A Bükfürdő Kupa U15-ös fiú versenye a páros verseny küzdelmeivel vette kezdetét, ahol Fischer Csaba és Kopcsó Levente duója képviselte a DVTK-t. A diósgyőri kettes az első fordulóban 3:0-s győzelemmel kezdett egy mohácsi páros ellen és jutott tovább. A legjobb 16 között soltvadkerti páros következett, akiktől 3 szettben kapott ki kettősünk.

Az egyéni verseny küzdelmeiben a 78 indulót három és négy fős csoportokra osztották, ahonnan a győztesek kerülhettek fel a főtáblára alanyi jogon vagy bejátszásban. Fischer Csaba magabiztosan, szettveszteség nélkül nyerte csoportja mindkét meccsét és került fel a 32-es főtáblára, ahol az első körben szenvedett vereséget. Kopcsó Levente második helyen zárta kvartettjét, amiben a csoportgyőztes ellenfelétől döntő játszmában kapott ki, így éppen nem jutott tovább csakúgy, mint a nagyon fiatal Koruzs Dávid, aki negyedik lett saját csoportjában, de javított az U13-asok közt. A fiatalabbik korcsoport versenyében hasonló lebonyolításban körbeverés után, jobb poén aránnyal, jutott főtáblára a diósgyőri versenyző. Koruzs a legjobb 32 között végül három szoros játékban szenvedett vereséget, szegedi ellenfelétől.

Vasárnap rendezték az U19-es kategória versenyszámait, ahol Krebs Levente képviselte a DVTK-t három számban is. A vegyes páros küzdelmeiben Krebs kecskeméti párjával döntő játszmára kényszerült az első fordulóban, amit elveszítettek. A férfi páros küzdelmeiben testvérével, Krebs Bálinttal állt asztalhoz, akivel első mérkőzésüket 3:0-ra, második találkozójukat pedig négy szettben nyerték. A negyeddöntőben a Wei - Kizakisz duó következett, akiktől 3:1 arányban szenvedtek vereséget, így éppen lemaradtak az éremről. Az egyéni küzdelmei hasonlóan zajlottak. Krebs Levente két sima győzelemmel könnyedén jutott el a legjobb nyolc közé, ahol 4:0 arányban kapott ki az Ambrus Akadémia versenyzőjétől.

András Miklós szakosztályvezető: Gratulálok a Fiúknak, régen volt ilyen, hogy 4 miskolci versenyző indult a korosztályos Magyar bajnokságon! Sajnos érmet most nem tudtak szerezni, de bízom benne, hogy ez is belátható távolságban van már. Nagy segítség lesz ha be tudunk majd költözni az új terembe, ahol a nap 24 órájában lehet majd pingpongozni. Az biztos, hogy nincs más megoldás, ha valaki eredményt akar elérni, munka, munka és még több munka! Hajrá!