- Örülök, hogy az előttünk álló bajnokságban a DVTK-ban játszhatok, az első benyomások nagyon pozitívak - mondta Bokros Szilárd. - Sűrű az első nap programja, reggel alaposan megvizsgáltak a DVTK Medicalban, utána aláírtuk a szerződést, bemutattak az új társaknak, most nyilatkozok, délután pedig már együtt edzek a csapattal. De nem bánom, kell a munka a sikerhez, mert azért jöttem, hogy megnyerjük a bajnokságot!

- Bokros Szilárd egy rendkívül jó mentalitású labdarúgó, aki több poszton is bevethető. Kondás Elemér bal oldali védőként és védekező középpályásként is pályára küldheti - mutatta be Benczés Miklós. - Teljesítménye és agresszív játékstílusa miatt korábban rendszereresen hívták a korosztályos válogatottakba is. Egy sérülés hátráltatta karrierje kiteljesedésében, de most már ismét teljesen egészséges, és nagy segítségünkre lehet céljaink elérésében.

Bokros Szilárd Monoron tanulta a labdarúgás alapjait, 11 évesen igazolt Felcsútra. A korosztályos válogatott labdarúgó 2018. augusztusában mutatkozott be az élvonalban, ahol eddig kilenc alkalommal lépett pályára. A következő bajnokságban kölcsönben Diósgyőrben játszik.

Bokros Szilárd megfelelt a minden részletre kiterjedő orvosi vizsgálaton, majd aláírta szerződését, és hétfő délután csatlakozik új társaihoz.

Névjegy

Név: Bokros Szilárd
Születési idő: 2000. március 28.
Születési hely: Kistarcsa
Magasság: 183 centiméter
Poszt: bal oldali védő, védekező középpályás
Mezszám: 17

Sikerei

korosztályos válogatott

Magyarország U19 (9/0)
Magyarország U18 (5/0)
Magyarország U17 (2/1)
Magyarország U15 (4/0)

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia év játékosa (2016/2017)

Pályafutás

2021/2022 Diósgyőri VTK (kölcsönben, NB II.)
2020/2021 Puskás Akadémia II (NB III.) 17/0
2019/2020 Puskás Akadémia II (NB III.) 11/0
2018/2019 Puskás Akadémia (NB I.) 9/0
2018/2019 Puskás Akadémia II (NB III.) 8/0
2017/2018 Csákvár (kölcsönben, NB II.) 33/2
2016/2017 Puskás Akadémia U19, U17
2015/2016 Puskás Akadémia U17, U16
2014/2015 Puskás Akadémia U16, U15
2013/2014 Puskás Akadémia U15, U14
2012/2013 Puskás Akadémia U13
2011/2012 Felcsút SE U13
2007-2011 Monori SE utánpótlás

A DVTK nyári igazolásai 2021/2022