Egymás ellen
A DVTK és a Szeged-Csanád Grosics Akadémia még soha nem találkozott egymással, de a DVTK már számtalan bajnoki mérkőzést játszott Szegeden különböző klubok ellen.
Ezek közül kettőt érdemes kiemelni.
A 1921/1922-es Kerületi bajnokságban a DVTK a DAC előtt nyerte meg a Miskolci alosztály küzdelmeit, majd az Északi kerület döntőjében 4:2 arányban verte a Hatvan AC-t, amivel részvételi jogot szerzett a Vidéki döntőben történő szereplésre. A negyeddöntőben Tatabányai SC (3:1), az elődöntőben a Debreceni KASE (1:0) sem jelentett akadályt, így a döntőben létrejött a Szegedi AK - DVTK mérkőzés. A Szegenyák - Chvojka, Posteiner - Müller, Ferenci, Klemenik - Páva, Ibos, Csapkay, Presovszky I, Presovszky II összeállítású DVTK-ban Csapkay Károly duplázott, azonban ez kevésnek bizonyult a jó napot kifogó szegedi támadósor öt góljával szemben.
Frissebb és örömtelibb emlék az 1990/1991-es idényt lezáró osztályozó. 1991. június 22-én az NB II. Keleti-csoportban második helyen végző DVTK találkotott az NB I. 13. helyezettjével, Szeged SC-vel. A párharc első felvonásán Palicskó Tibor a Knotz - Bém, Parkhomenko, Kertész, Budai - Molnár I., Vitelki, Leskó - Tóth Gy. Svistun, Váczi B. csapatot küldte pályára a Felső Tisza-parti Stadionban, ahová a diósgyőri szurkolók jó része különvonattal érkezett. A hazaiak szerezték meg a vezetést, amit Váczi Béla még az első félidőben kiegyenlített. A szünet után megszerezhette volna a vezetést a DVTK, ám Váczi kihagyta a büntetőt, azonban Molnár István 87. percben lőtt góljával mégis a DVTK várhatta előnnyel a visszavágót. (Ahol az első meccsen kiállított Cigan ugyan vezetést szerzett a szegedieknek, de Leskó Zoltán bebiztosította a feljutást. Ezzel véget ért a klubtörténet leghosszabb másodosztúlyú időszaka, és kezdetét vette a hatalmas örömünnep.)
Legutóbb 2004. márciusában járt tétmérkőzésen a DVTK Szegeden, és akkor 2-1-re győzött az FC Szeged ellen. Őze Tibor szakmai igazgató Nagy Z. - Tejnóra, Gáspár, Horváth T., Crnomarković - Halgas, Kenesei Z., Vitelki Binder (Hompoth, 55.) - Kovacsics (Kasza, 80.), Faragó összetételű csapata Kovacsics Károly góljával került előnybe, majd a hazai egyenlítést követően a csereként beállt Kasza Gábor közvetlenül a lefújás előtt a győztes gólt is megszerezte.
Az eddig lejátszott másodosztályú (II. Liga, NB B, NB II., NB I/B) Szeged - Diósgyőr mérkőzések
Szegedi AK/SZEOL AK/Szeged SC/
- 1985/1986
1986. 5. 14. SZEOL-Délép SE - Diósgyőri VTK 2:2 - 1986/1987
1987. 3. 22. SZEOL-Délép SE - Diósgyőri VTK 3:3 - 1987/1988
1987. 11. 15. Szeged SC - Diósgyőri VTK 4:1 - 1988/1989
1989. 3. 5. Szeged SC - Diósgyőri VTK 0:0 - 1989/1990
1989. 9. 24. Szeged SC - Diósgyőri VTK 1:1 - 1993/1994
1993. 10. 9. Szeged SC - Diósgyőri FC 0:0 - 2003/2004
2004. 3. 13. FC Szeged - Diósgyőri VTK 1:2
Szegedi VSE
- 1962/1963
1962. 9. 9. Szegedi Vasutas SE - Diósgyőri VTK 0:0
Szegedi Dózsa
- 1989/1990
1989. 11. 19. Szegedi Dózsa SE - Diósgyőri VTK 2-3
Osztályozó az NB I.-ért
- 1990/1991
1991. 6. 22. Szeged SC - DIósgyőri VTK 1-2 G.: Váczi B., Molnár I.
1991. 6. 30. Diósgyőri VTK - Szeged SC G.: Leskó
Az eddig lejátszott élvonalbeli Szeged - Diósgyőr mérkőzések
Szegedi AK/SZEOL AK/Szeged LC
- 1940/1941
1941. 5. 11. Szegedi AK - DiMÁVAG 4:1 - 1941/1942
1942. 6. 21. Szegedi AK - DiMÁVAG 6:4 - 1942/1943
1942. 12. 6. Szegedi AK - DiMÁVAG 5:2 - 1945/1946
1945. 11. 25. Szegedi AK - DVTK 1:1 - 1951
1951. 10. 21. Szegedi Petőfi - DiVasas 2:2 - 1976/1977
1977. 6. 11. SZEOL AK - DVTK 3-0 - 1977/1978
1977. 11. 16. SZEOL AK - DVTK 2-2 - 1981/1982
1981. 9. 5. SZEOL AK - DVTK 0-2 - 1983/1984
1983. 9. 24. SZEOL AK - DVTK 0-0 - 1999/2000
Szeged LC - DFC (A Szeged visszalépése miatt nem játszották le)
SZEAC/SZEOL
- 1954
1954. 11. 3. Szegedi Haladás SK - Diósgyőri Vasas SK 3:0 - 1957/1958
1958. 3. 9. Szegedi EAC - Diósgyőri VTK 1:1 - 1959/1960
1960. 5. 8. Szegedi EAC - Diósgyőri VTK 2:3 - 1960/1961
1961. 4. 23. Szegedi EAC - Diósgyőri VTK 1:1 - 1963
1963. 9. 8. Szegedi EAC - Diósgyőri VTK 0:2 - 1964
1964. 7. 22. Szegedi EAC - Diósgyőri VTK 1:0 - 1967
1967. 4. 3. Szegedi EAC - Diósgyőri VTK 2:2 - 1968
1968. 4. 14. Szegedi EAC - Diósgyőri Vasgyárak TK 3:3 - 1970/1971
1970. 9. 20. Szegedi EOL - Diósgyőri Vasgyárak TK 0-1 - 1972/1973
1973. 6. 20. Szegedi EOL - Diósgyőri Vasgyárak TK 2-1 - 1975/1976
1976. 6. 2. Szegedi EOL SC - Diósgyőri Vasgyárak TK 2-1
Szegedi VSE
- 1941/1942
1942.02.22. Szegedi VSE - DiMÁVAG 2:2 - 1942/1943
1943.09.26. Tisza Vasutas SE - DiMÁVAG 5:1
Szegedi Honvéd
- 1951
1951. 9. 2. Szegedi Honvéd - Diósgyőri Vasas 2:1 - 1952
1952. 8. 31. Szegedi Honvéd - Diósgyőri Vasas 1:0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Alapítva: 2011
Klubszín: kék-fekete
Élvonalbeli idények: 0
Legjobb eredmény: NB II. 7. helyezett (2014/2015)
Először az országos másodosztályban: 2011/2012
Másodosztályú idények: 8
Folyamatosan az NB II.-ben: 2019 óta
Ugyan a szegedi labdarúgás több, mint egy évszázados múltra tekint vissza, a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát csak 2011-ben alapították. A klub tulajdonosa a Szeged-Csanádi egyházmegye. Az első évben a Kisteleki TE jogán indult az NB III-ban a KITE-Szeged néven, és rögtön feljutottak a másodosztályba. Azóta két év kivételével ott szerepelnek (a kiesést követően a 2013/2014-es és a 2018/2019-es idényben egyből visszajutottak).
Az előző bajnokságot a 10. helyen zárták, legeredményesebb játékosuk a 7 gólos Gajdos Zsolt lett.
Merkantil Bank Liga 2021/2022
Összesített tabella
5. Szeged 10 5 2 3 13-6 7 17
7. DVTK 10 4 5 1 17-12 5 17
Hazai tabella
3. DVTK 5 3 2 0 11-5 6 11
11. Szeged 4 2 1 1 6-2 4 7
Idegenbeli tabella
2. Szeged 6 3 1 2 7-4 3 10
6. DVTK 5 1 3 1 6-7 -1 6
Eredmények
- forduló: Békéscsaba - Szeged 0-1
- forduló: Szeged - III. Kerület 3-0
- forduló: BMTE - Szeged 1-1
- forduló: Dorog - Szeged 1-0
- forduló: Szeged - Tiszakécske 1-1
- forduló: Haladás - Szeged 1-0
- forduló: Szeged - Szentlőrinc 0-1
- forduló: Budaörs - Szeged 1-4
- forduló: Szeged - Soroksár 2-0
- forduló: Ajka - Szeged 0-1
A legutóbbi fordulóban a Molnár F. - Ódor, Temesvári, Pejovics, Kővári R. - Simon Á., Kovács M. - Horváth K. (Lestyán, 92.), Kóródi (Gajdos, 68.), Gréczi (Germán 92.) - Haruna (Daru, 83.) összeállításban játszottak.
Házi góllövőlista
5 gólos
Haruna Jammeh
2 gólos
Germán Tamás
Gréczi Márton
1 gólos
Dobos Áron
Gajdos Zsolt
Kóródi Nándor
Temesvári Attila
Tóth Gábor
Sárga lap
3 sárga lap
Simon Ádám
2 sárga lap
Farkas Aurél
Tóth Gábor
Nyári játékosmozgás
Érkezett
Bojtos Tamás (HFC, kölcsönből vissza)
Daru Bence (Csákvár)
Farkas Aurél (Nyíregyháza)
Horváth Krisztofer (Torino FC, kölcsönben),
Kovács Milán (Vasas, kölcsönben)
Molnár-Farkas Tamás (Szolnok)
Temesvári Attila (Bp. Honvéd)
Vári Barnabás (Győr)
Távozott
Deák István (Mosonmagyaróvár)
Miroslav Grumić (szerb-magyar, Szentlőrinc)
Horváth Marcell (Kelen SC)
Moga Sergiu (Hajdúszoboszló)
Oláh Gergő (Kisvárda II)
Rózsahegyi Dominik (Makó)
Szilvási Péter (Sényő)
Varga Bence (MTK, kölcsönből vissza)
Varga Szabolcs (Békéscsaba)
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia kerete
Kapusok
24 Ásványi Balázs (HUN) 2001.05.13.
12 Molnár-Farkas Tamás (HUN) 1989.11.29.
0 Takács János (HUN) 2000.05.12.
Mezőnyjátékosok
3 Bitó Martin (HUN) 2001.01.18.
9 Daru Bence (HUN) 1994.06.05.
17 Dobos Ádám (HUN) 2000.06.08.
99 Dobronoky Viktor (HUN) 2002.12.28.
14 Farkas Aurél (HUN) 1994.03.31.
11 Gajdos Zsolt (HUN, UKR) 1993.02.04.
7 Germán Tamás (HUN) 1987.03.16.
71 Gréczi Márton (HUN) 2000.07.10.
18 Horváth Krisztofer (HUN) 2002.01.08.
0 Illés Rihárd (HUN, UKR) 2002.03.21.
94 Jammeh, Haruna (GAM, HUN) 1991.06.02.
77 Jovanović, Alexandar (SRB, HUN) 1984.10.26.
70 Kóródi Nándor (HUN) 1999.08.15.
55 Kovács Milán (HUN) 1999.09.24.
27 Kővári Róbert (HUN) 1995.11.23.
48 Lestyán Lionel (HUN) 2002.05.31.
22 Mohl Dávid (HUN) 1985.04.22.
16 Murár András (HUN) 2005.01.13.
2 Ódor Máté (HUN) 2001.04.29.
6 Pejović, Danilo (SRB, HUN) 1998.06.21.
46 Simon Ádám (HUN) 1990.03.30.
15 Temesvári Attila (HUN) 2000.06.03.
4 Tóth Gábor (HUN) 1987.03.26.
0 Vári Barnabás (HUN) 1987.09.15.
A kispadon
Dragan Vukmir 1978. augusztus 2-án született Jugoszláviában. Labdarúgóként hazáján kívül mintegy másfél évtizedet játszott a magyar élvonalban (egy év kínai kitérővel), magára öltötte az FTC, a DVSC, a Honvéd és az MTK mezét is. Egyszeres válogtott, háromszoros magyar bajnok, háromszoros kupagyőztes. Vezetőedzőként Bicskén mutatkozott be, 2020 legvégén nevezték ki a Szeged élére.
A mérkőzés helyszíne
A mérkőzésnek a szegedi Szent Gellért Fórum ad otthont.