Október 5-én, a felnőtt csapatok esti rangadója előtt az U23-as együttesek is összecsaptak, ahol is a nagyok mérkőzéséhez hasonlóan a pécsiek hagyhatták el győztesen a parkettet.

Női Amatőr NB I. Piros Csoport - 2. forduló

NKA Universitas PEAC - DVTK U23 74-52 (15-19, 20-7, 13-9, 26-17)

Pécs - Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Játékvezetők: Fodor, Farkas

NKA Universitas PEAC: Drávecz 8, Halmágyi 10, Kötő 7/3, Laczkó 9/3, Csényi 3/3. Csere: Nagy 12/3, Orbán 7/3, Bojtár 3, Tőczik 15/3. Vezetőedző: Vilipics-Kmézics Daliborka
DVTK U23: Márkusz 8/3, Oláh 9, Bacsó 10, Suhajda 6/6, Vég-Dudás 10. Csere: Tóth 5/3, Balla 4, Király, Nagy. Vezetőedző: Ábrahám Márta

Ábrahám Márta: Nagyon kevés időnk volt az elmúlt hetekben együtt edzeni, ez meg is látszott a mai mérkőzés teljesítményén, főként az első félidőben. Nyilván olyan paraméterekben kértem félidőben a lányokat, hogy próbáljanak fejlődni, ami nem feltétlenül az előttünk lévő egy hónapnak a munkáját kellett volna tükrözze, hanem leginkább olyan kvalitások, amik végül is minden játékosban benne kell legyenek. Azt gondolom, hogy a második félidő ennek jegyében zajlott, és ennek is volt betudható, hogy kevesebb pontot kaptunk, közel egyenlő félidőt játszottunk a hazaiakkal.

Október 10-én, vasárnap a Pasaréti Sportcentrumban a Vasas Akadémia látta vendégül a diósgyőrieket. Az piros-kékek második csapata ellen egy végig izgalmas, kiegyenlített találkozón, hosszabításban sikerült diadalmaskodnia a piros-fehéreknek.

Női Amatőr NB I. Piros Csoport - 3. forduló

Vasas Akadémia - DVTK U23 53-57 (15-12, 10-18, 13-9, 11-10, 4-8)

Budapest - Pasaréti Sportcentrum
Játékvezetők: Hervay, Hartai

Vasas Akadémia: Van Rijs D. 8, Gelei K. 11, Tóbel L. 6, Kádár O. 7, Nagy L. 5. Csere: Bartos B., Siklós D. 2, Van Rijs L. 4, Aho T., Hámori B. 10. Vezetőedző: Igor Skocovski
DVTK U23: Márkusz 10, Bacsó 10, Suhajda 11, Vég-Dudás, Tóth F. 12. Csere: Szabó, Tóth, Hajdú, Pomázi 2, Balla, Király, Oláh 12. Vezetőedző: Ábrahám Márta

A szeptemberi serdülő rajt után kezdetét vette a bajnokság a junior és a kadet főtáblán, valamint a gyerek bajnokságban is. Akadémia "A" csapataink hibátlanok voltak a héten.

U18 junior - Főtábla alapszakasz - 1. forduló

2021.10.09. Miskolc - Generali Aréna
DVTK Akadémia "A" – Zsíros Akadémia Kőbánya 88-75 (20-22, 23-16, 32-17, 13-20)
 

U16 kadet - Főtábla alapszakasz - 1. forduló

2021.10.08. Miskolc - Generali Aréna
DVTK Akadémia "A" – Kecskeméti KA "A" 64-58 (13-16, 16-15, 15-13, 20-14)
 

U12 gyerek - 2. régió Észak-Kelet B csoport - 1. forduló

2021.10.09. Tiszaújváros - Széchenyi Általános Iskola 
DVTK Akadémia "A" - DVTK-ÉLKSK Tiszaújváros 94-12 (26-0, 32-6, 18-4, 18-2)
Egri Kék Oroszlánok - DVTK Akadémia "A" 29-92(6-24, 5-27, 10-21, 8-20)
DVTK-ÉLKSK Tiszaújváros - Egri Kék Oroszlánok 42-64 (11-16, 16-8, 6-18, 9-22)
 

U12 gyerek - 2. régió Észak-Kelet C csoport - 1. forduló

2021.10.09. Sátoraljaújhely - Városi Sporcsarnok 
DVTK-ÉLKSK Zemplén - Fürge Gyík DSE 72-28 (8-6, 34-6, 12-6, 18-10)
MEAFC Struccolók - DVTK-ÉLKSK Zemplén 55-53 (13-12, 19-16, 9-10, 10-13)
 

U12 gyerek - 2. régió Észak-Kelet D csoport - 1. forduló

2021.10.09. Miskolc - Zrínyi Ilona Gimnázium
Miskolci Sportiskola Kossuth - DVTK Akadémia "B" 43-68 (10-17, 15-19, 12-11, 6-21)
DVTK Akadémia "B" - MEAFC Kossuth 26-37 (4-4, 9-12, 0-8, 13-13)
 
Borítóképen: NKA Universitas PEAC - DVTK U23 (fotó: hunbasket.hu)