- Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a DVTK játékosa lettem. Természetesen eddig sem volt ismeretlen számomra a DVTK, hiszen mindig jó érzéssel látogattam ide, ellenfélként is élvezet ebben a párját ritkító hangulatban játszani - nyilatkozta Bertus Lajos. - Kedden reggel érkeztem, alaposan megvizsgáltak a DVTK Medicalban, majd aláírtam a szerződésem. Most a feleségemmel és a hároméves kisfiammal olyan lakást keresünk, ami otthonunkká válhat a jövőben. Szerdán pedig már együtt edzek a csapattal, pénteken pedig reményeim szerint játszani fogok a Mezőkövesd elleni felkészülési mérkőzésen. Egy ideje benne volt a pakliban a Diósgyőrbe igazolásom, ezért figyelemmel kísértem a csapat játékát, ha a meccset nem tudtam megnézni, az összefoglalót akkor sem hagytam ki. Az látszik, hogy nehéz bajnokság vár ránk, ráadásul minden csapat a DVTK és a Vasas ellen akarja megmutatni tudása legjavát. Véleményem szerint a keret alkalmas arra, hogy megküzdjön a feladattal, és feljutással zárjuk a bajnokságot.

- Az első hat fordulót követően a szakmai stábbal elemeztük a jelenlegi helyzetünket. Sérülések és betegség miatt hat játékosunkat kellett nélkülözni, ami nagyon magas szám. Úgy döntöttünk, hogy a keretet tovább erősítjük egy rutinos középpályással - mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Bertus Lajos személyében egy rendkívül labdabiztos, tapasztalt játékos érkezett, aki több poszton is remek teljesítményre képes, a középpálya közepén és szélén egyaránt bevethető, de akár támadóként is pályára lehet küldeni. A diósgyőri közeget még szoknia kell, ám az öltözőt az első pillanattól magáénak érezheti, hiszen a meghatározó játékosaink közül korábban együtt futballozott Molnár Gáborral, Könyves Norberttel, Szeles Tamással és Eperjesi Gáborral, míg dolgozott Nagy Márton masszőrrel, Lugos József videoelemzővel. És én is voltam edzője. Azt várom tőle, hogy a játék ritmusának meghatározásával segítse a csapatot a mérkőzés kézben tartásához. És ne felejtsük el a bal lábát sem, Molnár Gábor méltó vetélytársat kapott a pontrúgások elvégzésénél.


Bertus Lajos Kecskeméten született, ott is kezdett focizni. Szivics Tomiszláv küldte először pályára az élvonalban még 19. születésnapja előtt, éppen a DVTK ellen. Fiatalon a labdarúgás mellett futsalozott, meghívták az U21-es válogatottba is. Legnagyobb sikerét a kecskeméti csapattal aratta, 2011-ben ő is magasba emelte a Magyar Kupát.
Eddigi pályafutása meghatározó klubjába, Paksra rövid felcsúti kitérőt követően igazolt 2014-ben, ahol éveken keresztül alapembernek számított. 2019 tavaszán és őszén Mezőkövesden játszott, majd visszatért Paksra. Az idei bajnokságban csak egyszer kapott lehetőséget az élvonalban, de játékban van, a második csapatban három találkozón két gólt szerzett. Az átigazolási szezon utolsó napján a DVTK kivásárolta élő szerződéséből, így Diósgyőrben folytatja pályafutását.

Bertus Lajos kedden megfelelt a minden részletre kiterjedő orvosi vizsgálaton, ezt követően aláírta szerződését, és szerdán csatlakozik új társaihoz.

Névjegy

Név: Bertus Lajos
Születési idő: 1990. szeptember 26.
Születési hely: Kecskemét
Poszt: középpályás
Mezszám: 8

Sikerei
Magyar Kupa-győztes (2010/2011, Kecskeméti TE)
NB I.-es mérkőzés/gól/gólpassz: 269/21/45

Pályafutás
2021/2022 Diósgyőri VTK  (NB I).)
2021/2022 nyár Paksi FC (NB I.) 1/0/0
2021/2022 nyár Paksi FC II (NB III.) 3/2
2020/2021 Paksi FC (NB I.) 29/0/6
2019/2020 tavasz Paksi FC (NB I.) 15/0/0
2019/2020 ősz Mezőkövesd Zsóry FC (NB I.) 3/0/0
2018/2019 tavasz Mezőkövesd Zsóry FC (NB I.) 12/0/1
2018/2019 ősz Paksi FC (NB I.) 18/1/6
2017/2018 Paksi FC (NB I.) 31/6/9
2016/2017 Paksi FC (NB I.) 32/2/8
2015/2016 Paksi FC (NB I.) 33/3/6
2014/2015 Paksi FC (NB I.) 30/3/5
2013/2014 Puskás Akadémia FC (NB I.) 7/0/0
2012/2013 Kecskeméti TE (NB I.) 8/1/0
2011/2012 Kecskeméti TE (NB I.) 23/3/3
2010/2011 Kecskeméti TE (NB I.) 16/1/1
2009/2010 Kecskeméti TE (NB I.) 10/1/0
2008/2009 Kecskeméti TE (NB I.) 1/0/0
2003-2008 Kecskeméti TE utánpótlás

A DVTK nyári igazolásai 2021/2022