NB III., Keleti csoport, 17. forduló

2021. november 14., vasárnap
11:00
DVTK tartalék - Hidasnémeti VSC

Vezetőedzői várakozás

Zsivoczky Gyula: - A Hidasnémeti folyamatosan az életéért küzd, így csakúgy, mint egy héttel ezelőtt a Törökszentmiklós ellen, most is nehéz találkozó vár ránk. Az előző mérkőzésünk nem a terveknek megfelelően sikerült, amelynek természetesen meg vannak a szakmai okai. Természetesen most javítani szeretnénk, egyértelműen a három pont megszerzése a cél. Korábban a Hidassal játszottunk felkészülési mérkőzést, amit akkor meg tudtunk nyerni. Az ellenfelünk azonban nagyon sokat változott, formálódott, több játékrendszert is alkalmaz. Becsülettel felkészültünk belőlük, de az igazság, hogy a saját futballunkat kívánjuk rájuk erőltetni. Amíg nem rúgunk gólt, gólokat, addig ez egy roppant nehéz találkozó lesz. A keretünkben vannak sérültek, Ivánka Patrik és Asmir Suljic az eltiltását tölti, Csatári Gergő pedig az U19-es válogatottal dolgozik. A vasárnapi összeállításunktől függetlenül azonban számunkra csak a győzelem lehet elfogadható eredmény. 

A bajnokság állása
Hírek a DVTK tartalékról

Helyszín


Az NB III., Keleti csoport 17. fordulójának programja

2021. november 14., vasárnap
11:00
DVTK tartalék - Hidasnémeti VSC
11:00 Újpest FC II - BKV Előre
13:00 Békéscsaba 1912 Előre II - Termálfürdő FC Tiszaújváros
13:00 Salgótarjáni BTC - Putnok FC
13:00 Sényő-Carnifex FC - Jászberényi FC
13:00 Tállya KSE - Debreceni EAC
13:00 DVSC II - Kisvárda Master Good II
13:00 Tiszafüredi VSE - Eger SE
13:00 Füzesgyarmati SK - Törökszentmiklósi FC-Veteriner
15:00 Kolorcity Kazincbarcika SC - Aqua-General Hajdúszoboszló