Bém Gábor nyáron vette át a DVTK női csapatát. Elsőként azt kérdeztük, milyen tervekkel vág neki a csapat a téli felkészülésnek.

- Az őszi bajnoki mérkőzések során sok tapasztalatot szereztünk, kikristályosodott, mely területeket kell leginkább fejleszteni, elsősorban ezen fogunk dolgozni - válaszolt. - Tudjuk, a védekezés során a pálya melyik területén szeretnénk letámadni az ellenfelet, hogyan védekezünk előre, hogyan megyünk át támadásba, ezeket kell tovább csiszolni. És szeretnénk gyorsítani a játékon, valamint agresszívabb játékot várok el a labdarúgóktól, több párharcot kell nyerni, ezeken a területeken előre kell lépni.

Legutóbb november 21-én lépett pályára a DVTK, a bajnokság pedig március 19-én folytatódik, azaz jut idő akár nagyobb változtatások begyakorlására is.

- A kialakult játékstílusunkon viszont nem kívánunk változtatni - szögezte le a vezetőedző -, tavasszal is támadó szellemű, magasan védekező csapatot szeretnék a pályán látni, amelyik dominálni tud. Három játékrendszert (4-3-3, 4-4-2, 4-2-3-1) gyakorlunk tovább, hogy legyen miből választani a bajnoki mérkőzések előtt az ellenféltől függően.

Az átigazolási időszakok örök témája a ki megy, ki marad kérdés. Nyáron alaposan átalakult a DVTK kerete, annak is köszönhetően, hogy az MLSZ új szabálya szerint egyszerre csak négy légiós léphet pályára. Ezen a helyzeten javít egy kicsit, hogy az erdélyi magyar Balázs Csilla decemberben megkapta a magyar állampolgárságot.

- Rossz hír, hogy két belső védőnkre nem számíthatunk tavasszal, Nagy Melinda keresztszalag-szakadást szenvedett, őt már meg is műtötték, Jáhn Klaudiára is artroszkópiás térdműtét vár - tájékoztatott Bém Gábor. - Külső erősítés helyett elsősorban belülről szeretnénk pótolni őket. Ősszel több akadémista is bemutatkozott az első csapatban, a tavasz egyik legnagyobb feladata az ő csapatba építésük lesz. Három-négy fiatal velünk kezdi meg a felkészülést, majd elválik, hogy meg tudnak-e már most ragadni az első csapatnál. Ha mégis igazolunk, akkor csak olyan játékos jöhet szóba, aki azonnal beállítható a kezdőcsapatba.

Hogyan néz ki a felkészülés programja?

- A felkészülést során végig Diósgyőrben edzünk, csak a mérkőzésre utazunk el. Sajnos nehéz a közelben edzőpartnert találni, a nemzetközi mérkőzések lekötését pedig megnehezíti a vírushelyzet, de igyekszünk a legjobb programot összeállítani. Egészségügyi és fizikai felméréssel kezdjük a munkát, majd egy adaptív hét következik, utána viszont felpörgetjük a fordulatszámot. Öt felkészülési mérkőzés vár ránk, majd az első tétmérkőzést márciusban a Magyar Kupában játsszuk (az ellenfél még nem ismert - a szerk.). Ekkorra teljesen felkészültnek kell lenni, mert március közepén folytatódik a Simple Női Liga, és rögtön a két legerősebb csapat, az MTK és az FTC lesz az ellenfelünk.

A DVTK programja

Felkészülés

2022. január 13-14., csütörtök-péntek
egészségügyi és fizikai tesztek

2022. január 17., hétfő
a felkészülés kezdete

2022. február 5., szombat
15:00 MOL Fehérvár FC - DVTK

2022. február 12., szombat
DVTK - CFR 1933 Timișoara

2022. február 19., szombat
szervezés alatt

2022. február 26., szombat (Budapest)
USV Neulengbach - DVTK

2022. március 5., szombat
szervezés alatt

Simple Női Magyar Kupa, negyeddöntő

2022. március 12., szombat
DVTK - ???

Simple Női Liga NB I.

2022. március 19., szombat
MTK - DVTK