- Mindenekelőtt menjünk vissza az időben egy kicsit. Májusban neveztek ki a DVTK vezetőedzőjének, hogy emlékszel a kezdetekre szűk hét hónap távlatából?

- Nem volt zökkenőmentes a kezdet, 19 új játékos érkezett. Voltak köztük, akik más csapatból jöttek, voltak, akiket az utánpótlásból hoztunk fel. De nem csak a játékoskeret változott, az új szakmai stábnak is össze kellett állnia. Ez a sok változás mindig hordoz magában veszélyeket. A játékosok nagy részének meg kellet szokniuk, hogy a másodosztály egy teljesen más bajnokság, mint az NB I. Itt minden cm²-ért, minden labdáért meg kell küzdeni. Voltak, akik még életükben nem játszottak ilyen közönség előtt. Mostanra már mindenki megértette, mit jelent a DVTK játékosának lenni.  

- Talán ennek is betudható, hogy a bajnokság elején még hullámzó volt a játék, de a végére ennek nyoma sem volt?

- Valóban. Voltak hullámhelyek és hullámvölgyek, ugyanakkor a rangadókat meg tudtuk nyerni a Vasas, vagy a Nyíregyháza ellen is. Voltak szép eredményeink is, és néhány kevésbé szép. Ténylegesen a Szeged elleni vereség után indult meg a csapat a bajnokságban. A kazincbarcikai kupabúcsú fájó, de ha visszaemlékszünk, akkor egy olyan sorozatban voltunk, amikor minden meccs létfontosságú volt számunkra, ráadásul nagyon sok beteg és sérült játékosunk is volt. A kupameccs után pár nappal fogadtuk az akkor még listavezető Haladást, az is egy fontos rangadó volt és szerencsére akkor is be tudtuk gyűjteni a három pontot. De a Szeged elleni mérkőzésig is tudtunk dominálni több mérkőzésen, Győrben és Békéscsabán is visszajöttünk a kétgólos hátrányból. Összességében sok olyan nyerhető találkozónk volt az elején, amikor csak egy pontot szereztünk, ilyen volt az említett két meccsen kívül a siófoki találkozó is. Sajnos ezek az eredmények sem segítettek abban, hogy a csapat hamarabb formába lendüljön.

- A játék ugyanakkor folyamatosan fejlődött, egyre inkább látszódott, hogy mit szeretnél viszontlátni, és az eredmények is úgy alakultak, ahogy azt a szurkolók, a szakmai stáb és klubvezetés is elvárta.

- Ha négyszer öt mérkőzésre lebontjuk a lejátszott húsz találkozót, akkor azt láthatjuk, hogy az első öt meccsen 53.3%-os teljesítményt produkáltunk, a második ötösben ez 60% volt, a harmadikban 80%, a legutóbbi öt találkozón pedig felmentünk 86.6%-ra. Tehát folyamatosan fejlődött a csapat. Játékban és eredményességben is sokat tudtunk előrelépni az ősz folyamán.

- A bajnokság elején viszonylag sok volt a rotáció egy-egy mérkőzés között, az elmúlt egy-két hónapban viszont egy-egy kivételtől eltekintve mondhatjuk, hogy állandósult a csapat?

- Nem szeretek rotálni, de a sok új játékos miatt kellett egy kis idő nekünk is. Kerestük a megfelelő csapatot, a megfelelő rendszert, de ahogy említettem közbejött több sérülés, és végigsöpört egy betegséghullám is az öltözőben. Sokszor nem is azért rotáltunk, mert rotálni akartunk, hanem szükségállapot volt, ezért szükségmegoldásokat kellett alkalmaznunk. Én az állandóságot jobban szeretem, ez látszik is a legutóbbi mérkőzéseinken, de ha kell akkor természetesen egy-két helyen cserélünk.

- 38 gólt szerzett a csapat a bajnokság első 20 meccsén, ez már majdnem kétgólos átlag, azaz nem sok hiányzik ahhoz, hogy meglegyen az általad is elvárt mennyiség.

- Igen. Mi lőttük a legtöbb gólt, de nagyobb öröm, hogy az ellenfeleknek nem csak két-három támadóra kell készülniük, hanem 12 játékosunk is gólt tudott szerezni, a középpályások és a védők is kivették a részüket a gólszerzésből. De ne felejtsük el, hogy most már a kapott góljaink átlaga is 1 alatt van, ebben is megvan a szerepe mindenkinek, nem csak a védőknek és a kapusnak. A jó helyezés nálam a csapatmunkának köszönhető, természetesen mindig vannak, akik egy-egy góllal eldöntenek mérkőzéseket, vagy valaki bemutat egy bravúrt, de ehhez kellenek a többiek is.

- Már fordulók óta feljutóhelyen van a DVTK, viszont vasárnap este óta átvette a csapat a vezetést is a bajnoki tabellán. Mit jelent ez a csapat számára?

- Természetesen sokat jelent. Budafokon azt mondtam a játékosoknak - kérdezzétek meg őket, ha nem hiszitek el -, hogy ugyanúgy oda kell figyelni a héten, feszesnek kell lenni, mert ha nyerünk a Csákvár ellen, akkor első helyen zárunk! Biztos voltam benne, hogy a Vasas nem fog győzni Ajkán, mint ahogy nekünk sem lesz ott egyszerű dolgunk. Összességében így nyugodtabban tudott elmenni a csapat pihenőre, nyugodtabb a felkészülés is. Ez a helyezés az őszünk megkoronázása, szépen mutatja, hogy honnan indult a csapat és hová érkezett meg. Ez egy jó részeredmény, most ezt kell megtartanunk, de két lábbal állunk a földön. Örülünk a hazai veretlenségnek is, hiszen egy feljutásra pályázó csapatnak hazai pályán minden mérkőzését meg kell nyerni és idegenből is kell hozni győzelmeket. Ha megnézzük az előző éveket a feljutó csapatok is kikaptak minden évben 6-7-8 alkalommal, ez 38 forduló alatt benne van. Ugyanakkor azt hiszem, hogy Illovszky Rudi bácsi mondta, hogy a vereséggel nem kell kalkulálni, az úgyis jön. Szerencsére jól állunk, mert nekünk csak két vereségünk van, ezt kell minél tovább kihúzni. Jól néz ki a tabella, de van még 18 forduló hátra, 54 pontot lehet szerezni, ebből nekünk a lehető legtöbbet kell összegyűjtenünk. Minden mérkőzésen győzelemre kell játszani, gyűjtögetni kell a pontokat, és meglátjuk, hogy ez mikor-mire lesz elég.

- A Merkantil Bank Liga egy speciális bajnokság, a saját bőrén tapasztalhatja mindenki, hogy nincsenek előre lefutott meccsek. Milyen tavaszra számítasz?

- Dolgoztam már korábban a másodosztályban, így tapasztalatból tudom mondani, hogy a tavasz még nehezebb lesz. Minden csapatnak élet-halál mérkőzései lesznek. Az ősz folyamán még a klubok jó része „csak lejátssza” a meccseit, ha nem úgy jön az eredmény az sem tragédia, mert van lehetőség javítani a következő fordulóban, de ahogy közeledünk a bajnokság végéhez, egyre veszélyesebbek lesznek az ellenfelek. Aki a kiesés ellen harcol, az azért fog küzdeni, hogy bent maradjon, aki az élbolyban lesz, az azért fog dolgozni, hogy följusson. Érdekes mérkőzések lesznek és még nagyon messze a vége.

- Most egy kicsit szusszanhatunk, de tervezni is kell. Hogyan épül fel a következő másfél hónap programja?

Most a pihenésé a főszerep, mert elég viszontagságos volt az őszünk, mindenkire ráfér egy kis nyugalom. Azt szokták mondani, hogy ahhoz, hogy valaki meg tudjon feszülni, előtte egy kicsit el is kell lazulni. Karácsony után már egyéni programot kapnak a játékosok, január 3-án pedig orvosi vizsgálatokkal és fizikai állapotfelmérő tesztekkel kezdődik a felkészülés, majd utazunk az edzőtáborba. Öt felkészülési mérkőzést terveztünk, a spanyolországi mérkőzések szervezése folyamatban van, idehaza pedig jelen állás szerint a Békéscsaba és a Soroksár ellen játszunk majd január második felében.

- A DVTK-család minden tagjának széppé tettétek a karácsonyát. Olvastam olyan hozzászólást is, hogy valaki kinyomtatja a tabellát és beteszi a fa alá, ezt talán jól példázza, mit érez most a drukkerek többsége. A dvtk.eu szerkesztőinek nevében engedd meg, hogy én is boldog karácsonyt kívánjak nektek! 

- A magam, a szakmai stáb és a csapat nevében ezúton is szeretném megköszönni a klub minden munkatársának, a pályamunkásoknak, a konyhán, vagy éppen az irodákban dolgozóknak a munkáját, hiszen ők is kellettek ahhoz, hogy ilyen szépen zárjuk az őszt! Köszönjük a szurkolóknak az egész éves szurkolást, és szeretnék mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag boldog új évet kívánni!