Az elmúlt évhez hasonlóan ismét a KIMBA-n rendezték a felnőttek országos bajnokságát. A nyár utolsó szombatján megtartott viadalon összesen 172 sportoló állt rajthoz, 30 súlycsoportban, köztük Zurai Rajmund a DVTK színeiben.

- Nagy izgalomban kezdődött a bajnokság Rajmundnak, mivel még soha nem indult felnőtt versenyen, itthon szokott birkózni idősebbekkel, de ilyen szinten ez volt az első - kezdte Juhász Sándor, Rajmund edzője. -  Kicsit foghíjas volt az idei magyar bajnokság, a 72 kg-os súlycsoportból hiányzott az olimpiai induló Korpási, és a junior vb-érmes Tösmagi Attila, viszont így is nagyon erős mezőny gyűlt össze.

Zurai Rajmund a kötöttfogásúak 72 kg-os küzdelmében bajai versenyzővel kezdett, akit aránylag simán vert és jutott tovább. Ezután következett az ág legnehezebb ellenfele Tóth Martin, aki már a válogatottságig is eljutott az U23-asok mezőnyében.

- Húsz év fölött már felnőtt izomzattal rendelkeznek a versenyzők és bivaly erősek - folytatta a diósgyőri edző. - Továbbá mi még nem nagyon vagyunk hozzászokva a 2x3 perces mentekhez. Már 20 másodperc is egy örökkévalóságnak tűnik, nemhogy három perc. Rajmund kicsit majrézott idősebb ellenfelétől, de nagyon jól birkózott ellene, és állta a sarat.

Az első menetben Tóth Martint küldték le parterhelyzetbe, ami után Zurai Rajmund felemelte, majd eldobta jóval idősebb ellenfelét és került három pontos előnybe. A következő három percben Rajmundot küldték le, akit hiába próbált eldobni a BHSE versenyzője, nem tudott és ámbár kitette a kezét  védekezés közben, végül ő nyert 3-2 arányban és került be a legjobb négy közé.

Az elődöntőben korosztályos riválisát, Kovács Gergelyt verte 5-0 -ra a DVTK birkózója, aki így bejutott a döntőbe, ahol végül kikapott Kajtán Olivértől, ám így is egy gyönyörű ezüstérmet szerzett.

- Ilyen eredményre nem számítottunk az első felnőtt versenyen. Amikor megláttuk az ágat Rajmund kicsit elkeseredett, de azt mondtam neki, hogy ami a csövön kifér hagy menjen és végül összejött a dobogó - zárta Juhász Sándor.

Elsőéves junior birkózónk, így 2014 után újra felnőtt magyar bajnoki érmet szerzett a diósgyőri birkózásnak. Hét évvel ezelőtt, jelenlegi edzőjének fia, Juhász Bence volt harmadik, és Deák Bárdos Mihály második a felnőttek közt.