Februárban a Szirmabesenyőt fogadta a DVTK második számú sakk csapata, ahol egy nagyon szoros mérkőzés kezdett kibontakozni a játszmák elejétől fogva. Habár sikerült Füle Simon, Gáthi Donát és Csiki László győzelmével hamar előnybe kerülni, több játszmában is hátrányosan állt a Diósgyőr. Végül Dr. Rakaczki Csaba és Révai Ákos kitartó védekezésével szemben az ellenfelek türelmüket vesztve hibáztak, és kialakult a 8-4 arányú hazai győzelem.  

A harmadik helyen állva utazott a DVTK Edelénybe március elején. A csapat összetartását dicséri, hogy a sakkversenyekben bővelkedő időszakban is minden játékos szabaddá tette magát és az egyik legerősebb összeállításban szállt harcba a második helyért. Horváth Kristóf, Runda Máté Bence, Kiss Enikő, Csiki László, Kovács Kristóf, Halmai Attila és Révai Ákos magabiztos győzelmével és öt döntetlennel, vereség nélkül 9,5-2,5 aranyban győztek a piros-fehérek. Jelenleg másfél pontos előnnyel várja a DVTK a március végi utolsó mérkőzést, ahol egy szép győzelemmel megtartható az ezüst.

A DVTK harmadik, utánpótlás csapata februárban az Edelény csapatát fogadta, ahol négy pontot is szerzett. Új ifjúsági játékosunk Krakomperger Bence győzelemmel debütált és Juhász Sándor sakkoktatónk is egész pontot hozott. Kovács Ágnes, Adám Zoltán, Kéméndi Dániel és László Zoltán döntetlenjével alakult ki a végeredmény. A márciusi fordulóban Hidasnémetibe utazott a csapat, ahol László Zoltán döntetlenje mellett Török Rita és Kovács Ágnes értékes győzelmet szerzett a csapatnak. A március végi fordulókkal zárul a 2021/2022-es bajnoki idény, amit követően az egyéni versenyek kerülnek az előtérbe.