Ugyanakkor az akadémia alapelvei között az egyén fejlődése a legfontosabb, ezért senki nem esett kétségbe a korosztály eredményei láttán. A szakmai stáb meggyőződése ugyanis, hogy hosszú távon ezen az úton kell járni, mert a tehetséges fiatalokból így lehet profi futballista. 

- Egyfajta kettősség volt jellemző a Diósgyőri VTK U17-es csapatának őszi szereplésével kapcsolatban?

- Ez abszolút így van – fogalmazott Miskei Attila, a korosztály vezetőedzője. – Nagyon sok ellenfelünk elismerően beszélt rólunk, mert látszik a futballunkban az elképzelés és a mérkőzések során megjelennek az akadémiai alapelvek is. Emellett az is észrevehető, hogy ezt hogyan szeretnénk megvalósítani. A munka során a játékosok is folyamatosan fejlődnek, ez még akkor is igaz, ha a táblázaton elfoglalt helyezésünk nem ezt mutatja. Nálunk a gyerekek a legfontosabbak, őket kell olyan útra terelnünk, vagy tartanunk, ami néhány éven belül a profi labdarúgásba vezetheti őket. Jó játékosokat igyekszünk nevelni, akik reményeink szerint el fogják érni a céljukat. 

- Milyen futball jellemzi ezt a korosztályt?

- Nagyon nyitottan játszunk. A mérkőzéseken mindig szeretnénk dominálni, birtokolni a labdát, ha pedig elveszítjük azonnal vissza akarjuk szerezni. Ebben természetesen benne van a kockázat, ezekből a helyzetekből sajnos az őszi szezonban nagyon sok gólt kaptunk. Labdavesztések után lekontráztak minket, betaláltak a kapunkba, ezután pedig az ellenfél deffenzív játékkal igyekezett az előnyét megtartani. Egész tavasszal azon fogunk dolgozni, hogy a jövőben ez lényegesen kevesebbszer forduljon elő. 

- A felnőtt futballból érkezve mennyire nehéz az edzői gondolkodásmódot átállítani? Itt ugyanis nem feltétlenül az eredmény, hanem a fiatalok fejlődése minősíti a szakmai munka minőségét. 

- Az első csapatok esetben ha nyersz, akkor jól dolgozol, ha kikapsz, akkor nem. Ez ilyen egyszerű. Az akadémiánkon viszont egyértelműen a gyerekeken van a hangsúly. Nekik kell fejlődni, továbblépni, ez minősíti a tevékenységünket. Azért nem volt nehéz átállni, mert én is hasonlóan gondolkodom a futballról, mint a DVTK akadémián dolgozó többi kollégám. 

- A futball mely elemében kell az U17-es korosztálynak javulnia a tavaszi szezonban?

- Az okozhat a legnagyobb fejtörést számunkra, hogy az általunk preferált és meggyőződéssel hitt nyitott játék során elérjük azt, hogy kevésbé legyünk sebezhetőek. A stílusunkból kifolyólag az ellenfél könnyen ért oda a kapunk elé, koncentrációs problémáink is voltak, amit az őszi statisztika is alátámasztott. Nagyon nagy segítség a videóelemzők munkája, ebből kiderült, hogy labdavesztések után nem kevesebb, mint tizennégy kontragólt kaptunk, ami iszonyúan sok. Természetesen ezen a területen van leginkább szükségünk arra, hogy előre lépjünk, mert ekkora előnyt nem adhatunk az ellenfeleknek. 

- Az viszont pozitívum, hogy az U16-os keretből többen is bemutatkozhattak a nagyobbak között. 

- Nemcsak bemutatkoztak, hanem meg is állták a helyüket. Nagyszerű teljesítményt nyújtottak, ami abszolút biztató a jövőre nézve. Tovább fűzve ezt a szálat, a mi legjobbjaink pedig már az U19-ben erősödhetnek hétről-hétre és ugyancsak örömteli, hogy most már külföldön is felfigyelnek rájuk. Az utánpótlás nevelésnek pedig ezek a legfontosabb visszajelzései. Nekünk elsősorban a DVTK-nak, valamint a magyar labdarúgásnak kell olyan labdarúgókat adni, akik a későbbiekben ki tudnak majd teljesedni. 

- Lezárult az ősz, a héten pedig már megkezdődik a munka a tavaszi szezonra. 

- Felmérésekből és tesztekből áll az első néhány nap, a fizikális felkészítési rendszerünk magas szinten működik a klubnál. Taktikai szempontból kell a játékosoknak tovább fejlődni méghozzá úgy, hogy a stílusunkat nem változtatjuk meg. Ugyanakkor elég nehéz azzal mit kezdeni, mikor az ellenfél reaktív játékot produkál. El kell érjük, hogy ezeket a szituációkat le tudjuk védekezni és az őszinél jóval kisebb mértékben váljunk sebezhetővé. 

- A B csoport legjobb négy csapata között kell zárni a második félévet, hogy jövőre az U19-es bajnokságban ismét a kiemeltek között találjuk a Diósgyőrt.

- Nagyon komoly menetelés vár ránk, hiszen a fiatalok valóban úgy fejlődnek, ha az ország legjobb csapataival találkoznak. Természetesen ez a célunk, de továbbra is az egyén fejlődése a legfontosabb. A fiúk is érzik, hogy előre léptek az elmúlt időszakban, többen jól illeszkedtek be az U19-be. Látják az utat, a jövőképet, így ők is kellően átérzik a feladatot. Mindenki motiváltan várja a folytatást, ez a hozzáállás pedig egyértelműen kamatozhat majd a későbbi karrierjük során. 

A Diósgyőri VTK U17 házi góllövőlistája

4 gólos
Fekete Vince

3 gólos
Gulyás Márk

2 gólos
Bodnár Tibor

1 gólos
Balázsi Levente
Gyenes Frantisek
Horváth Zsolt
Paizs József
Roha Róbert

Az U17-es Kiemelt bajnokság őszi végeredménye

1. Puskás Akadémia FC U17PUSKÁS AKADÉMIA FC U17 11 7 3 1 21 9 12 24
2. MTK Budapest U17MTK BUDAPEST U17 11 6 3 2 26 14 12 21
3. Budapest Honvéd-MFA U17BUDAPEST HONVÉD-MFA U17 11 6 3 2 23 14 9 21
4. Vasas Kubala Akadémia U17VASAS KUBALA AKADÉMIA U17 11 6 2 3 16 17 -1 20
5. Ferencvárosi TC U17FERENCVÁROSI TC U17 11 6 1 4 22 13 9 19
6. DVSC-DLA U17DVSC-DLA U17 11 6 1 4 20 21 -1 19
7. ETO FC Győr U17ETO FC GYŐR U17 11 6 0 5 22 14 8 18
8. Illés Akadémia-Haladás U17ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS U17 11 4 2 5 11 11 0 14
9. PMFC U17PMFC U17 11 3 2 6 13 19 -6 11
10. Gyirmót SE Győr U17GYIRMÓT SE GYŐR U17 11 2 2 7 8 17 -9 8
11. Újpest FC U17ÚJPEST FC U17 11 2 1 8 10 22 -12 7