- Édesapád felnőtt válogatott volt, játszott a Bajnokok Ligájában, hét magyar bajnoki címet nyert. Egyértelmű volt, hogy igyekszel a nyomdokaiba lépni?

- Hatéves voltam, amikor elkezdtem futballozni - emlékezett vissza a kezdetekre Komlósi Bence. - Akkor költöztünk Debrecenből Kazincbarcikára, ahol gyorsan előkerült a labda. Természetesen apa is szerette volna, ha focizok, és így visszagondolva nem is volt más lehetőségem. Kazincbarcika után játszottam a Sajóvölgye Focisuliban, ahonnan Diósgyőrbe kerültem. Most pedig már a negyedik szezonomat kezdtem piros-fehér szerelésben.

- Korábban viszont többnyire elkerültek a válogatott meghívók.

- Még U15-ös koromban voltam egy bővebb kiválasztón, de természetesen össze sem lehet hasonlítani azzal, ami az elmúlt időszakban történt velem.

- Most értél meg rá?

- Elképzelhető. A viszonylag nyugodt, rendezett életem alaposan megváltozott. Suliba is keveset jártam, mert a válogatott összetartások és a mérkőzések miatt az ősz első részében sokat voltam távol. Félreértés ne essék, ez nem panasz, mert nagyon boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam a korosztályos válogatottban.

- Méghozzá nagyon sok alkalommal.

- Így van. A Telki Kupán, majd az oroszok és a franciák elleni dupla meccsen is szóhoz jutottam, nagyon bízom benne, hogy ez a jövőben is így lesz. A csapattársaktól, az ellenfelektől és az edzőinktől is  nagyon sokat tanulhattam, és saját bőrömön is megtapasztalhattam, hogy a nemzetközi szint egészen más, mint egy hazai utánpótlás bajnoki mérkőzés. Jóval gyorsabb a játék ritmusa, fizikálisan erősebbek és gyorsabbak az ellenfelek, amihez természetesen alkalmazkodnom kellett. A pályafutásom szempontjából nagyon hasznos volt ez az időszak.  A jövőben szeretnék a DVTK U19-es csapatának stabil tagja lenni, idővel pedig jó lenne az NB III.-ban is bemutatkozni. A válogatott összetartás után a DVTK-ban még keményebben fogok dolgozni annak érdekében, hogy a jövőben is meghívókat kapjak. Megéreztem, hogy milyen a hangulat és a légkör, és ezt szeretném még nagyon sokszor átélni.

- Hogy képzeljük el Komlósi Bence és Ádám között az apa-fiú futball-kapcsolatot?

- Nagyon sok segítséget kapok tőle, felnézek rá, hiszen nagyszerű játékos volt. Rengeteg hasznos tanáccsal lát el, de csak akkor mondja el a véleményét, amikor kérdezem. Egyáltalán nem akar befolyásolni, engedi, hogy a saját utamat járjam. Én viszont csak több leszek attól, ha megfogadom az intelmeit. Legutóbb Telkiből hazafelé is sokat beszélgettünk. Én is mondtam, Ő is mondta. Tudom, hogy építeni, fejleszteni akar, ha kritikát fogalmaz meg felém, akkor azt is pozitív szándékkal teszi.

- Nehéz egy ismert játékos fiaként futballistának lenni? Sokan vonnak párhuzamot köztetek?

- Diósgyőrben Komlósi Bence vagyok. A válogatottnál is Komlósi Bence vagyok. A csapattársak és az edzők ezt a dolgot egyáltalán nem fújják fel. Talán a közvélemény és a szurkolók gyakrabban hasonlítanak Édespámhoz. Ezzel azonban nekem nem szabad foglalkozni, hiszen annak hosszú távon nem lenne jó vége. Azért dolgozom, hogy én is sikeres labdarúgó legyek, bár az Ő eredményeit nehéz lesz felülmúlni.

Komlósi Ádám szerint nehezen kezdődött a fiával a futball-kapcsolata, hiszen az első néhány évben nemcsak szülőként, hanem edzőként is foglalkozott vele.

- Ez a szereposztás nem volt egyértelműen sikerre ítélve - elevenítette fel a múltat Komlósi Ádám, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia felső szekcióvezetője. - Magam is nehezen kezeltem azt a helyzetet, hogy apa-fiúként elindultunk Barcikán a pályára, aztán ahogy a stadion kapuját átléptük minden átváltozott edző-játékos kapcsolattá. Nyilván egy 8-10 éves kissrác is lassan birkózott meg a szituációval. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a futball szempontjából elváltak az útjaink.

- Ez igaz, de az óvó tekinteted most is rajta van, sőt talán annál egy kicsivel több is.

- A DVTK akadémia felső szekcióvezetőjeként Bence nekem egy játékos a száz közül. Soha nem akartam kivételezni vele, de hátrányos helyzetbe sem hoznám a többiekhez képest. Amikor igényli, akkor segítem a pályafutását, ám sok mindent neki kell megtapasztalnia, ha felnőtt szinten is jó labdarúgó szeretne lenni.

- Mondjuk a korosztályos válogatottnál?

- Büszke vagyok rá. Elsősorban annak örülök, hogy a fiam boldog. Amikor csak tehetem ott vagyok a mérkőzésén, utána pedig közösen kielemezzük a történteket. Mindig örömmel meséli, hogy milyen jó volt a válogatottnál edzeni, játszani, ez pedig biztos, hogy pozitív hatást vált ki belőle a hétközi munka kapcsán is. Egész más lett a kapcsolatunk, de a talán ez az életkori sajátosságokból is adódik. Máshogy kell egy kilenc éves sráchoz, vagy egy tizenhárom esztendős kamaszhoz szólni, mint most, amikor tizenhat évesen érett gondolatai vannak. Természetesen én is változtam, tapasztalatam. Talán én is kezelhetőbb vagyok a korábbi önmagamhoz képest.

- Milyen labdarúgó lehet Komlósi Bence?

- Mint mindenkivel, vele kapcsolatban is fontos az objektivitás, még akkor is, ha a fiamról van szó. Ebben az esetben viszont ettől el kell vonatkoztatni. A fejlődésének jót tett, hogy az U19-es kerethez csatlakozott, az pedig még inkább, hogy folyamatosan részt vehetett a válogatott összetartásain, mérkőzésein. Sokat köszönhet ennek a néhány hónapnak, és Szélesi Zoltán szövetségi edzőnek, aki meglátta benne a lehetőséget. Kemény próbatételeken van túl, de szerintem jól vette az akadályokat. Sokat fejlődött, ez a legfontosabb.

- Az alkata már most adott ahhoz, hogy jó védő legyen?

- 190 centi és 77 kiló. Ha ebből indulunk ki, akkor igen. Rajta múlik minden. Ha kőkeményen fog dolgozni, annak később is meglesz az eredménye. Amikor pályára lép, akkor ott, ha a konditerembe mennek, akkor ott, ha pedig elméleti képzés van, akkor azon a helyszínen kell mindig a maximumra törekedni. Természetesen nagyon szurkolok neki, és ha igényli, akkor segítek is. Egyszer nagyon jó lenne a felnőtt válogatottban látni.

- A mozgalmas őszi idény után volt egy kis idő a pihenésre? Hogy telt a karácsonyi ünnep?

- Szenteste szűk családi körben voltunk, majd Édesanyámat látogattuk meg a gyerekekkel, 26-át pedig Cserépfalun töltöttük Édesapámnál. A hétköznapokhoz képest sokat voltunk együtt, ami szerintem mindenkit feltöltött egy kicsit. Érdekes, de ebben az időszakban nem szeretek sokat enni. Aktív játékosként még fogytam is, most viszont már kicsit oda kell figyelni karáncsony idején. Szerencsére nem csábultam el, de így is nagyszerűen telt ez az időszak. Most még van néhány napunk az új esztendő kezdetéig, ami arra jó, hogy elintézzünk néhány olyan dolog, amely korábban a munka miatt elmaradt. Egyébként én már most várom a január 3-át, amikor ismét munkába állunk. Bőven van előttünk feladat az akadémián, másnap pedig már érkeznek a gyerekek, megkezdjük a közös munkát. Valóban sűrű volt az elmúlt fél év, kellett ez a két-háromhetes pihenés, amit hasznosan töltöttünk el, úgyhogy már várom, hogy ismét a futballal foglalkozhassak.