A Kiskunfélegyházán rendezett versenyen lehetett kvalifikálni a szeptember 19-25 között megrendezésre kerülő WUAP világbajnokságra, amelyre minden diósgyőri erőemelő indulási jogot szerzett.

Jablonovszkyné Juhász Gabriella a masters 2 kategóriában ezüstérmet nyert csakúgy, mint Sütő Imre a masters 1, és Tóth Marcell a junior versenyben. Szintén második helyen végzett Tóth Zsolt, aki megjavította a masters 2-es kategória országos csúcsát, amit később viszont még feljebb tornáztak. Mészáros László 270 kilogrammos eredményével megnyerte az elit kategória versenyét és az abszolút kategória küzdelmet is. Oláh Zsolt a masters 1 versenyébenben a negyedik lett.

- Mindenkinek egy felmérő verseny volt a mostani a közelgő világbajnokságra, amin belőttük a kezdőfogásokat - értékelte Mészáros László, szakosztályvezető a kiskunfélegyházi versenyt.

A többszörös világbajnokunk elmondta, hogy könnyednek érezte a 270 kg-os súlyt, és kezd visszatérni a formája a makacs hátizom sérülését követően, aminek fényében bizakodva várja a hazai világbajnokságot.

- Miskolcon, a vb-n mindkét kategóriában (masters és open) szeretnék elindulni és világcsúcsot nyomni. A szakosztály részéről reálisan még két éremre látok esélyt, ami egy második és egy harmadik hely lehet.

A világcsúcs az említett masters kategóriában 245 kg, míg az openben Mészáros László 280 kilogrammos eredménnyel birtokolja a világ legjobb eredményét.

Eredmények

Master 2 kat.

Jablonovszkyné Juhász Gabriella 2. helyezés

Masters 1 kat.

Sütő Imre 140kg 2. helyezés

Oláh Zsolt 125kg 4. helyezés

Junior kat.

Toth Marcell 110kg 2. helyezés

Masters 2 kat.

Toth Zsolt 125kg 2. helyezés

Elit és abszolút kat.

Mészáros László 270kg 1. helyezés