Mint ismeretes, a DVTK kosárlabdázói legutóbb 2022. január 16-án, a TFSE-MTK elleni győztes találkozón léptek pályára, Budapesten. Az azt követő hétvégén a BKG-PRIMA Szigetszentmiklós együttese érkezett volna a DVTK Arénába, ám a DVTK csapatát érintő megbetegedés okán az a találkozó elmaradt. Később a klub vezetése kérvényezte további két találkozó - a Vasas Akadémia elleni idegenbeli és az UNI Győr MÉLY-ÚT elleni hazai - halasztását is, melynek az MKOSZ helyt adott.

Az UNI Győr MÉLY-ÚT elleni rangadó időpontjáról a két klub már korábban megállapodott, azt március 9-én, szerdán, 18:30-tól pótolják. A Vasassal is közös megegyezéssel sikerült megtalálni az új dátumot, ebben az esetben ellenfelünk teremfoglaltsági gondjai miatt húzódott el a pontos mérkőzésnap kijelölése. Ez alapján a fővárosiak február 23-án, szerdán este, 19:30-kor látják vendégül a piros-fehéreket. A hazai, Szigetszentmiklós elleni találkozó időpontjáról ellenben a Versenyiroda döntött, így az február 14-én, hétfőn, 18:30-kor kerül lejátszásra.

Az elmaradt mérkőzések okán rendkívül sűrű hajrá elé néz a DVTK a bajnokság alapszakaszában, hisz kevesebb mint egy hónap alatt - a DVTK Arénában megrendezésre kerülő Magyar Kupa mérkőzések mellett - hat bajnoki találkozón is pályára kell lépnie a piros-fehéreknek.

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 18. forduló

2022. február 14., hétfő
18:30 DVTK - BKG-PRIMA Szigetszentmiklós

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 19. forduló

2022. február 23., szerda
19:30 Vasas Akadémia - DVTK

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 20. forduló

2022. február 27., vasárnap
17:30 DVTK - Atomerőmű KSC Szekszárd

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 21. forduló

2022. március 5., szombat
18:00 Sopron Basket - DVTK

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 13. forduló

2022. március 9., szerda
18:30 DVTK - UNI Győr MÉLY-ÚT

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 22. forduló

2022. március 12., szombat
18:00 DVTK - PINKK Pécsi 424