Mivel a kosarasok új otthonának, a DVTK Arénénak a munkálatai szeptember-október hónapokban fejeződtek be, így csapatunk az eltelt hét fordulóból hatszor idegenben lépett pályára, csak a TFSE-MTK csapata látogatott bajnoki mérkőzésen Miskolcra.

A hét összecsapáson négy győzelem mellett három vereség az eddigi mérleg, ezzel jelenleg a tabella ötödik helyén áll a piros-fehér csapat. Az idegenbeli mérleg ötven százalékos, hisz a Győr, a Cegléd és a Szigetszentmiklós mellett vereséget szenvedett a csapat a Ludovika, a PEAC és a BEAC gárdájától is. Itthon az egy darab mérkőzésen a TFSE-MTK ellen elért győzelem száz százalékos teljesítményt jelent.

A dobott pontok tekintetében jól áll a csapat, hisz az 553 pontnál csak a két éllovas, a Sopron Basket és az Atomerőmű KSC Szekszárd szerzett több pontot, ám a bajnokságban nyolc gárda is kevesebb kapott ponttal tudtak lehozni eddigi mérkőzéseit (a VBW CEKK Cegléd - TFSE-MTK mérkőzést a héten rendezik meg, így ők csak hat lejátszott mérkőzéssel szerepelnek a tabellán).

Tippmix Női NB I. A csoport - Tabella

HELY CSAPAT M GY V DP KP
1. Sopron Basket 7 7 0 558 357
2. Atomerőmű KSC Szekszárd 7 7 0 604 436
3. NKA Universitas PEAC 7 6 1 535 473
4. Ludovika-FCSM Csata 7 5 2 518 439
5. DVTK 7 4 3 553 493
6. UNI Győr MÉLY-ÚT 7 4 3 504 484
7. ELTE BEAC Újbuda 7 3 4 433 493
8. VBW CEKK Cegléd 6 3 3 329 384
9. TFSE-MTK 6 1 5 348 440
10. Vasas Akadémia 7 1 6 422 489
11. BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 7 0 7 403 560
12. PINKK Pécsi 424 7 0 7 413 572

 

 

Egyéni teljesítmények

Az eddig eltelt mérkőzéseken kimagaslóan a legjobb teljesítmény-indexet hozta a DVTK angol centere, Cheridene Green. Mindamellett, hogy 31.29-es VAL értékével közel öt ponttal jobb a második helyezett pécsi Chelsea Nelsonnál, övé a legjobb átlag a szerzett pontok,  támadólepattanók és az összes lepattanó tekintetében is. Említést érdemel még Kravjánszki-Medgyessy Dóra negyedik legjobb gólpassz átlaga és Cheridene negyedik legjobb védő lepattanó átlaga is.

Tippmix Női NB I. A csoport - Top 10 legjobb egyéni teljesítmény

1. Cheridene Green (DVTK) – 31.29 VAL
2. Chelsea Nelson (NKA Universitas PEAC) – 26.43 VAL
3. Kiss Virág (NKA Universitas PEAC) – 26.17 VAL
4. Lauren Manis (VBW CEKK Cegléd) – 26.00 VAL
5. Nikolina Milic (Atomerőmű KSC Szekszárd) – 25.29 VAL
6. Határ Bernadett (Sopron Basket) – 21.71 VAL
7. Nevena Jovanovic (Sopron Basket) – 21.00 VAL
8. Lelik Réka (Ludovika-FCSM Csata) – 20.57 VAL
9. Gereben Lívia (Atomerőmű KSC Szekszárd) – 20.33 VAL
10. Cyesha Goree (Atomerőmű KSC Szekszárd) – 20.28 VAL

Forrás: wbasket.hu