Felkészülési mérkőzés

DVTK tartalék - Hidasnémeti VSC 4-1 (3-1)

DVTK edzőközpont, 100 néző. Játékvezetők: Jakab Gyula (Fülöp Norbert, Tóth Patrik).

DVTK tartalék: Bánhegyi B. – Oláh Balázs, Csáki D., Ivánka P., Mrva P. - Nagy Á., Bencsik D., Csatári G., Rostás A. – Jónyer K., Molnár R. Vezetőedző: Zsivoczky Gyula.

Csere: Oláh Balázs helyett Zsiga M. a 46., Csáki D. helyett Kundrák G. a 46., Ivánka P. helyett Bernáth B. a 46., Mrva P. helyett Holló P. a 46., Nagy Á. helyett Magyar L. a 46. percben. 

Gólszerző: Molnár R. (1-0) a 13., Molnár R. (2-0) a 15., Molnár R. (3-0) a 22., Horváth Sz. (3-1) a 38., Zsiga M. (2-1) a 47. percben.

Zsivoczky Gyula: - A második felkészülési mérkőzésünk volt a nyári munka során, de természetesen igyekszünk minden lehetőséget kihasználni a bajnoki rajtig. Főként a támadásépítéseinket akartuk erősíteni, valamint két játékrendszert is kipróbáltunk. Három és négy védővel is gyakoroltunk. Az első félidőben nagyon sok labdát szereztünk és kellően hatékonyan futballoztunk. Igaz, ekkor is sok lehetőséget elhibáztunk. A fordulás után a megszerzett labdákból már nem volt annyira erős a támadásépítésünk. Fáradt a társaság, de a felkészülés ezen szakaszában ez teljesen elfogadható. Két hét van még hátra a bajnokság rajtjáig, ebben az időszakban fizikálisan, taktikailag és mentálisan is javulnunk kell.