/0
2016/2017 Vasas FC (NB I.) 0/0
2015/2016 Vasas FC (NB I.) 0/0
2014/2015 Békéscsaba 1912 Előre SE (NB II.) 17/0
2013/2014 Békéscsaba 1912 Előre SE (NB II.) 26/0
2012/2013 tavasz Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II.) 7/0
2012/2013 ősz Létavértes SC ‘97 (kölcsönben, NB III.) 13/0
2011/2012 Létavértes SC ‘97 (kölcsönben, NB III.) 15/0
2010/2011 Létavértes SC ‘97  (kölcsönben, NB III.) 15/0
2009/2010 Létavértes SC ‘97  (kölcsönben, NB III.) 10/0
2008/2009 Debreceni VSC (NB I.) 0/0
2008/2009 DVSC-DEAC (NB II.) 3/0
2008/2009 DVSC U19
2007/2008 DVSC-DEAC (NB III.) 2/0
2007/2008 DVSC U19
2006/2007 DVSC U19, U17
2004-2009 Debreceni Labdarúgó Akadémia
2002-2004 Debreceni Sportcentrum utánpótlás