Roppant szerény érdeklődés mellett sorra maradtak ki a lehetőségek a mérkőzés elején, két perc elteltével Aho Nina talált a gyűrűbe először. Ezután sem nyugodtak meg a csapatok, rendkívül csapkodó volt a játék, Nevena Jovanović a 4. percben szerezte a soproniak első kosarát, melyre Kiss Angelika válaszolt tőle kissé szokatlanul a hárompontos vonalon túlról (5-2). Határ büntetője után Kányási és Fegyverneky léptek pályára, de továbbra is elképesztően sok pontatlanság rontotta a színvonalat, de az edzők nem avatkoztak közbe időkéréssel. Amikor aztán Határ előbb egyenlített, majd a vezetést is megszerezte csapatának, Völgyi Péter megállíttatta a játékot (5-7). Hogy ez milyen jó ötlet volt, azt Hayes kifogástalan középtávoli dobása jelezte, ráadásul az amerikai légiós kisvártatva a büntetővonalról sem hibázott. A negyed hajrájára kiszakadt a gólzsák, itt is ott is négy-négy pont esett, így az első játékrészt megnyerte a DVTK (13-11).

A kétperces pihenőt követően remekül folytatták a játékot a piros-fehérek, hiszen Leslie Vorpahl tökéletes tempódobásával kezdődött a második játékrész, majd Gaye palánk alólijára a nagy kedvvel játszó Hayes válaszol egy akciógóllal. Miután Milica Jovanović keze is elsült távolról, Gáspár Dávid a vendégek vezetőedzője kénytelen volt időt kérni (20-13). Szép egyéni megmozdulás végén Bernáth növelte a hazaiak előnyét, majd öt soproni pont után a montenegrói válogatott szórt egy újabb triplát (25-18). Két Brooks-büntető következett, majd néhány játékvezetői ítélet borzolta a szurkolók idegeit. Egy szépen kivitelezett diósgyőri támadást Kiss fejezett be pontosan, és kisvártatva Green is megvillant, jött is az újabb soproni timeout (29-20). Hiába, mert egy védőlepattanót követő gyors leindításból újra Angi volt eredményes. A vendégek N. Jovanović és Williams révén zárkózott a Sopron, a hazai csapat időt kért (31-25). Green találatára Varga Alíz válaszolt, majd Kányási dobta be a büntetőit. A félidő eredményét Fegyverneky alakította ki egy hárompontossal (35-30).


A térfélcserét követően Határ kezdte a pontgyártást a büntetővonalról, Green reagált erre a túloldalon. A soproni center akcióból is betalált, ezúttal is Cheridene válaszolt (39-34). Négy vendégegység után kifejezetten jól jött Bernáth duplája, de Williams labdaszerzése és könnyű kosara időkérésre késztette a hazaiakat (41-40). Gaby Williams egy pontja az egyenlítést jelentette a zöld mezeseknek, nem sokáig örülhettek ennek, mert Green mindkettő büntijét bedobta. Határ is így tett, válaszként Bernáth emelt a gyűrűbe egy nagyszerű hármast, majd Keyona tett hozzá egy újabb pontot (47-43). A negyed hajrája Hayes újabb csodaszép kosarával indult, majd Aho tökéletes tempójával folytatódott. Gaye faragott a látogatók hátrányán, de ezt a negyedet is megnyerte a Diósgyőr (51-45).

A 31. perc nem hozott újabb kosarat, a következő is csak egyet, azt Határ szerezte. A DVTK akciói nem sikerültek ebben a periódusban, gyorsan el is olvadt az előnye (51-51). Völgyi Péter egy időkéréssel igyekezett felrázni a csapatát, de csak nem akart megszületni az első diósgyőri kosár a negyedben. A befagyott eredményjelző táblát Fegyverneky frissítette a 37. percben, majd Brooks duplázta meg csapata előnyét (51-55). Green végre beköszönt, de Határ 2+1-es akciójával a Sopron tett újabb lépést a győzelem megszerzése felé (53-57). Milica Jovanović büntetői éltették a hazai reményeket, bő másfél perc volt hátra a mérkőzésből. Fegyverneky hármas kísérlete kimaradt, Határ szedte le a lepattanót, majd ő fejezte be az újabb akciót (55-59). A játékvezetők videózás után sportszerűtlen hibát fújtak Brooks ellen, Aho Nina azonban csak egy büntetőt értékesített. Az oldalvonalról hozta játékba a labdát a DVTK, Bernáth hármas kísérlete kimaradt, a másik oldalon Gaby Williams varrta el a szálakat a büntetővonalról (56-61). 

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 10. forduló

DVTK - Sopron Basket 56-61 (13-11, 22-19, 16-15, 5-16)

Miskolc, DVTK Aréna, 400 néző. Játékvezetők: Praksch Péter, Frányó Péter, Goda László.
DVTK: Vorpahl 2, Aho 5, Hayes 11, Kiss A. 7/3, Green 12. Csere: Kányási 2, M. Jovanović 10/6, Tóth F., Bernáth 7/3. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Sopron Basket: January, Williams 7, N. Jovanović 9/3, Varga A. 4, Határ 21. Csere: Fegyverneky 5/3, Gaye 6, Brooks 9. Vezetőedző: Gáspár Dávid.
Kipontozódott: Aho a 40. percben.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva böngészhető.


Edzői értékelések

Völgyi Péter: - Az első félidőben tompán játszott a Sopron, a külső dobásaik nem úgy sikerültek, ahogy szoktak. Mi rendbe raktuk a gyűrű alatti védekezésünket, és ennek meg is volt az eredménye. A második félidőben sokáig tartani tudtuk a védekezésünket, de a negyedik negyedben olyan eladott labdáink lettek, amelyeket már nem visszafutással hárítani és sorra kaptuk a könnyű kosarakat. Igazából harminöt percig bírtuk ezt a nyomást, ami nem rossz. Nehéz sorozatban voltunk, ez a negyedik nagyon nehéz mérkőzésünk Európa Kupás, illetve Euroligás ellenféllel szemben. Elégedett vagyok a lányok védekezésével, de összességében megérdemelten nyert ma a Sopron.